
Fotó: presidency.ro
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy a fekete-tengeri régió, Ukrajna és a Moldovai Köztársaság ügyét fogja támogatni az Európai Tanács ülésén.
2025. június 26., 15:032025. június 26., 15:03
Az államfő az EU-csúcs előtt az újságíróknak elmondta: mivel a csütörtöki találkozót a NATO-csúcs előzte meg, arra számít, hogy
Románia a Moldovai Köztársaság ügyét fogja támogatni, és Bukarest kezdeményezésére az EU-csúcs zárónyilatkozatában egy bekezdést ennek az országnak szentelnek, illetve egy másikat a fekete-tengeri térségnek is – mutatott rá Nicușor Dan.
A másik fontos téma Románia számára a napirend első pontját képező Ukrajna; online formában Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is részt vesz ezen a megbeszélésen - tette hozzá.
Nicușor Dan kijelentette, hogy várhatóan tárgyalni fog az Európai Bizottság elnökével a romániai politikai helyzetről, a költségvetési hiányról és az országos helyreállítási tervről (PNRR).
Az államfő az EU-csúcs előtt az újságíróknak kifejtette, hogy be fog számolni Ursula von der Leyennek a kormányalakítás folyamatáról.
– magyarázta.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a későbbiekben dönti majd el, melyik politikai család értekezletén vesz részt a következő EU-csúcs előtt.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
szóljon hozzá!