
Több csíkszéki településről is szekerekkel, illetve lóháton vonultak fel a csíkszeredai Szabadság térre
Fotó: Albert Orsolya
Az Ezer Székely Leány Napjára Csíkszék és Székelyföld több pontjáról érkezett, népviseletbe öltözött leányok és legények, fiatalok és idősek töltötték meg a csíkszeredai Szabadság teret szombat délelőtt.
2018. július 07., 12:102018. július 07., 12:10
2018. július 07., 12:112018. július 07., 12:11
A főtér megyeháza felőli oldalán felsorakozó huszárok előtt köszöntötték a szervezők a jelenlévőket, majd körtánc kezdődött, a megyei önkormányzat és a város elöljárói együtt ropták a résztvevőkkel.
Fotó: Albert Orsolya
Fotó: Albert Orsolya
Fotó: Albert Orsolya
Fotó: Albert Orsolya
Fotó: Albert Orsolya
A közös táncot követően a megjelentek szekerekkel felvonultak Csíksomlyóra, ahol a kegytemplomban 11 órától szentmise kezdődött. A rendezvény helyszínén, a csíksomlyói nyeregben az ünnepi köszöntőbeszédek 13 órakor hangzanak el.
14 órakor a Bekecs, 16 órakor a Hargita együttes lép fel, a két előadás között hagyományőrző néptánccsoportok tartanak előadásokat. 27 csoport mutatkozik be − Csíkból, Borszékről, Maros megyéből, Tolna megyéből, a rendezvénynek 780 színpadi fellépője lesz.
16.30 órakor lesz a közös játék és tánc, majd 17 órakor a népviseletben lévők csoportképét készítik el. Idén is lesz népviseletmustra, 13 és 16 óra között lehet megmutatni az értékes viseleteket.
A fesztiválélmény megmarad, csak közben folyamatos matekozás zajlik: mire menjen el a napi keret? Egy nap Tusványoson könnyen elvisz 60–100 lejt, de tapasztalataink szerint a legtöbb fiatal igyekezett okosan beosztani a pénzét.
A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szombaton 15 óra 13 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszter szerint a kormány az állások befagyasztásával és az egészségügyi dolgozók jövedelmének csökkentésével az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti.
A volt miniszterelnök tusványosi beszéde iránt nem lankadt az érdeklődés az előző évekhez képest. A Fidesz elnökét rengetegen hallgatták a nagyszínpad előtti téren, kormánykritikus molinókat, üzeneteket is emelve a magasba.
A szovátai szabadtéri színpadon adja elő a Bekecs Táncszínház vasárnap a Táncolva öröklődik című előadását.
A svájci Plan-les-Ouates településtől kapott adományba egy tűzoltóautót Erdőszentgyörgy.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Tusnádfürdő nem változott, ez továbbra is az a hely, ahol a magyarok nem csak beszélnek a jövőről, de próbálják azt megérteni – jelentette ki tusványosi beszédében Orbán Viktor, aki pártja jövőbeni szerepéről beszélt.
A 35. Tusványos szombati napján Tőkés László a romániai magyarság fogyatkozásáról, az autonómia ügyéről, Márton Áron örökségéről és Orbán Viktor nemzetpolitikájáról beszélt, történelmi és aktuálpolitikai párhuzamokat is felvonultatva.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
szóljon hozzá!