Hirdetés
Hirdetés

Népzene- és néptánctalálkozó lesz a hétvégén Sepsiszentgyörgyön

Arhív •  Fotó: Ádám Gyula

Arhív

Fotó: Ádám Gyula

A Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány huszonkilencedik alkalommal ad otthont a Népzene- és néptánctalálkozónak november 10-12. között Sepsiszentgyörgyön. Az idei találkozóra Kalotaszegről érkeznek fiatal hagyományőrző vendégek, a találkozó kiemelt meghívottai pedig a Fitos Dezső Társulat és Szentendre Táncegyüttes Magyarországról – tájékoztatnak közleményben a szervezők.

Székelyhon

2017. november 07., 16:012017. november 07., 16:01

2017. november 07., 16:022017. november 07., 16:02

A Fitos Dezső Társulat és Szentendre Táncegyüttes Irgalom! c. táncszínházi előadását lehet megtekinteni a Tamási Áron Színház nagytermében november 10-én, pénteken 19 órától.

A produkció Arany János balladái nyomán készült Kocsis Enikő és Fitos Dezső rendezésében és koreográfiájában.

Hirdetés

Szombaton délelőtt 11 órától veszi kezdetét a IV. Székelyföldi Legényes- és Szólótáncverseny a Háromszék Táncstúdióban.

A találkozó ünnepi gálaműsorát 19 órától lehet megtekinteni a színház nagytermében

– olvasható a Háromszék Néptáncegyüttes által küldött közleményben.

A gálán színpadra lépnek: a Kalotaszeg Néptáncegyüttes, a Szentendre Táncegyüttes, a Fitos Dezső Társulat, a Kincskeresők Néptáncegyüttes, a Százlábú Néptáncegyüttes, a IV. Székelyföldi Legényes- és Szólótáncverseny nyertesei, valamint a házigazda Háromszék Táncegyüttes és a Heveder zenekar. A találkozó ideje alatt mindkét este, pénteken 21 órától, szombaton pedig 22 órától táncház is lesz a színház előcsarnokában.

Vasárnap gyermekprogramokkal várják a kicsiket és nagyokat a Tamási Áron Színházban, a találkozó gyermeknapjának társszervezője a Kovászna Megyei Művelődési Központ. Reggel 9:30 és 11:30 között kézműves foglalkozásokon lehet résztvenni,

11:30-tól veszi kezdetét a gyermek-gálaműsor, amelyen Kovászna megyei gyermek néptáncegyüttesek lépnek színpadra, 13 óra és 13:30 között pedig gyermektáncház lesz a színház előcsarnokában.

Jegyek a Kulturális Szervezőirodában kaphatók (nyitva tartás hétfőtől-csütörtökig 10-16 óra között, pénteken 11-13 óra között, valamint előadások előtt egy órával, telefonszám 0267-312 104.). Szervezők: Háromszék Táncegyüttes, Lajtha László Alapítvány, Kovászna Megyei Művelődési Központ.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Még a gyalogosoknak is kerülni kell – sürgősségi intézkedéseket vezettek be az összeomlott csobányosi hídnál

Több intézkedést is bejelentettek a Bákó megyei hatóságok, miután szerdán reggel a 12A jelzésű országúton leszakadt egy fémhíd egy nagy teherbírású jármű súlya alatt Csobányosnál.

Még a gyalogosoknak is kerülni kell – sürgősségi intézkedéseket vezettek be az összeomlott csobányosi hídnál
2026. szeptember 24., csütörtök

Szoborügy: ismét célkeresztben a Vándor székely

A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.

Szoborügy: ismét célkeresztben a Vándor székely
Szoborügy: ismét célkeresztben a Vándor székely
2026. szeptember 24., csütörtök

Szoborügy: ismét célkeresztben a Vándor székely

2026. szeptember 24., csütörtök

Vízszünet lesz csütörtökön Kézdivásárhelyen

Kézdivásárhely több utcájában is szünetel az ivóvízellátás szeptember 24-én, csütörtökön – közölte a Hydrokov regionális közmű-szolgáltató.

Vízszünet lesz csütörtökön Kézdivásárhelyen
Vízszünet lesz csütörtökön Kézdivásárhelyen
2026. szeptember 24., csütörtök

Vízszünet lesz csütörtökön Kézdivásárhelyen

Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Az 1956-os forradalom egyházi emlékeit ajándékozza a pápának Magyar Péter miniszterelnök

XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.

Az 1956-os forradalom egyházi emlékeit ajándékozza a pápának Magyar Péter miniszterelnök
2026. szeptember 23., szerda

Százezernél is több szarvasmarha után igényeltek támogatást a székelyföldi megyékben

Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.

Százezernél is több szarvasmarha után igényeltek támogatást a székelyföldi megyékben
2026. szeptember 23., szerda

Ha kijelölt kormányfő lenne, Grindeanu „mindent megtenne”, hogy megszerezze a parlament bizalmát

Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.

Ha kijelölt kormányfő lenne, Grindeanu „mindent megtenne”, hogy megszerezze a parlament bizalmát
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Szünetel az ivóvíz-szolgáltatás csütörtökön Székelykeresztúron

Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.

Szünetel az ivóvíz-szolgáltatás csütörtökön Székelykeresztúron
2026. szeptember 23., szerda

Magyar Péter: hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését a mentelmi jogok felfüggesztése ügyében

Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.

Magyar Péter: hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését a mentelmi jogok felfüggesztése ügyében
2026. szeptember 23., szerda

Sorin Grindeanu egyértelművé tette, hogy a kijelölt miniszterelnök nem számíthat a PSD szavazataira

Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.

Sorin Grindeanu egyértelművé tette, hogy a kijelölt miniszterelnök nem számíthat a PSD szavazataira
Hirdetés