
Fotó: Cimbora Egyesület
A székelyudvarhelyi Cimbora Ház tanulói Farkaslakán táboroztak, ahol a héten huszonhat népi hímzés, harminckét rajz, három csipke karkötő és egy terítő, tizennyolc bogozott karkötő és rongybaba „petrezselymes” szoknyával, huszonnégy papírkreáció, huszonnyolc írott tojás és számtalan fotó készült.
2017. július 23., 18:292017. július 23., 18:29
A Művészetek cimborái elnevezésű alkotótábor szervezésekor a Cimbora Egyesület fő célkitűzése az volt, hogy a gyerekekkel megismertessék Udvarhelyszék népi mesterségeit, mestereit, szokásait, építészetét, nevezetességeit – mondta el Bán Erzsébet. Az idei helyszín Farkaslaka volt, ahol huszonhat 8 és 18 év közötti gyerek alkotott Bán Erzsébet, Kovács Noémi, Szőcs Ildikó és Bíró Boglárka irányításával.
A székelyudvarhelyi Cimbora Ház udvarán nyitották meg hétfőn a táborukat. A fiatalok előbb Székelyszentlélekre utaztak, ahol Balázsi Dénes bemutatta a tájházat, majd Györgydeák Kinga viseletvarróhoz látogattak el, ahol betekinthettek a női viselet varrásának fortélyaiba, és megismerhették a különböző vidékek (udvarhelyi, gyergyói, csíki, siklódi, mezőségi) viseleteinek hasonlóságát, illetve különbözőségét. Farkaslakán a Kultúrcsűrt, Tamási Áron szülőházát, valamint Jakab Rozália és Jakab Zsigmond hagyatékát (szőtteseket, faragott tárgyakat és festményeket) tekintették meg a gyerekek.
Fotó: Cimbora Egyesület
„A tábor első napján kialakítottuk a csoportokat, és a tervezéssel kezdtük meg az alkotómunkát. Összesen kilenc szakágban dolgoztunk:
– mesélte Bán Erzsébet. Pénteken az elkészült munkákból kiállítást rendeztek.
Ismét jegyezhetők hétfőtől a Tezaur államkötvények – közölte a pénzügyminisztérium. Az április 6. és május 8. között kibocsátott 1, 3 és 5 éves futamidejű állampapírok évi 6,5, 7 és 7,5 százalékot kamatoznak.
Erdőcsinádon, de más Maros-menti településen is húsvét szombatján szalaggal díszített fenyőágak kerülnek a lányos házak kerítéseire. De nemcsak kedveskednek a fiatalok, huncutságból éjszaka elviszik a kapukat, az udvaron levő mozdítható tárgyakat.
A barcasági Apácán a húsvéti kakaslövés éppúgy része az ünnepnek, mint a szemetelés és kapulopás, a piros tojás és a locsolkodás. A hagyomány világszinten egyedülálló, a jelképes bosszúállással több évszázados sérelemre emlékeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök áldott ünnepeket kívánt a katolikus és protestáns híveknek, akik április 5-én ünneplik a húsvétot.
Románia NATO-hoz vezető útja azon a mély meggyőződésen alapult, hogy az ország a demokrácia, a szabadság és a jogállamiság közösségéhez akar tartozni – üzente vasárnap Nicușor Dan a szövetség alapító okirata aláírásának 77. évfordulója alkalmából.
XVI. Leó pápa húsvétvasárnapi beszédében bejelentette, hogy április 11-re imavirrasztást hirdet meg a békéért. A pápa mindenkit arra szólított fel, csatlakozzon az imához.
A levélben szavazó választópolgárok, akik nem kapták meg postai úton a levélcsomagjukat, hétfőtől személyesen kérhetik annak pótlását a külképviseleteken vagy országgyűlési egyéni választókerületi választási irodákban.
Tizennyolc éves, ittasan vezető sofőrt is lekapcsoltak a Hargita megyei rendőrök a húsvéti ünnepek során.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint februárban 11 898 személynek folyósítottak különnyugdíjat, 40-nel többnek, mint előző hónapban.
A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.
szóljon hozzá!