Hirdetés
Hirdetés

Nemsokára helyükre kerülnek a hiányzó gerendák a vasúti felüljárón

A vasúti felüljáró újjáépítése várhatóan idén ősszel befejeződik •  Fotó: Pinti Attila

A vasúti felüljáró újjáépítése várhatóan idén ősszel befejeződik

Fotó: Pinti Attila

Júliusban az összes, most még hiányzó betongerendát helyére emelik a csíkszeredai vasúti felüljáró hídon, ezzel az építmény új tartószerkezete teljessé válik. Az újjáépítést várhatóan ősszel, októberben fejezik be.

Kovács Attila

2023. július 10., 08:032023. július 10., 08:03

Egy ideje már lezárták a közúti forgalom elől az észak-déli irányú elkerülő utat, illetve a Nagyrét utcát a Brassói úttal összekötő, a vasúti felüljáró alatt húzódó útszakaszt, de

újabb betongerendákat még nem illesztett a helyükre a felüljárót újjáépítő cég.

Hirdetés

Mint kérdésünkre Bors Béla, Csíkszereda alpolgármestere elmondta, az érintett tartópillér mellett a szükséges vasalatot elkészítették, ugyanakkor felmarták az aszfaltréteget is az útról, mert új készül helyette.

Az útzárat azért vezették be, mert a forgalom csak egyik sávon haladhatna, de mivel a másik, 5-ös pillérnél is el kell kezdeni a vasalat szerelését, ez nem teszi lehetővé az autók közlekedését.

Ugyanakkor sikerült a tervezettnél előbbre hozni a teljes gerendamennyiség leszállításának dátumát, így

július 20-21-én érkezik meg a szükséges 20 betongerenda, köztük a leghosszabb darabok is.

Ezzel a hiányzó két szakasz is elkészül a szerkezetből. Korábban a leghosszabb gerendákat augusztus végére, szeptember elejére várták – tudtuk meg. Az elöljáró szerint

július végére az összes tartógerenda a helyén lesz a felüljárón, a munkálat viszont – ahogy ez korábban is történt – nemcsak a közúti közlekedés számára jelent majd korlátozást.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Július 19. és augusztus 23. között naponta 9 és 19 óra között a vonatforgalom is szünetelni fog Csíkszeredában, ezekben az időszakokban

a vonatok utasait pótlóbuszok szállítják majd Csíkszentkirály és Madéfalva között.

A többi munkálat megfelelően halad, a felüljáró felületét betonozzák. Az építmény keleti oldalán található körforgalomnál nemrég felmarták az útburkolatot, ez azért történt, hogy ellenőrizzék:

megfelelő-e az alapozás, és néhány helyen emiatt is be kell avatkozni.

Teljes újraaszfaltozás ott még nem várható, mivel ahhoz le kellene zárni a forgalmat, ezért egyelőre így marad – tudtuk meg.

A tavaly bontással kezdődött, majd építéssel folytatódott beruházásra, amelynek során a tartópillérek kivételével újjáépül a vasúti felüljáró, a fenntartható mobilitási pályázat keretéből 17,24 millió lejes támogatást biztosít az Európai Unió, de az áremelkedések miatt ez a teljes költségnek – amely már tavaly meghaladta a 60 millió lejt – már csak kevesebb, mint az egyharmadára elég.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Növekszik az előleg mértéke, péntektől utalják a pénzeket a gazdáknak

Az alaptámogatásként ismert juttatások előlege nagyobb lesz idén, mint a korábbi években. Sok ezer gazdának kezdik el folyósítani pénteken az általuk idén igényelt egységes mezőgazdasági támogatások előlegeit.

Növekszik az előleg mértéke, péntektől utalják a pénzeket a gazdáknak
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Lezárta a kormányalakítási egyeztetéseket Luca Niculescu, az államfő ultimátumot adott

Luca Niculescu kedden bejelentette, hogy csütörtökön benyújtja a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját.

Lezárta a kormányalakítási egyeztetéseket Luca Niculescu, az államfő ultimátumot adott
2026. október 13., kedd

Alkoholt fogyasztottak az iskola területén, országos visszhangja lett a szüreti bálnak

Vizsgálat indult a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szaklíceum szüreti bálja miatt, miután egy videóriport nyomán nyilvánosságra került, hogy az iskola területén tartott összejövetelen a tanárok alkoholt is fogyasztottak.

Alkoholt fogyasztottak az iskola területén, országos visszhangja lett a szüreti bálnak
2026. október 13., kedd

Megtartották az igazgatói versenyvizsga első próbáját: a jelöltek szerint nagyon nehéz volt a teszt

Kedden elkezdődött az iskolaigazgatói és aligazgatói állásokra pályázók kompetenciafelmérője egy húsztételes román nyelvű teszttel. A többség szerint a vizsga nagyon nehéz volt, az egyórás időkeret pedig túl rövid egy ilyen felmérőhöz.

Megtartották az igazgatói versenyvizsga első próbáját: a jelöltek szerint nagyon nehéz volt a teszt
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia

Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia
2026. október 13., kedd

Vészesen közeleg a gázárplafon jelenlegi vége, igazi sokkot okozhat a mostani kalkuláció

Jelen állás szerint a földgáz árplafonjának jövő tavaszi kivezetése megduplázná a háztartások gázszámláját. A gázszolgáltatók szerint a drasztikus drágulást úgy lehetne elkerülni, ha az állam meghosszabbítaná az árszabályozás időtartamát.

Vészesen közeleg a gázárplafon jelenlegi vége, igazi sokkot okozhat a mostani kalkuláció
2026. október 13., kedd

Románia volt elnöke is elmondta, hogy milyen kormányt lehetne alakítani

Traian Băsescu volt államfő szerint már csak két lehetőség maradt arra, hogy Romániának viszonylag stabil kormánya legyen: nemzeti egységkormány alakítása vagy előre hozott parlamenti választások.

Románia volt elnöke is elmondta, hogy milyen kormányt lehetne alakítani
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Szabadulhat a fogdából, házi őrizetbe kerülhet Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Szabadulhat a fogdából, házi őrizetbe kerülhet Călin Georgescu
2026. október 13., kedd

Niculescu már összeállította egy lehetséges technokrata kormány minisztereinek listáját

Luca Niculescu kedden kijelentette, hogy bízik a kormányalakítás sikerében, és továbbra is három lehetőséggel számol: egy tisztán politikai, egy vegyes, vagy egy teljesen technokrata kabinettel.

Niculescu már összeállította egy lehetséges technokrata kormány minisztereinek listáját
2026. október 13., kedd

Dróntámadás a bolgár partoknál – két hajót eltaláltak, az egyik elsüllyedt

Ismeretlen eredetű drónok csapódtak be két hajóba a Fekete-tengeren Bulgária partjainál ma reggel, az egyiket elsüllyesztették, és mentőakciókat indítottak – közölte Rumen Radev, Bulgária miniszterelnöke.

Dróntámadás a bolgár partoknál – két hajót eltaláltak, az egyik elsüllyedt
Hirdetés