Hirdetés
Hirdetés

Németh Zsolt: rég volt olyan nagy szükség a gondolkodásra, mint most

Archív •  Fotó: Pinti Attila

Archív

Fotó: Pinti Attila

„Jobb pályán” a mottója az idei Tusványosi nyári szabadegyetemnek, amelyet július 23-28. között tartanak. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, a szabadegyetem alapítója keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: nagyon fontosnak tartják a mostani politikai körülmények között is azt az elvet, hogy jobb párbeszédet folytatni, mint konfrontációba bocsátkozni.

Székelyhon

2024. július 16., 14:172024. július 16., 14:17

Tusványos fő ereje, hogy mindig is a kooperáció, a párbeszéd és nem a konfrontáció, a monológ volt a sajátja – állapította meg. Úgy látta, rég volt olyan nagy szükség a gondolkodásra, a politikai kérdések elemzésére, mint most.

Németh Zsolt az orosz-ukrán háborút politikai korszakhatárnak nevezte, kiemelve:

a háború és béke kérdése meghatározza a következő évtizedeket, a politikai, közéleti kérdések mellett a gazdaság jövőjét is.

A fideszes politikus a magyar miniszterelnök „békemisszióját” már most sikeresnek nevezte.

„Egyedülálló az a visszhang, amit a békemisszió kiváltott, és érzékelhető a trendfordulat a békenarratívákban. Egyre erőteljesebb visszhangot kap, hogy nem lehet katonai megoldásban gondolkodni, hanem diplomáciai megoldásra van szükség” – húzta alá, rámutatva:

a „békemisszió” fontos állomása lesz Tusványos, ahol szombaton mond beszédet a kormányfő.

A jövő tervezését illetően hangsúlyos helyen említette a határon túli magyar közösségeket.

„Ahogy Európában, úgy itt, a térségben is szeretnék, ha az életminőség javulna, aminek nagyon fontos része a kisebbségi jogok biztosítása. A magyar elnökségi prioritások között kiemelte a kulturális sokszínűség és örökség védelmét célzó pontot” – közölte Németh Zsolt.

Hirdetés

Az MTI beszámolója szerint kitért arra is, hogy választási év kellős közepén vannak, Romániában parlamenti és elnökválasztást tartanak még az év folyamán.

Elkötelezettek az erős magyar képviselet megőrzése mellett – hangoztatta, és célként jelölte meg, hogy meg tudják védeni az etnikai alapon szerveződő politikát a külhoni magyarság számára.

Ezt a típusú politizálást jelentős támadások érik, de nem hajlandóak kompromisszumot kötni – rögzítette Németh Zsolt.

Felidézte, hogy 1990-ben még Bálványosfürdőn rendezték meg az első szabadegyetemet és fesztivált, amelyet hét évig tartottak azon a helyszínen. Ezután költöztek át Tusnádfürdőre, de lassan azt a helyszínt is kezdik kinőni – jegyezte meg, hozzátéve: a helyszínnek óriási a vonzereje, a Kárpát-medence egyik legszebb üdülőhelye. Kötetlen körülmények között van lehetőség az eszmecserére az anyaországiak, a határon túliak és az európai fiatalok között.

Toró T. Tibor a mottóválasztásról is beszélt

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Szövetség alelnöke arról beszélt, hogy ők nem sokat változtak az elmúlt 33 évben, de a világ annál inkább. A Jobb pályán mottóról szólva kiemelte, sokan temetik a politikai pálya jobb- és baloldalra történő felosztását, de ők mégis ragaszkodnának hozzá.

Az alapítók meghatározott értékrend mentén gondolták végig Tusványost, s mindig a jobbra való törekvés jellemezte a szervezők munkáját

– mondta. A politika feladatának nevezte, hogy a nemzetpolitikai kérdéseket napirenden tartsa, úgy látta, ez sikeresen megvalósult.

Koncertek minden este. Négy óra előtt a belépés ingyenes a tábor területére •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Koncertek minden este. Négy óra előtt a belépés ingyenes a tábor területére

Fotó: Haáz Vince

Tárnok Mária magyarországi főszervező, a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte:

ezer előadó lesz jelen a nyári egyetemen, amelyet 76 partnerrel közösen 34 programhelyszínen, 3 ezer szervező közreműködésével készítettek elő.

Jelezte: kedd este megnyílik az online regisztrációs felület, szombatra külön regisztráció lesz, amelyet a honlapon lehet megtenni.

Négy óra előtt a belépés ingyenes a tábor területére – közölte.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 22., vasárnap

Forgalomváltozás egy sepsiszentgyörgyi utcában

Forgalmi változás lesz a sepsiszentgyörgyi Patak utcában, a Cigaretta utca és a Kós Károly utca közötti szakaszon hétfő reggeltől.

Forgalomváltozás egy sepsiszentgyörgyi utcában
Hirdetés
2026. március 22., vasárnap

Traktor alá szorult egy személy Mezőörményesen

Súlyos baleset történt vasárnap a Beszterce-Naszód megyei Mezőörményesen, ahol egy személy traktor alá szorult.

Traktor alá szorult egy személy Mezőörményesen
2026. március 22., vasárnap

Ittasan ültek volán mögé, egyiküknek jogosítványa sem volt

Alkoholfogyasztással összefüggő közúti balesetekhez riasztották a rendőröket az elmúlt napokban. Csíkszenttamáson egy jogosítvány nélküli, ittas sofőr frontálisan ütközött, Maroshévízen pedig egy autó hídfőnek csapódott, a balesetben egy utas megsérült.

Ittasan ültek volán mögé, egyiküknek jogosítványa sem volt
2026. március 22., vasárnap

Kulcsfontosságú ülésre készül a PSD, napirenden a kormányból való kilépés

Hétfőn ül össze a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége, hogy döntsön a kormányból való esetleges kilépésről szóló belső konzultáció menetrendjéről.

Kulcsfontosságú ülésre készül a PSD, napirenden a kormányból való kilépés
Hirdetés
2026. március 22., vasárnap

Maros megyében nem volt mindenhol csendes az éjszaka

Egy autóbalesethez és két tűzesethez riasztották szombatról vasárnapra virradó éjjel a Maros megyei tűzoltókat.

Maros megyében nem volt mindenhol csendes az éjszaka
2026. március 21., szombat

Mintegy 20 hektáron ég a száraz növényzet Galócáson

Száraz növényzet gyúlt ki a Hargita megyei Galócás községben, a tűz mintegy 20 hektáros területet érint.

Mintegy 20 hektáron ég a száraz növényzet Galócáson
2026. március 21., szombat

Három szivart is rejtett a Szent Miklós templom toronygömbje

A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.

Három szivart is rejtett a Szent Miklós templom toronygömbje
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Eljárást indítottak egy román nővel szemben egy brit tengeralattjáró-bázisnál történt incidens kapcsán

Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.

Eljárást indítottak egy román nővel szemben egy brit tengeralattjáró-bázisnál történt incidens kapcsán
2026. március 21., szombat

Folytatódnak szerdán elsüllyedt vontatóhajó kutató műveletei a Midia kikötő térségében

A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.

Folytatódnak szerdán elsüllyedt vontatóhajó kutató műveletei a Midia kikötő térségében
2026. március 21., szombat

Súlyos buszbaleset történt Galac megyében: egy személy életét vesztette, 14-en megsérültek

Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.

Súlyos buszbaleset történt Galac megyében: egy személy életét vesztette, 14-en megsérültek
Hirdetés