Nem volt nehéz a matek

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Véget ért a nyolcadikosok záróvizsgája, amelynek keretében az utolsó, a matematika vizsgát szervezték meg szerdán. A szaktanfelügyelő értékelése szerint nem volt nehéz a diákok által kapott tételsor.

R. Kiss Edit

2010. május 12., 17:012010. május 12., 17:01

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

Matematikából vizsgáztak szerdán a nyolcadikos diákok, akiknek ezzel véget is ért a záróvizsga, az országos felmérésnek nevezett vizsgasorozat.

Hodgyai László, Hargita megyei matematika szakos tanfelügyelő úgy értékelte, hogy nem volt nehéz a diákok által kapott tételsor. Míg az előző években eddig mindig volt legalább egy nehezebb alpontja a tételnek, ezúttal nem volt ilyen – mondta a szaktanfelügyelő. Bemutatta, három részből állt a tétel, az első részben csak az eredményeket kellett beírniuk a diákoknak néhány könnyebb művelet után, a második és harmadik, algebra illetve mértan részt pedig már ki is kellett dolgozni. A kiadott tételmintához hasonló volt a szerdai tételsor, amelyik az előző években kapottakhoz is hasonlított, csupán annyiban különbözve, hogy a második részt két részre bontották, és az első részre kevesebb pontot kaptak a diákok – mutatta be Hodgyai László.

A most lezárult záróvizsga a nyolcadikosok középiskolai felvételi jegyébe számít bele.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Tizenkétmillió lejből gazdálkodik idén a csíkszeredai távhőszolgáltató Goscom Rt.

Tavalyihoz hasonló költségvetéssel, azaz idén is 12 millió lej körüli összeggel számol a csíkszeredai Goscom Rt. A távhőszolgáltató alig 1741 lakrésznek szolgáltat távhőt a városban.

Tizenkétmillió lejből gazdálkodik idén a csíkszeredai távhőszolgáltató Goscom Rt.
2025. május 06., kedd

Május végén zajlik a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődébe

Május utolsó hétfőjén kezdődik a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődébe, a szükséges iratcsomót május 26–30. között nyújthatják be a szülők.

Május végén zajlik a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődébe
2025. május 05., hétfő

Négysávos lesz a nyugati elkerülőút Csíkszeredánál

Az eredetileg kétsávosnak elképzelt nyugati elkerülőút csíkszeredai szakasza négysávos lesz, csak a Csíkrákosig tartó részén szűkül vissza kétsávosra. A beruházás egyik kihívása az érintett földterületek kisajátítása.

Négysávos lesz a nyugati elkerülőút Csíkszeredánál
2025. május 04., vasárnap

Jobb jövőben bíznak a csíkszeredai szavazók

A fiatalok körében is menő részt venni a szavazáson és a közösségi oldalakon megmutatni a személyi igazolvány hátoldalát – vallotta egy csíkszeredai fiatal, aki elmondta, a szüleitől tanulta, hogy fontos kivenni a részünket a választásból.

Jobb jövőben bíznak a csíkszeredai szavazók
2025. május 02., péntek

Mulatsággal ünneplik a táncház világnapját Csíkszeredában

Évadzáró táncházat szervez az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány több másik egyesülettel a táncház világnapján, május 9-én Csíkszeredában.

Mulatsággal ünneplik a táncház világnapját Csíkszeredában
2025. április 29., kedd

Mert táncolni öröm, a tánc közösséget formál

Hatodik alkalommal szervezték meg a Táncvilágnap Csíkszereda rendezvénysorozatot, a színház előtti téren tartott záróeseményt fotókon mutatjuk.

Mert táncolni öröm, a tánc közösséget formál
2025. április 29., kedd

Hétvégén is nyitva lesz a lakosságnyilvántartó iroda Csíkszeredában

A május 4-i és 18-i államelnök-választás miatt a csíkszeredai lakosságnyilvántartó közszolgálat és a városházi pénztár a választási hétvégéken is fogadja az érvényes személyi igazolvánnyal nem rendelkező, szavazójoggal rendelkező ügyfeleket.

Hétvégén is nyitva lesz a lakosságnyilvántartó iroda Csíkszeredában
2025. április 29., kedd

Engedélyeztetések után épülhet a csíkcsicsói sportcsarnok

A nyár folyamán kezdődhet el a csíkcsicsói sportcsarnok építése. Az előkészületek egyelőre a kiviteli terv véglegesítésénél tartanak, ezután következhet az építkezési engedély és a szükséges szakhatósági jóváhagyások beszerzése.

Engedélyeztetések után épülhet a csíkcsicsói sportcsarnok
2025. április 28., hétfő

Tizenegyedikes diák volt a szépvízi víztározóba zuhant lány

Országszerte beszámoltak arról a tragikus szépvízi esetről, amikor a medve elől menekülve egy fiatal Iași megyei lány elvesztette egyensúlyát, a magasból a szépvízi víztározóba zuhant és életét vesztette.

Tizenegyedikes diák volt a szépvízi víztározóba zuhant lány
2025. április 28., hétfő

Medve elől menekülve eshetett a víztározóba az életét vesztő lány

Medvétől ijedhetett meg az a 18 éves, Iași megyei lány, aki pénteken lelte halálát a szépvízi víztározóban – jelezte a Székelyhon érdeklődésére a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Medve elől menekülve eshetett a víztározóba az életét vesztő lány