Hirdetés
Hirdetés

Nem várt akadályokkal szembesültek a felújítások során

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Nem haladt megfelelően a csíkszeredai Pacsirta sétányon elkezdett felújítás, több akadály is hátráltatta a munkát, amelyet idén be kellene fejezni. A nyári útkarbantartás is késésben van, többletmunkára volt szükség a Müller László utcában.

Kovács Attila

2019. október 21., 09:132019. október 21., 09:13

A vártnál jobban elhúzódott a csíkszeredai Pacsirta sétány felső részének felújítása, amit a korábbi elképzelések, és a helyszínen kihelyezett tábla szerint is három hónap alatt kellet volna befejezni.

Idén tavasszal a garázsbontások után a területet még városi közvagyonba kellett venni, és telekkönyveztetni, majd a nyár folyamán adták át a kivitelezőnek.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Rögtön újabb akadályokkal szembesültek, mivel

a volt garázsok alatt korábban pincéket építettek a tulajdonosok.

Ezek vasbeton szerkezetét pedig először fel kellett törni ahhoz, hogy megfelelő alapozás készüljön a leendő parkoló számára. Noha a parkolók térkövezése megtörtént, és a szegélyköveket is kirakták, a munkálat továbbra sem halad megfelelően. Mint Buzogány Károly, a kivitelező ING Service Kft. igazgatója kérdésünkre elmondta,

két, a földben húzódó magasfeszültségű villamos vezeték túlságosan közel van a felszínhez, így ezeket mélyebbre, és más nyomvonalra kell helyezni ahhoz, hogy akadálytalanul dolgozhassanak.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Ottjártunkkor éppen az ehhez szükséges árkokat ásták az áramszolgáltató vállalat által megbízott munkások. Buzogány szerint ha elhárul az akadály, idén befejezik a felújítást, az úttestet aszfaltozásra készítik elő, a bevezető szakaszon járdákat kell újraépíteni. A felújítás a Pacsirta sétány felső részét, a Testvériség sugárúti 22-24-26-os számú tömbházak mögött a Nárcisz sétányhoz vezető mellékutcát, és a Nárcisz sétány 1-es számú tömbháza mögötti övezetet érinti. Ott új aszfaltburkolat készül, esővízelvezető-rendszer, parkolók és korszerű közvilágítási rendszer létesül.

Újjáépítik a tömbházak körüli járdákat is, és teljesen új játszótér épül a korábban szintén részben garázsok által elfoglalt hátsó területre.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Talajcserére is szükség volt

Több parkoló szabadult fel a városban a tavaszi garázsbontások nyomán, ezek egy részét a nyári útkarbantartás során leaszfaltozták, és új járdákat is építettek körülöttük. Nyáron a Nárcisz sétány alsó szakaszán, és a Fenyő utca 9. számú tömbház belső udvarán is elkészültek az új parkolók, jelenleg a Müller László és a Szentlélek utcák kereszteződése közelében aszfaltozásra készítenek elő egy másik, szintén lebontott garázsok helyén maradt parkolót.

Hirdetés

A Müller László utcában a rövid határidős burkolatjavításból két hónapig elhúzódó felújítás lett,

mivel a burkolat alatti talajréteg az ismeretlen helyről beszivárgó víztől sok helyen megsüllyedt, ezért több mint 600 négyzetméteren volt szükség talajcserére, a vizet pedig drénezéssel vezették el

– tájékoztatott Pataki László. A polgármesteri hivatal illetékese szerint ez a nyári útkarbantartást is hátráltatta, így nem készült el a Szentkirály utca tervezett javítása.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Ugyanakkor a Mérleg utcában,

az autóbuszállomás közelében levő belső udvarban sem tudtak még aszfaltozni a garázsok helyén, ott az akadálymentesítést végezték el.

Az elkövetkező időszakban viszont leaszfaltozzák a Pacsirta és Nárcisz sétányok között a sportpálya melletti mellékutcát, illetve a festő Nagy István utcában egy szakaszt készülnek leaszfaltozni – tudtuk meg.

Hirdetés
3 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Egy nő személyazonosságával visszaélve hoztak létre hamis profilokat

Hamis profilokat hoztak létre egy Maros megyei nő nevével és fényképével és obszcén elemekkel egészítettek ki. Nyomozás indult ellenük és házkutatásokat is tartottak.

Egy nő személyazonosságával visszaélve hoztak létre hamis profilokat
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Marosvásárhelyre vitték helikopterrel a munkást, akinek becsípte a karját a futószalag

Büntetőeljárást indítottak a rendőrök a csütörtök reggel a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben egy fafeldolgozó üzemben súlyosan megsérült munkás ügyében. Az esetről értesítették a területi munkaügyi felügyelőséget is.

Marosvásárhelyre vitték helikopterrel a munkást, akinek becsípte a karját a futószalag
2026. november 05., csütörtök

Egy hamis Netflix-üzenet is elég lehet, hogy meglopják a gyanútlan felhasználót

Hamis Netflix-üzenetekkel próbálják kicsalni a felhasználók bankkártyaadatait. A csalók sikertelen előfizetési díjra és a fiók felfüggesztésének veszélyére hivatkoznak – figyelmeztet a kiberbiztonsági igazgatóság.

Egy hamis Netflix-üzenet is elég lehet, hogy meglopják a gyanútlan felhasználót
2026. november 05., csütörtök

Bombafenyegetés egy Romániába érkező Wizz Air-járaton

Válságstábot hoztak létre a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, miután bombafenyegetés érkezett egy Milánóból érkező Wizz Air-járat fedélzetén.

Bombafenyegetés egy Romániába érkező Wizz Air-járaton
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Eszméletlen állapotban találták a munkást, akinek leszakította a karját egy munkagép

Sürgősségi orvosi ellátást nyújtottak egy férfinak csütörtök reggel a SMURD mentőegységei, miután a karját leszakította egy munkagép egy fafeldolgozó üzemben, a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben.

Eszméletlen állapotban találták a munkást, akinek leszakította a karját egy munkagép
2026. november 05., csütörtök

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyilvánosságra hozott ügynökaktákban hálózati személyként

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyilvánosságra hozott ügynökaktákban hálózati személyként
2026. november 05., csütörtök

Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról

Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.

Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról
Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról
2026. november 05., csütörtök

Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról

Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Kormánybuktatás előtti államtitkárok térnek vissza a pozíciójukba

Luca Niculescu kormányfő új államtitkárokat nevezett ki a szállítási, a munkaügyi, a gazdasági és az európai beruházások és projektek minisztériumba.

Kormánybuktatás előtti államtitkárok térnek vissza a pozíciójukba
2026. november 05., csütörtök

Újabb tömeges leépítés az erdélyi iparvállalatnál, főként a termelésben dolgozókat küldik el

Az erdélyi RAAL iparvállalat kétszázötven dolgozót bocsát el, a cég az idén már harmadszor hajt végre csoportos létszámleépítést – írja az MTI a román Profit.ro gazdasági portál nyomán.

Újabb tömeges leépítés az erdélyi iparvállalatnál, főként a termelésben dolgozókat küldik el
2026. november 04., szerda

Elindult a jelentkezés a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra

A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.

Elindult a jelentkezés a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra
Hirdetés