Hirdetés
Hirdetés

Nem tartja elképzelhetetlennek Bolojan, hogy az államfőt is felfüggesztik

•  Fotó: Gov.ro

Fotó: Gov.ro

Ilie Bolojan miniszterelnök csütörtökön azt nyilatkozta, hogy az elmúlt évek történései alapján és a szociáldemokraták jelenlegi vezetését ismerve nem tartja kizártnak, hogy az államfő tisztségből való felfüggesztése is megtörténjen.

Székelyhon

2026. április 30., 12:512026. április 30., 12:51

A Rock FM-nek adott interjúban egyebek mellett arról kérdezték a kormányfőt, elképzelhetőnek tartja-e, hogy a jelenlegi válsághelyzetben „az államfő is célponttá váljon”, és kezdeményezzék a tisztségből való felfüggesztését.

Hirdetés

Bolojan azt válaszolta, semmit nem lehet bizonyossággal állítani, de

az elmúlt évek történései alapján és ismerve a szociáldemokraták jelenlegi vezetését, nem tartja kizártnak ezt a lehetőséget.

„Én nem bíznék a Szociáldemokrata Pártban” – jelentette ki az Agerpres szemléje szerint.

A kormányfő emlékeztetett, hogy Sorin Grindeanu PSD-elnök Brüsszelben még azt nyilatkozta, nem fog együttműködni a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR), „ami azonban jelenleg történik, teljesen érvényteleníti azt a nyilatkozatot”.

„És nagyon sok ehhez hasonló helyzetet lehetne még felsorolni” – tette hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Szakértő: a belpolitikai kockázatok miatt gyengült a lej az euróhoz képest

A Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke, Flavius Jakubowicz szerint a lej euróval szembeni történelmi mélypontra gyengülését elsősorban a meglévő gazdasági egyensúlyzavarokat felerősítő belpolitikai kockázatok magyarázzák.

Szakértő: a belpolitikai kockázatok miatt gyengült a lej az euróhoz képest
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Ion Iliescu halála után sem halad előre a bányászjárás pere

A legfelsőbb bíróság visszautalta a főügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.

Ion Iliescu halála után sem halad előre a bányászjárás pere
2026. április 30., csütörtök

Történelmi mélypontra került a lej az euróhoz képest

Történelmi mélypontra gyengült csütörtökön a román deviza az euróhoz képest: a Román Nemzeti Bank (BNR) 5,1417 lejes hivatalos árfolyamot állapított meg, ami 4,13 banis (0,8 százalékos) emelkedést jelent az előző napi 5,1004 lejhez képest.

Történelmi mélypontra került a lej az euróhoz képest
2026. április 30., csütörtök

Vesztébe rohant: visszatért a Bodoki-havasokból, így végül kilőtték a jószágokat pusztító medvét

Kilőtték azt a fiatal medvét, amelyik az elmúlt hetekben többször is állatokat pusztított Eresztevényben és Maksán. A korábban elkergetett, majd a Bodoki-havasokba elszállított példány visszatért a faluba, és újabb támadása után szerdán este lőtték ki.

Vesztébe rohant: visszatért a Bodoki-havasokból, így végül kilőtték a jószágokat pusztító medvét
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Felelős majálisozásra kérnek mindenkit a hegyimentők

A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.

Felelős majálisozásra kérnek mindenkit a hegyimentők
2026. április 30., csütörtök

Iskolaelhagyás ellen vetnék be a gyermekpénzt: a megnövelt teljes összeget csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg

Az RMDSZ törvényjavaslatot nyújtott be, amely szerint egy csökkentett összegű gyermekpénz mellé jelenléti ösztöndíjat vezetnének be – de csak azoknak, akik rendszeresen járnak óvodába vagy iskolába. A törvény egyik előterjesztőjével beszélgettünk.

Iskolaelhagyás ellen vetnék be a gyermekpénzt: a megnövelt teljes összeget csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg
2026. április 30., csütörtök

A fiatalok körében továbbra is magas a munkanélküliség

Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).

A fiatalok körében továbbra is magas a munkanélküliség
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Ekkora lesz idén a mezőgazdasági és állattenyésztési támogatások keretösszege

Jóváhagyta a kormány szerda esti ülésén a növénytermesztőknek és állattenyésztőknek járó átmeneti támogatások (ANT) keretösszegeiről szóló határozatot – közölte Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes, ügyvivő mezőgazdasági miniszter.

Ekkora lesz idén a mezőgazdasági és állattenyésztési támogatások keretösszege
2026. április 30., csütörtök

22 prefektus és 36 alprefektus mondott le a kormányátalakítás nyomán

Elfogadta szerdai ülésén a kormány a 22 prefektus és 36 alprefektus tisztségből való felmentéséről szóló határozatokat – közölte Ioana Dogioiu kormányszóvivő. Az érintett prefektusok és alprefektusok lemondtak a tisztségükről.

22 prefektus és 36 alprefektus mondott le a kormányátalakítás nyomán
2026. április 30., csütörtök

Csökkentik a kórházi ágyak számát Romániában a következő években

A következő három évben több lépésben mintegy 14 ezerrel tervezik csökkenteni a kórházi ágyak számát. Az erről szóló határozatot szerdai ülésén fogadta el a kormány.

Csökkentik a kórházi ágyak számát Romániában a következő években
Hirdetés