Fotó: Közüzemek Rt.
Szennyvízvezeték-csere zajlik a sepsiszentgyörgyi Gyár utcában, ahol nagyban nehezíti a munkát az áthaladó teherforgalom. A Közüzemek Rt. szerint előfordulhat az is, hogy ideig-óráig teljesen le kell zárni a forgalmat az említett szakaszon.
2023. március 23., 12:262023. március 23., 12:26
2023. március 23., 12:272023. március 23., 12:27
A Kovászna megyei közszolgáltató még tavaly ősszel elkezdte a vezetékek cseréjét azon a városrészen, és eddig 423 méteren végeztek, nyolc aknát alakítottak ki, illetve nyolc csatlakozót cseréltek.
„A rendőrséggel egyeztetve arra kértek bennünket, hogy ne zárjuk le teljesen a forgalmat az utcában, hiszen nehezen lehetne más irányba elvezetni az ott közlekedő járműveket. Mindeddig sikerült is ezt a kérést tiszteletben tartanunk, bár
Azt sem zárjuk ki, hogy egy rövid időre mégis bekövetkezhet egy ilyen helyzet, de ez nagyban függ attól, hogy valami kellemetlen meglepetésben lesz-e része a helyszínen dolgozóknak.
– mondta el Kozsokár Attila vezérigazgató. A tervek szerint
Kozsokár szerint tartható ez az időpont. A vezetékcsere ugyanakkor csak az egyik munkafázis a Gyár utca felújításában, az aszfaltozás csak ezután kezdődhet.
Egy nő a helyszínen életét vesztette egy másik személy pedig súlyos sérüléseket szenvedett hétfőn délután Nagycsergeden, ahol egy teherautó és egy szekér ütközött össze – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Régóta érett az igény egy olyan platformra, ahol az erdélyi magyar marketingesek, vállalkozók, oktatók találkozhatnak, és együtt formálhatják a szakma jövőjét. Most ez valóra vált: megalakult az Erdélyi Magyar Marketing Szövetség (EMMSZ).
Több Maros és Hargita megyét is érintő vonatjáratot függesztenek fel keddre virradóra, a CFR utasszállító részlegének felhalmozott adóssága miatt. November 7-től a Marosvásárhely-Kolozsvár közötti vonatjárat is leállhat.
Alkotmányellenesnek nyilvánította hétfőn az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit szigorító törvénytervezetet, amelyet korábban a kormány parlamenti felelősségvállalással fogadtatott el – értesült az Agerpres.
Közzétette friss időjárás-előrejelzését az október 20. és november 2. közötti időszakra az Országos Meteorológiai Szolgálat. Egyelőre úgy tűnik, ha rövid távon is, de megmenekülünk a fagyoktól.
Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.
Oldalak tömege állt le hétfő délelőtt feltehetően az Amazon felhőszolgáltatója, az Amazon Web Services meghibásodása miatt.
Hatósági kísérettel, ellenőrzött körülmények között térnek vissza a lakók a bukaresti tömbházrobbanás után azokba a lépcsőházakba, amelyek kevésbé voltak érintettek, hogy magukhoz vegyék személyes dolgaikat.
A Törvény Ereje Országos Szakszervezet (SNFL) „legalább 4500 lejes” bruttó minimálbérre tesz javaslatot 2026-ra a témában zajló hétfői egyeztetéseken – tájékoztatott közleményében az érdekvédelem.
Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.
szóljon hozzá!