Fotó: Gergely Imre
A gyergyószentmiklósi képviselő-testület napirendjén volt egy iroda biztosítása az EMSZ számára, de a pártnak mégsem lesz új székháza az RMDSZ frakció tartózkodása miatt. Egy új oktatási központ létesítéséhez pedig további egyeztetések szükségesek.
2025. október 23., 19:242025. október 23., 19:24
A városközpont közelében, a Kárpátok utcában ajánlott fel egy helyiséget az városvezetés az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) helyi szervezete számára. Az egykori községháza épületében (ahol családorvosi rendelők működnek)
Ehhez ugyanis a képviselő-testület többségének egyetértése is szükséges lett volna. Azonban az RMDSZ-es többség tartózkodott és így a határozattervezet nem kapta meg a szükséges szavazatszámot.
Az egykori községházában orvosi rendelők működnek. Egyelőre nem lesz itt pártiroda
Fotó: Gergely Imre
Az ügy előzménye, hogy az önkormányzat 2020-ban pályázatot nyert a főtér korszerűsítésére, melynek részét képezte az egykori mozi épületének felújítása is, ahol addig az MPP szervezete működött. A pályázat feltétele volt, hogy megszűnjön az épületben minden olyan tevékenység, amely nem a polgármesteri hivatalhoz tartozott. Az MPP-nek tehát távoznia kellett innen, és ezt követően egy Nicolae Bălcescu utcai épületben tevékenykedtek, de nemrégiben ki kellett költözzenek onnan.
Most megtörtént a helyiség felajánlása, amely az EMSZ-nek is megfelelne, csakhogy az RMDSZ-es képviselők szavazatainak híján mégsem foglalhatják azt el.
Az EMSZ frakció. Egyelőre nem lesz új székházuk
Fotó: Gergely Imre
Az önkormányzati képviselők hosszabban beszéltek egy külföldről nemrégiben hazatelepült házaspár elképzeléséről, amelyet mindenki hasznosnak látna, de más, hosszú távú tervekkel kell összhangba hozni.
Azonban az a 12 ezer négyzetméteres terület, amely a beruházók tulajdonában van és ahol az oktatási központ megépülne egy mostani szántóföldön van, de éppen a közepében annak a zónának, ahol egy 150 hektáros ipari zónát szeretne kialakítani a városvezetés.
Nagy Zoltán polgármester az ipari park elképzelést ismertette
Fotó: Gergely Imre
Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere felhívta a figyelmet arra, hogy
Végül abban állapodtak meg, hogy jövő háten egy asztalhoz ül a polgármester, a beruházó, a város főépítésze és a tervezők, közösen keresnek más, megfelelő helyszínt az oktatási központ számára, hogy az értékes kezdeményezés mégis Gyergyószentmiklóson valósulhasson meg.
Nem megyünk háborúba, és nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért – jelentette ki a miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott ünnepi megemlékezésen csütörtökön Budapesten.
Munkabalesetben vesztette életét egy férfi csütörtökön, aki egy sepsiszentgyörgyi oktatási intézmény felújítási munkálatában vett részt.
Őrizetbe vettek a hatóságok egy 41 éves férfit szerdán Marosvásárhelyen, aki a megalapozott gyanú szerint kábítószert csempészett az országba, melyet itt akart értékesíteni.
A román vízügyi igazgatóság több százmillió euró uniós forrást veszített el hibás döntések és a rossz vezetés miatt – a következmények Parajdon is érezhetők, ahol a bányakatasztrófa a vízügyi mulasztásokkal is összefüggésbe hozható.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján szervezett magyar állami ünnepségen, a Kossuth téri színpadon köszöntötték meghívott társaival Vitéz Szilágyi Árpádot Csíkszeredából.
Soha nem voltunk még ilyen sokan – jelentette ki az október 23-ai Békemenetről Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Facebook-oldalán. Élőben lehet követni az eseményeket.
Felerősödő szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) csütörtökön az ország északi, nyugati és középső részére.
Lezuhant csütörtök reggel egy ultrakönnyű repülőgép a Vaslui megyei Băcani község közelében, a pilóta meghalt – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Katonai tiszteletadással felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulóján, csütörtök reggel Budapesten, az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Autóval próbált meg nekihajtani a bukaresti orosz nagykövetség bejárati kapujának egy kábítószer hatása alatt álló férfi csütörtökre virradóan. A csendőröknek sikerült feltartóztatniuk.
szóljon hozzá!