
Archív
Fotó: Mihály Csaba
A magyar pártok, civil szervezetek háromszéki vezetői hétfőn közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy mindannyian mozgósítanak, részt vesznek a szervezésben, hogy március 10-én minél többen legyenek a marosvásárhelyi megemlékezésen és felvonuláson.
2018. március 05., 19:252018. március 05., 19:25
2018. március 05., 19:352018. március 05., 19:35
A Sepsiszéki Székely Tanács székházában az RMDSZ, az EMNP, az MPP és az EMNT háromszéki vezetői Izsák Balázs SZNT-elnökkel nyomatékosították, hogy a centenárium évében mennyire fontos a kiállás az autonómia mellett.
Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki területi szervezetének elnöke rámutatott,
Emlékeztetett, nem nézték jó szemmel, amikor az SZNT „napi politikai ügyek mentén lecövekelt egyik vagy másik politikai szervezet mellett”, ám a közös ügyek mindig eredményesek voltak, az öt évvel ezelőtti Székely Szabadság Napja, a Székelyek Nagy Menetelése, vagy amikor kivilágították Székelyföld határát. Ezek a megmozdulások elérték a nemzetközi közvélemény ingerküszöbét is, szögezte le az RMDSZ háromszéki elnöke. Hozzátette,
előtte egyeztettek Kelemen Hunor szövetségi elnökkel, aki egyetértett a mozgósítással.
Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke szintén az öt évvel ezelőtti eseményeket idézte fel, amikor harmincezer ember jó hangulatban vonult fel Marosvásárhelyen. „Most is azt mondom, mint öt évvel ezelőtt,
Időnként megtorpant az együttműködés, szétforgácsolódott az erőnk, de együtt megyünk előre” – mondta Antal Árpád.
A szimbólumok, az autonómiastatútum mellett a székelységnek önálló nemzeti ünnepre is szüksége van, ennek a megteremtése szimbolikus küldetésük volt, ez lett a Székely Szabadság Napja, fogalmazta meg Izsák Balázs. Az Székely Nemzeti Tanács elnöke Tamás Sándor felvetésére megismételte korábbi felhívását, hogy a rendezvényen ne sértsék meg sem a magyar, sem a román politikusok emberi méltóságát, kerüljék az olyan jelszavakat, melyek idegenek az SZNT szándékaitól.
és már a tavalyi felvonuláson sem hangzottak el – mondta Izsák Balázs.
A centenárium évében a magyarságnak össze kell fognia, csak így lesz székely jövő – fogalmazta meg Kulcsár-Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke, parlamenti képviselő. Bálint József, az EMNP háromszéki elnöke pedig úgy fogalmazott, behúzott kézifékkel nem lehet haladni, ha valamelyik szervezet hiányzik, nem lehet emlékezetes a rendezvény. Szakács Zoltán, az EMNT sepsiszéki szervezetének képviselője rámutatott, nincs idő azon gondolkodni, időszerű-e az autonómia, mert az már sürgős. Kérdésünkre, hogy a másik két székely megyében körvonalazódik-e összefogás, nem kaptunk egyértelmű választ, a jelenlévők szerint a háromszéki közös fellépés mozgósító erejű lehet.
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
szóljon hozzá!