
A lovasok igazolni tudják Jókai megállapítását: „Lóvá tesz az ember, s emberré a ló”
Fotó: Német-Deák Endre
A ló nem házi kedvenc, teljesen más foglalkozást igényel, mint egy kiskutya vagy macska. Neki nem társ vagy cimbora, hanem határozott vezető kell, vallja Demény Elemér, a Lófő Lovasudvar vezetője. A lovas tevékenységek szervezésében közel tizenöt éves tapasztalattal rendelkező lovas szerint Székelyföldön nem csak divat a lovazás, hanem belső igény is.
2022. március 05., 12:022022. március 05., 12:02
– Virágkorát éli a lovazás, vagyis nem csak a lovaglás, hanem a lótartás is Székelyföldön. Miért lett újra sláger?
– Régen szükséglet volt, a lovat elsősorban csatázni használták, meg gyors helyváltoztatásra. A mezei munkát, vagy a vásározást inkább ökrökkel végezték. Aztán az iparosodás, gépesítés fokozatosan kiszorította, de hobbiként úgy 15-20 éve kezdett ismét egyre népszerűbbé válni. Az is tény, visszatérve a múlthoz, hogy akinek lova volt, az elég jó anyagi körülmények között élt.
– És ez ma nem így van?
– De, ez nem változott, semmit, sőt (nevet). Én úgy látom, itt nem divat, ez nekünk, székelyeknek a génjeinkben van. Mi nem felfedezzük, hanem újra felfedezzük a lovaglást. Az a szabadságérzet és szabadságvágy, amit egy ló adhat az embernek, most is bennünk van, ezt kezdjük újra megtalálni magunkban. Mivel azonban írásos formában nagyon kevés maradt fönt eleink lovas mindennapjairól, magát a lovazást újra kell tanulnunk.
– Kezdjük talán akkor a lótartással. Több tartásmód is van, melyik a megfelelő ezen a vidéken?
– Én ridegtartásban tartom a lovaimat; igaz, ettől egy mai székely lótartó gazdát kirázza a hideg. Nálunk újabb keletű hagyomány az istállózás, ezt a Mária Terézia királynő idején, magyar területen is meghonosodott, zárt térben való tartás hozta be, ugyanis érkeztek az osztrák lovasok az igényes lovaikkal, azokat nem lehetett kint tartani. Ezt vette át a székely gazda is, pajtát épített a lovainak – én nem nevezem istállónak, az pajta. A ridegtartás ezzel szemben azt jelenti, hogy télen, nyáron, esőben, hóban a lovak kint vannak a szabad ég alatt. Ennek egy változata a félrideg tartás, vagyis van egy fedett beálló is, ahová beállhat a ló, ha úgy akarja – de az én tapasztalatom szerint nem akarja. Van továbbá a bokszos tartás, vagyis minden lónak van egy zárt fülkéje, ott eszik, iszik.
Fotó: Német-Deák Endre
– Egyre többen nem csak lovagolni járnak, hanem saját lovat is tartanak.
– Fontos két kategóriát említeni: vannak a hobbilovasok, akik azért ülnek lóra, mert szeretik azt az érzést, amit csak a lovaglás adhat; terepre járnak, ezt örömlovaglásnak nevezem. És vannak azok, akik teljesítményorientáltak, versenyekre készülnek és járnak. Más ló talál az egyikhez, és megint más a másik kategóriához.
– Vegyük akkor előbb az örömlovaglást. Arra milyen ló alkalmas?
– Hobbiló esetében nem kell feltétlenül fajtában gondolkodni, egy helyi származású keverék is megteszi. Előny, ha nem egy vastag, rönkhúzásra való példány. Ha van benne egy kis gidrán, furioso, vagy nóniusz, arab vagy shagya arab, az jó, de ne legyen tisztavérű. A legfontosabb, hogy a ló fizikailag ép és fejben alkalmas, vagyis nyugodt legyen: együttműködő, nem ijedős, rohanós, agresszív – tehát rendelkezzen azokkal az alapfeltételekkel, amelyek a biztonságos képzéshez, lovagláshoz elengedhetetlenek. Sokat hallunk arról, hogy statisztikailag a lovas balesetek a leggyakoribbak, de azt talán már kevesebben tudják, hogy a lovas balesetek túlnyomó többsége nem lovaglás közben történik. A ló ösztönlény, menekülő állat, ennek köszönheti fennmaradását, eszerint kell vele bánni. Visszatérve, hobbilónak tehát mindenképp stabil idegrendszerűt válasszunk. Mindenképpen kérjük egy szakértő véleményét, állatorvossal is vizsgáltassuk meg a vásár előtt, tudjunk meg mindent az előéletéről, felmenőiről. Másfelől: sose vegyünk lovat anélkül, hogy kipróbálnánk. Sajnos sokan melléfognak, a szülő vesz valahonnan egy lovat, mert jól néz ki és olcsó, aztán a gyermeke nem tud értekezni az állattal, konfliktusok alakulnak ki köztük. Ekkor jön az, hogy „ez a ló bolond, gonosz”. Nem az. Mindig az ember téved. A ló nem ember: csalni, lopni, hazudni képtelen, egyenes jellem. A ménesvezért keresi bennünk, és ha nem tudunk azok lenni, a fejünkre nő. Egy több mázsás állattal szemben nem nyerhetünk erőből. Ezért kell ésszel és szakvélemények alapján választani, majd foglalkozni vele. Optimális eset, ha olyan lovat vásárolunk, amelyen hosszabb ideig lovagoltunk már, ismerjük egymást és megvan köztünk az összhang.
Fotó: Német-Deák Endre
– Hol kezdődik egy ilyen, örömlovaglásra alkalmas ló ára?
– Nyers, vagyis be nem lovagolt, képzetlen lovat ezer euró körül lehet venni. Ha egy olyan hobbilóról beszélünk, amelyik elfogadja az embert, a nyerget, amelyik egyedül is, csapatban is konfliktusmentesen elmegy, nem ijed meg, és nem rohan el a lovasával, nem akarja ledobni, és a tetejében még fiatal is, tehát 4-5 éves, az olyan kétezer eurónál kezdődik. Erre a szintre eljuttatni egy jó idegzetű lovat több hónapos, napi szintű munka eredménye, ennek pedig ára van. Véssük észbe: a lóra adott körülmények között rá kell bíznod az életedet, ez így volt régen is, így van ma is. Igaz, a gyerekeknél a küllem fontos szempont, de igyekszem mindenkivel beláttatni, hogy az igényeinek megfelelő lovat kell találnia magának, hogy „működjön a kémia” köztük, mert ez a legfontosabb azon túl, hogy egészséges legyen a ló.
– Megvettük a lovat. Azt tartani is kell valahol, foglalkozni vele. Mennyi időbe, pénzbe kerül ez?
– Megvenni a legkönnyebb. A tartás az, ami húzósabb. A lónak meg kell adni, ami jár neki, többet esetleg lehet, kevesebbet semmiképp. Értem ezt az ellátására és a mozgatására. A ló nem bicikli, hogy nekitámasztom a garázsfalnak, aztán amikor kell, előveszem. Ez mindennapos foglalkozást, munkát jelent, ezért érdemes olyan helyen tartani, ahol ez meg is történik. Az se működik, hogy van egy kis hátsó kertem, ott jól ellesz. Nem lesz jól el. A ló ménesben gondolkodik, nem szeret egyedül lenni, és ha nem foglalkozunk vele minden nap, vagy hetente legalább 2-3 alkalommal, teljesen összezavarodhat. Ha bértartásban van, ez a program akkor is érvényes. Következetesség, felelősség, ez kell a lótartáshoz, és ezt a szülőknek kell megérteniük elsősorban, akik gyermeküknek lovat vásárolnak. Hogy az anyagiakról is beszéljek, egy ló bértartása jelenleg havonta 800-1000 lej körül van a környéken. Ebben benne van a széna, abrak, víz, tehát az alapszükségleteinek ellátása. Ha otthon tartjuk, akkor sem kerül sokkal kevesebbe. Ezen felül vannak a kötelező periodikus vérvételek és oltások, a féreghajtás, a patkolás vagy körmölés, ami havi bontásban még további 100-150 lej. És akkor még nem számoltunk a speciális tápokkal, esetleges állatorvosi beavatkozásokkal, kezelésekkel – ez utóbbiak igencsak zsebbe nyúlós történetek.
Fotó: Német-Deák Endre
– Hogyan változik ez versenylovak esetében?
– A tartásuk szempontjából nincs változás, de egy képzett, ügyességi vagy díjugrató versenyre felkészített ló ára ötezer eurónál kezdődik. Itt számtalan járulékos költség is van. Heti négy-öt alkalommal edzeni kell, tehát edzőt kell fizetni. További költség a ló szállítása, boksz bérlése a lónak, szállás a lovasnak. Ugyanakkor vannak nevezési díjak is, és ha figyelembe vesszük, hogy egy versenyszezonban minden hétvégén vannak rendezvények, az említett havi összeg akár triplázódhat is.
– Soha vissza nem térülő befektetés, legalábbis anyagilag.
– Így igaz. De az élmény nem fejezhető ki pénzben. Sajnos az érettségi vízválasztó, ilyenkor a többség abbahagyja. De azt is látom, hogy a lóval való foglalkozásnak köszönhetően céltudatos, kötelességtudó, alázatos, önálló, nagy fizikai és lelki teherbírású fiatalok kerülnek ki a társadalomba tőlem és a többi lovasudvarból vagy lovardából az ott eltöltött évek után. Ezek megfizethetetlen értékek, és ezt mind a lovaknak köszönhetjük.
Fotó: Német-Deák Endre
Súlyos baleset történt vasárnap a Beszterce-Naszód megyei Mezőörményesen, ahol egy személy traktor alá szorult.
Alkoholfogyasztással összefüggő közúti balesetekhez riasztották a rendőröket az elmúlt napokban. Csíkszenttamáson egy jogosítvány nélküli, ittas sofőr frontálisan ütközött, Maroshévízen pedig egy autó hídfőnek csapódott, a balesetben egy utas megsérült.
Hétfőn ül össze a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége, hogy döntsön a kormányból való esetleges kilépésről szóló belső konzultáció menetrendjéről.
Egy autóbalesethez és két tűzesethez riasztották szombatról vasárnapra virradó éjjel a Maros megyei tűzoltókat.
Száraz növényzet gyúlt ki a Hargita megyei Galócás községben, a tűz mintegy 20 hektáros területet érint.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.
Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.
szóljon hozzá!