Hirdetés
Hirdetés

Nem könnyű itt főépítésznek lenni – nehezen is találtak

Archív

Archív

A legnagyobb lakott európai középkori várral rendelkező Segesvárnak immár van főépítésze, ez pedig az építkezési engedélyek elbírálásának felgyorsítását jelentheti.

Gáspár Botond

2017. május 02., 17:532017. május 02., 17:53

2017. május 02., 18:002017. május 02., 18:00

Az építkezések terén mindig kiemelt figyelmet kapott Segesvár, hiszen itt található az UNESCO világörökségi jegyzékében is szereplő középkori vár, amelyet évente több tízezer turista látogat, idegenforgalmi szempontból nemcsak Maros megyében, hanem országos szinten is előkelő helyen szerepel. Éppen ezért fontos, hogy a településnek legyen főépítésze, ellenkező esetben a megyei önkormányzat hatáskörébe tartozik a beruházások elbírálása, amely lassította a folyamatot.

Ovidiu Mălăncrăvean polgármester bejelentése szerint több mint két év után sikerült a törvényeknek megfelelő végzettséggel rendelkező főépítészt találni Adina Popescu személyében, akinek tevékenységét az újonnan létrehozott területrendezési szakosztály és munkatársai segítik.

Hirdetés

„A következő időszak nagyon megterhelt lesz a főépítész számára, hiszen az építkezési időszak következik. Egyes munkálatokat késleltetett a főépítész hiánya, ezzel párhuzamosan pedig elkezdődött az általános városrendezési terv kidolgozása is, amelyet legkésőbb 2018 decemberéig kell megújítani. Jelenleg a terv előkészítésén dolgoznak a szakemberek, ezután következik a szakbizottság döntése, majd a kivitelezésre kiírjuk a versenytárgyalást” – fogalmazott az elöljáró, aki szerint

az elmúlt két évben nem mutatkozott érdeklődés a tisztség iránt, hiszen a versenyvizsgákra senki sem jelentkezett.

Ennek éppen az UNESCO világörökségi minősítése lehet az oka, ez ugyanis tervezési és urbanisztikai, örökségvédelmi szempontból a legszigorúbb előírásokat követeli meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 13., kedd

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön

Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Két alapvető téli baki, amit el lehetne kerülni – videóval

Tanulságos képsorokat osztottak meg az Info Trafic Románia Facebook-oldalon. Mindkét baki elkerülhető lett volna, na de majd ha tanulunk az esetből, akkor ezután.

Két alapvető téli baki, amit el lehetne kerülni – videóval
2026. január 12., hétfő

Lakóház gyulladt ki egy Maros megyei településen

Lakóház tetőtere kapott lángra hétfőn este a Maros megyei Szalárdtelepen, ahol közösen vágtak neki az oltásnak az országos katasztrófavédelem Maros és a Hargita megye munkatársai.

Lakóház gyulladt ki egy Maros megyei településen
2026. január 12., hétfő

Bonyolult jelszó, biometrikus azonosítás – ezekkel már védettebbek a mobilos adataink

A mobileszközökön tárolt adatok védelmével kapcsolatos jó tanácsokat fogalmazott meg hétfőn a belügyminisztérium.

Bonyolult jelszó, biometrikus azonosítás – ezekkel már védettebbek a mobilos adataink
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

48 év helyett 55 vagy 60 éves nyugdíjkorhatárban gondolkodnak a belügyi és védelmi alkalmazottak esetében

A védelmi és a belügyminisztérium képviselőinek a jövő hét végéig ki kell dolgozniuk a belügyi és a védelmi alkalmazottak nyugdíjkorhatárának emeléséről szóló törvénytervezetet – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.

48 év helyett 55 vagy 60 éves nyugdíjkorhatárban gondolkodnak a belügyi és védelmi alkalmazottak esetében
2026. január 12., hétfő

Újabb felelősségvállalásos törvény, ezúttal a bérkiadások 10 százalékos csökkentéséről

A kormány felelősséget készül vállalni a parlamentben a bérkiadások 10 százalékos csökkentését is előíró törvénytervezetért – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.

Újabb felelősségvállalásos törvény, ezúttal a bérkiadások 10 százalékos csökkentéséről
2026. január 12., hétfő

„Soha többet másokért magyar vér ne folyjon!” – a doni áttörés áldozataira emlékeztek Sepsiszentgyörgyön

Megemlékezést szervezett a 83 évvel ezelőtti doni áttörés évfordulóján az Erdélyi Vitézi Rend sepsiszentgyörgyi állománya. A Hősök temetőjében 15 rendtag emlékezett a több tízezer családot érintő tragikus eseményekre.

„Soha többet másokért magyar vér ne folyjon!” – a doni áttörés áldozataira emlékeztek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Elkezdődött az autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti szakaszának tervezése

Elkezdődött az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti 14,4 kilométeres szakaszának műszaki tervezése, amelyre tíz hónapja van a megbízott vállalatnak – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAR).

Elkezdődött az autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti szakaszának tervezése
2026. január 12., hétfő

Megugrott a gázfogyasztás, de elegendőek a tartalékok

Az elmúlt napokban az ország napi gázfogyasztása megközelítette az 58 millió köbmétert, ami hozzávetőlegesen 17 százalékkal több a tavalyi hasonló időszak átlagánál – közölték az Országos Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs hétfői ülése után.

Megugrott a gázfogyasztás, de elegendőek a tartalékok
2026. január 12., hétfő

Autójával, majd gyalog menekült az ittas sofőr, az előzetes letartóztatás elől azonban nem tudott meglógni

Autóvezetői engedélye sem volt a fiatal ittas sofőrnek, aki vasárnap éjjel Kézdivásárhelyen megpróbált elmenekülni a hatóságok elől – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. A férfi mostanra előzetes letartóztatásba került.

Autójával, majd gyalog menekült az ittas sofőr, az előzetes letartóztatás elől azonban nem tudott meglógni
Hirdetés