A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivataltól senki nem kért engedélyt a Facebookon csütörtökre beharangozott utcai tüntetésre. Antal Árpád polgármester abban bízik, hogy a megmozdulás békés lesz, és nem etnikai színezetű.
2012. január 19., 14:072012. január 19., 14:07
2012. január 19., 14:072012. január 19., 14:07
„A demokráciában lehetősége van mindenkinek, ha valamivel elégedetlen, elmondhassa, az utcára vonuljon, tiltakozzon, de erőszakmentesen. A politikusok feladata, hogy párbeszédet alakítsanak ki, és próbáljanak megoldást találni” – fejtette ki a szociológus végzettségű Antal Árpád a Székelyhonnak. Hozzátette: oda kell figyelni arra, ami az országban történik, mert az elégedetlenségek egy része jogos.
„Szerdán Bukarestben jártam és az Egyetem téren figyeltem a tömeget, volt aki az alacsony nyugdíj, fizetés miatt tiltakozott, mások Verespatak miatt vonultak utcára. Nem volt egy közös elem a csoportok között, hacsak maga a tiltakozást nem vesszük annak” – emelte ki Antal.
Fütyüljük ki őket! – az egyik közösségi portálon ezzel a felhívással szerveznek tüntetést Sepsiszentgyörgyön csütörtök délutánra.
A vízimentők egymás után találták meg azt a két fiatalt, akik Olimp üdülőhelynél tűntek el a tengerben vasárnap. Mindkettejüket megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült megmenteni az életüket.
Az adócsalás és a szabálytalan kereskedés visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzéseket szombaton a Hargita megyei rendőrség. Hat kereskedőnél, három helyszínen szabtak ki bírságot összesen több mint 13 ezer lej értékben.
Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.
Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.
Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.
Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
szóljon hozzá!