
Kelemen Hunor egy korábbi választási kiértékelésen. Idén nem indul jelöltként az államelnök-választáson. Archív
Fotó: Beliczay László
Kelemen Hunor megerősítette, hogy nem indul az államelnök-választáson. Hozzátette, hogy az RMDSZ az EP-választások után dönt az államfőjelöltjéről – írja az Agerpres hírügynökség.
2024. március 07., 09:242024. március 07., 09:24
2024. március 07., 09:412024. március 07., 09:41
A Digi24-nek nyilatkozva Kelemen Hunor kifejtette azt is, hogy véleménye szerint eltérő jellegük ellenére a helyhatósági és az európai parlamenti választások összevonása nem jelent különösebb problémát. Ezt azzal magyarázta, hogy sajnálatos módon Romániában amúgy sem téma az Európai Unió helyzete és jövője, az EU előtt álló kihívások. „Mintha ez minket nem érdekelne és nem érintene. Pedig érint, és kellene hogy érdekeljen” – jelentette ki.
Az RMDSZ elnöke ugyanakkor úgy vélekedett, összevonásuk nem fogja érdemben befolyásolni a választások eredményeit, mert a szavazók „legalább olyan okosak, mint a politikusok. A választásokon meggyőződésük szerint szavaznak, akár összevontak, akár nem” – jegyezte meg.

A Realitatea Tv-nek nyilatkozott hétfőn este Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, az interjúban pedig több témát is érintettek, többek között Iohannis népszerűségét, az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményeket, valamint a parlamenti választásokat.
Elmondta azt is, hogy a felmérések szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) szövetségben kevesebb szavazatra számíthatnak, mint külön. Ennek szerinte az a magyarázata, hogy a liberálisoktól és a szociáldemokratáktól elfordul a szimpatizánsaik egy része a közös jelöltlista miatt.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
3 hozzászólás