
Az erdei út felújítása nagyon elkésett, szorít a határidő
Fotó: Veres Nándor
Mivel nem haladt az útfelújítás, a csíkmadarasi önkormányzat szerződést bontott azzal a vállalkozással, amely két munkálat elvégzésére is megbízást kapott korábban a községben. A cég emiatt bírósági eljárást kezdeményezett, a község viszont más kivitelezőt igyekszik találni, ráadásul az áremelkedések miatt az új szerződés értéke jóval nagyobb lesz.
2023. március 12., 11:372023. március 12., 11:37
A csíkmadarasi helyzetről tavaly ősszel számoltunk be először, miután lejárt a munkálatok befejezésére megszabott határidő. A megbízott cég akkor a Madarasi-Hargita felé vezető erdei út korszerűsítésének alig 30 százalékát végezte el több mint két év alatt úgy, hogy a világjárvány és az anyagárak emelkedése miatt az eredetileg megszabott határidőt egy évvel meghosszabbították.

Több csíki községben sem haladnak azok a munkálatok, amelyek elvégzésére egy csíkszentléleki cég kapott megbízást. Van olyan község, ahol már nem hosszabbítanak szerződést, de máshol sem bizakodók a polgármesterek.
A munkálatra a Vidéki Beruházások Ügynöksége (AFIR) biztosított támogatást az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDR) keretében.
Miután a finanszírozási szerződést tavaly nyáron újabb egy évvel meghosszabbították, a helyi tanács úgy döntött, nem folytatja az együttműködést az építővel; felmérik az elvégzett munkát, és más kivitelezőt keresnek. Időközben a kivitelezési szerződést felbontották, a cég viszont ezt nem fogadta el, és bírósághoz fordult – tudtuk meg Péter Dávid csíkmadarasi polgármestertől. Az elöljáró hozzátette, számukra most a beruházás befejezése az elsődleges, ezért minél előbb új közbeszerzési eljárást írnak ki, hogy határidőn belül, legkésőbb szeptemberben végezhessenek.
A községnek a késlekedésen kívül más problémákkal is szembe kell néznie.
Péter Dávid szerint legalább 30 százalékos értéknövekedésre készülnek, ezért keresik a megoldást arra, hogy ezt a különbséget tudják biztosítani.
Fotó: Veres Nándor
Ugyanez a kivitelező egy másik beruházással is jelentős késésben volt a községben, amely a még aszfaltozatlan utcák 90 százalékának korszerűsítését jelenti, alap infrastruktúra kiépítését, védőcsövek földbe helyezését a villamos- és kommunikációs, valamint közvilágítási hálózat számára, vízelvezető árkok, szegélyek, támfalak kiépítését és aszfaltozást. Mivel ez a munkálat sem haladt, ezt a szerződést is felbontották, és más vállalkozásra szeretnék bízni a folytatást – tudtuk meg.
A munkálatokkal megbízott cég vezetője, Moldován József tavaly ősszel kérdésünkre azt mondta, a tervező és a műszaki ellenőr hiánya jelentette a legfőbb akadályát Madarason a kivitelezés folytatásának. Ugyanakkor jogtalannak tartotta, hogy a finanszírozási szerződés meghosszabbítása ellenére a céggel aláírt kivitelezési szerződést nem hosszabbították meg, ezért már akkor kártérítési pert helyezett kilátásba. Most közölte,
Kifogásolja, hogy elvégzett munkálatokért nem fizetett az önkormányzat, illetve olyan munkálatok elvégzését is elvárták, amelyeket a szerződés nem tartalmazott. Egyrészt a községi utcák felújítására vonatkozó szerződés meghosszabbítását és kártérítés fizetését, másrészt az erdei úton elvégzett munkálatok kifizetését, illetve szintén kártérítést kér, mert szerinte az a szerződés már nem fenntartható. A követelésekről a bíróságnak kell döntenie.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
3 hozzászólás