Nem fizethetünk bankkártyával dohányáruért?

Nem vásárolhatunk szabadon a bankkártyánkkal, legalábbis Sepsiszentgyörgy egyik üzletében – számolt be olvasónk a kellemetlenségről. A Mimy Zupban ugyanis cigarettát nem adnak annak, aki bankkártyával fizet.

Bús Ildikó

2011. augusztus 26., 12:532011. augusztus 26., 12:53

2011. szeptember 22., 14:042011. szeptember 22., 14:04



A legtöbb üzletben bármit ki lehet fizetni bankkártyával

Bartók Erika kereste fel a Székelyhon.ro-t, hogy elmesélje azt a kellemetlenséget, amit a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatalhoz is jelentett. Elmondása szerint olvasta portálunkon annak a hölgynek az esetét, akit egy szupermarketben szégyenítettek meg, és úgy gondolta, ő is megosztja velünk esetét. A sepsiszentgyörgyi hölgy néhány héttel ezelőtt betért az egyik kisüzletbe egy csomag cigarettáért, ám amikor bankkártyával akart fizetni, a kiszolgálók figyelmeztették, hogy cigarettát nem lehet így vásárolni.

Erika azt írja: „Először arra gondoltam, hogy félreértettek és ételjegyről beszélnek, hiszen azt tudom, hogy azzal csak élelmiszert lehet vásárolni, alkoholt és dohányárut nem, így még volt nálam annyi pénz, hogy készpénzzel fizettem, mert siettem, és nem akartam vitába bocsátkozni.” Néhány nap múlva szintén ennek az üzletláncnak – Mimy Zup – egy, a munkahelyéhez közeli üzletébe tért be Erika, szintén csak egyetlen csomag cigarettáért, de ott sem szolgálták ki, így rájött, hogy előzőleg sem értett félre semmit, hanem egyszerűen nem vehet azt a bankkártyájával, amit szeretne. „Az elárusító hölgyek felvilágosítottak, hogy cigarettát csak akkor adnak bankkártyával való fizetéssel, ha egyebet is vásárolok, mert ezt az utasítást kapták a tulajdonostól” –  írja Erika.

A 37 éves könyvelőnő a fogyasztóvédelemhez fordult kérdéseivel, e-mailben küldte el panaszát, melyre azt a választ kapta, hogy az ügyet kivizsgálják és értesítik a fejleményekről. Bartók Erika azt mondja, azért kívánja nyilvánosságra hozni az esetét, mert megszégyenítve érezte magát, amikor a tömött sorban szóltak rá nem túl kedvesen, hogy kártyával nem lehet cigarettát venni. Véleménye szerint, azért vannak kártyaolvasók az üzletekben, mert nagyon sokan fizetnek azzal, és minden vásárlónak joga van ahhoz, hogy azt fizessen vele, amit szeretne.

Az ügyben felkerestük a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetőjét, Rigó Magdalenát is, aki elmondta, minden panaszt iktatnak és kivizsgálnak, ebben az esetben pedig a panaszosnak van igaza. Az igazgatónő kifejtette, a banki és vásárlói törvények szerint is, bankkártyával bármilyen terméket ki lehet fizetni, ami az üzletben megtalálható, így a cigarettát is. Sajnos, a tulajdonosok máshol is alkalmazzák ezt, hogy csak akkor adnak dohányárut, ha egyebet is vásárolnak, de ez törvénytelen, és feljelentést kell tenni, ha valaki ilyet tapasztal.

A Mimy Zup helyi üzletlánc vezetőjét is felkerestük, Bodor Lóránd telefonon nagyon röviden úgy nyilatkozott, hogy azért alkalmazzák ezt a módszert, mert másképp nem érné meg cigarettát árulni, hiszen a dohányáru értékesítésekor egy-egy doboz után 4 százalékos árrést lehet elérni, a bank pedig 1,7–2,5 százlékkal dolgozik, így az üzletnek majdnem semmi nem marad. Az üzlet tulajdonosa azt is kifejtette, hogy tudomása szerint Sepsiszentgyörgyön majdnem sehol nem adnak csak cigarettát, ha valaki bankkártyával fizetne, mi pedig három helyen is utána jártunk a dolognak.

A Hajno üzletben, ahol naponta több száz vásárló fordul meg, sokan vásárolnak csak cigarettát a bankkártyájukkal, de sosem merült fel az, hogy esetleg nem szolgálják ki őket – mondták az eladók. Ugyanakkor két másik szupermarketben is próbálkoztunk, és mindkét helyen sikerült csak cigarettát venni, és nincsenek ilyen óvintézkedések, miszerint csak más kereskedelmi termékkel együtt adnak cigarettát. A fogyasztóvédelmi hivatal helyi vezetője felhívja a lakosság figyelmét, hogy bármilyen kihágást észlelnek, azonnal tegyenek feljelentést, hiszen ők nem csak a romlott vagy lejárt áru miatt büntetnek, hanem akkor is, ha megsértik a vásárlók jogait.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön

Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
2026. augusztus 11., kedd

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását

Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását
Hirdetés