
Rendezésre várnak a Pacsirta sétányon. Még egy telet kell kibírni
Fotó: Gecse Noémi
Ebben az évben elmarad, de jövőben megtörténik a csíkszeredai Pacsirta sétány felső részén tervezett felújítás. Először a kiviteli tervet kell elkészíteni, a megbízott cég utána láthat munkához.
2018. október 09., 15:012018. október 09., 15:01
A polgármesteri hivatal idén szerette volna legalább részben elvégeztetni a munkálatot, amelyre másfél millió lej volt elkülönítve a helyi költségvetésben. Nem számoltak viszont azzal az áremelkedéssel, amely idén megzavarta a közberuházásokkal kapcsolatos előzetes számításokat:
Ezért döntöttek úgy, hogy a közbeszerzést megismétlik, az ár viszont nem változott, de így is sikerült aláírni a kivitelezési szerződést – tudtuk meg Szőke Domokostól.
Csíkszereda alpolgármestere arról tájékoztatott, hogy a felújítás tervezésére és kivitelezésére kiírt második közbeszerzési eljárás eredményes volt, és egy helybeli cégtársulást hirdettek ki győztesnek, amelynek tagja az ING Service Kft., és a Kontur Kft. is. Mivel a kiviteli tervek elkészítése is a feladat része, ezzel kezdtek, az alpolgármester szerint
és kiadják az építkezési engedélyt. A sétány felső részének rendezése csak jövőben történik meg, Szőke szerint a munka legtöbb három hónap alatt elvégezhető.
az aláírt szerződés értelmében.
A Pacsirta sétánynak csak a felső részét, a Testvériség sugárúti 22-24-26-os számú tömbházak mögött a Nárcisz sétányhoz vezető mellékutcát érinti a felújítás. Ott az aszfaltburkolat évekkel ezelőtt tönkrement, mivel többször ásni is kellett,
Lakossági egyeztetés is volt, ennek nyomán készült el a megvalósíthatósági tanulmány. A mellékutca négy különböző részén több mint 30 bádoggarázs épült, ezeket le kell bontani a rendezés megkezdése előtt. Helyettük két sorban parkolókat alakítanak ki, az utca két oldala közötti szintkülönbséget pedig egy zöldövezet kialakításával formálják át. Új útburkolat és járda is készül.
Kétszáz, elszigeteltebb helyeken pedig akár ötven méter alá is csökkent a látótávolság a köd miatt a Csíki-medencében – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Ittas volt és gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezett az 51 éves férfi, akit csütörtökön rövid üldözés után tartóztattak fel a hatóságok Körvélyfáján – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi azóta előzetes letartóztatásba került.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A Szeben megyei törvényszék szombaton elrendelte az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársának harminc napos előzetes letartóztatását.
A Déli-Kárpátokat átszelő Nagyszeben-Pitești autópálya egyik legnehezebb szakaszán, a Vâlcea megyei Robești alagútpárnál látványos ütemben halad a hegy átfúrása.
Több tucatnyian vonultak utcára szombaton Gyergyószentmiklóson egy héttel a csíkszeredai és székelyudvarhelyi adóemelés elleni megmozdulások után. A demonstráción a polgármester is felszólalt. Fotókon mutatjuk.
Behúzták a farsangot szombat délben Kézdivásárhelyen. Az alakoskodás lakodalmi mentként indult, medveébresztésbe csapott át, végül temetésbe torkollott a céhes város főterén.
A szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték az épület gyorsuló állagromlását – tájékoztatott szombaton a kulturális minisztérium.
Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak a kormány adóemelési intézkedései ellen tiltakozva szombaton.
Az indokolatlan segélyhívások száma az elmúlt években csökkent, de továbbra is magas – tájékoztatott szombaton a Különleges Távközlési Szolgálat.
szóljon hozzá!