Fotó: Haáz Vince
Az oktatási minisztérium pénteken közölte, eleget fog tenni az alkotmánybíróság határozatának, amely szerint alkotmányellenes az a törvény, amely csak az állami iskolák tanulóinak biztosít teljesítményösztöndíjat.
2024. november 08., 18:032024. november 08., 18:03
2024. november 08., 18:252024. november 08., 18:25
A tárca közleménye szerint tudomásul vették az alkotmánybíróság csütörtökön hozott határozatát, amellyel megalapozottnak találta a közoktatási törvényt módosító jogszabály ösztöndíjakra vonatkozó részében előírtak ellen benyújtott alkotmányossági kifogást – írja az Agerpres.
– közölte a minisztérium.
A minisztérium képviselői hozzátették, hogy az alkotmánybíróság határozatának a Hivatalos Közlönyben való közzététele után minden szükséges lépést megtesznek.
Az alkotmánybíróság csütörtöki döntése szerint alkotmányellenes a törvény, amely előírja, hogy csak az állami közoktatási rendszerbe beiratkozott tanulók részesülhetnek teljesítményösztöndíjban.
Leállt az autója a vasúti átkelőn egy fiatal sofőrnek, amikor éppen érkezett a vonat. Csak annyi ideje maradt, hogy elhagyja a járművet: a sofőr megmenekült, az autó totálkáros lett.
Nicușor Dan államfő csütörtökön a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal a miniszterelnök-jelölt személyéről.
Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) Romániában, a hatóságok meghozták a fertőzés elterjedésének megelőzését célzó intézkedéseket – közölte a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVSA) szerdán.
Nem okoztak komoly károkat a közelmúlt áradásai a Hargita megyei mezőgazdaságban, de az egyre gyakoribbá váló természeti csapások ráirányítják a figyelmet egy fontos sérülékenységre: a földek többsége nincs biztosítva az említett károk ellen.
Egy nőt kegyetlenül megvert volt férje egy ploiești-i üzletben. A boltban két másik férfi is tartózkodott, de egyikük sem avatkozott közbe, hogy megfékezze a támadót.
Az elmúlt időszakban, a parajdi bányakatasztrófa nyomán a Kis-Küküllő sóterhelése jelentősen megnőtt. Független szakemberek összefoglaló tanulmányt készítettek a vízminőség és az élővilág állapotáról. Mutatjuk, hogy mire jutottak.
Hamarosan megnyitnák a parajdi sós vizű strandot, mélykutakat fúrnának Dicsőszentmárton környékén az ivóvíz hosszútávú biztosítása érdekében, továbbá csökken a Korond-patak sókoncentrációja – derült ki a szerdai parajdi sajtótájékoztatón.
Továbbra is szünetel az ivóvíz-szolgáltatás Dicsőszentmártonban, Ádámoson, Szászbogácsban és Vámosgálfalván mivel a sótartalom túllépi a megengedett határértékeket: Gyulakután is hasonló a helyzet.
A családon belüli erőszak halálos áldozataira hívja fel a figyelmet a FILIA Központ több más civil szervezettel közösen a szerdán fél nyolctól meghirdetett bukaresti tüntetéssel.
szóljon hozzá!