
Csak a kötelező mértékben nőnek az adók Gyergyószentmiklóson
Fotó: Gergely Imre
A törvény által előírt 2,6 százalékos mértékben nőnek az adók Gyergyószentmiklóson, más adóemelés nem lesz – erről döntött csütörtökön a helyi képviselő-testület. Az ülésen megjelentek a hegyimentők is, akik nehezményezték, hogy a megkérdezésük nélkül hoznának az ő tevékenységüket érintő döntést.
2021. november 25., 20:532021. november 25., 20:53
2021. november 26., 09:122021. november 26., 09:12
Megszavazta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a 2022-es évre vonatkozó helyi adók és illetékek mértékét. Csergő Tibor polgármester előterjesztéséből kiderült,
Az EMSZ-frakció módosító javaslatában szerette volna elérni, hogy a belterületi ingatlanok és a gépjárművek után fizetendő, egy éve 10 százalékkal megemelt adónemeket csökkentsék vissza az azelőtti (2020-as) mértékre, de ezt a többség elutasította, így a csökkentés nem történt meg. Az EMSZ képviselői ezért nem támogatták szavazatukkal az adók elfogadását, de az előterjesztés így is megkapta a szükséges szavazatszámot.
Az ülésen megjelentek a Dancurás hegyimentő csapat tagjai, akik kérték, hogy a testület napolja el azt a határozattervezetet, amely az önkormányzat alárendeltségében lévő közszolgáltatások szervezési és működési szabályzatának kiegészítéséről szólt. A városháza nemrégiben hozott létre egy olyan irodát, amely a hegyimentők munkáját segítené, és ennek a szabályzata került a képviselők elé. A Dancurás csapat tagjai ugyan üdvözlik az elképzelést, de nehezményezték, hogy a szabályzatot nélkülük készítették elő, velük nem konzultáltak erről, és csak az ülést megelőző nap szereztek róla tudomást.
Olvasatuk szerint több olyan pontot is tartalmaz, amely módosításra szorulna. A polgármester viszont ragaszkodott hozzá, hogy a tervezet napirenden maradjon, és a képviselők egy része sem járult hozzá a halasztáshoz.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Egy medvebocsot találtak elpusztulva hétfőn a Szászsebes–Torda közötti, A10-es autópályán. A Fehér megyei rendőrség közlése szerint az állat tetemét a vadászegyesület viszi el.
A napszemüveget sokan elsősorban a fény elleni védelem miatt viselik, pedig ennél jóval többről van szó. A megfelelő napszemüveg egyik legfontosabb feladata az UV-sugárzás kiszűrése, amely ugyan láthatatlan, mégis folyamatosan terheli szemünket.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) készen áll részt venni egy új kabinet megalakításában és támogatásában, de nem szavaz bizalmat olyan kormánynak, amelynek nem tagja – szögezi le az alakulat országos politikai tanácsának hétfőn elfogadott határozata.
Ideiglenes körforgalmat alakított ki a csíkszeredai városvezetés a Temesvári sugárút és a Szív utca találkozásánál levő útkereszteződésben.
Csodának nevezte a szív-érrendszeri és transzplantációs intézet (IUBCvT) elkészültét az egyik megálmodója, Horațiu Suciu professzor, aki a hétfői avatón arról beszélt, hogy ezután még több betegnek tudják megmenteni az életét és ez a legfontosabb.
A következő két hétben az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakulhat a hőmérséklet Romániában, Erdélyben azonban több hullámban is lehűlés várható. A záporok sem maradnak el, jelentős mennyiségű csapadékra viszont kevés az esély.
Több díjat is hazahoztak székelyföldi tévések a XII. Kulturális Filmek Fesztiváljáról, amelyet a magyarországi Szarvason tartottak hétvégén. A portréfilmek, valamint fenntartható fejlődés tematikájú alkotások versenyére hat országból neveztek.
Az Európai Unió (EU) tagállamai összesen 34,4 milliárd liter sört állítottak elő 2025-ben, 0,7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, de 2,2 százalékkal többet, mint 2020-ban – közölte hétfőn az Eurostat.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) egyedüli miniszterelnök-jelöltje Sorin Grindeanu pártelnök – jelentette ki hétfőn az alakulat főtitkára, Claudiu Manda.
1 hozzászólás