Hirdetés
Hirdetés

Nehéz évad után Kollokviumra készül a Figura Stúdió Színház

Nehéz évadon vannak túl, de már a jövő idényre készülnek •  Fotó: Gergely Imre

Nehéz évadon vannak túl, de már a jövő idényre készülnek

Fotó: Gergely Imre

Legnehezebb időszakát zárja a gyergyószentmiklósi színház: állandó próbahely és játéktér nélkül vágtak neki az évadnak, szinte vándorszínházként kellett dolgozniuk. De amellett, hogy új helyen, korszerű stúdióteremben működhetnek és játszhatnak, készülnek a Nemzetiségi Színházak Kollokviumának a megszervezésére.

Gergely Imre

2023. június 28., 15:562023. június 28., 15:56

2023. június 29., 12:332023. június 29., 12:33

Tavaly tavasszal a Gyergyószentmiklósi Művelődési Ház felújításának elkezdése miatt ki kellett költözniük addigi otthonukból, és egy

olyan épületben kellett kialakítaniuk a működésükhöz szükséges teret, ahol gyakorlatilag csak a falak voltak, hiányzott például a vezetékes víz és a villany is.

Próba- és játszótermek hiányában átalakult a színház működése, viszont a munka nem állt meg, ugyanis a nehézségek ellenére a színházi év során a Figura nyolc, különböző műfajú előadást mutatott be, valamint egy színházi late-night show-val is színesítette repertoárját – ismertette az elmúlt évüket Albu István, a társulat igazgatója.

Visszatekintő az elmúlt évadra

Ha sokáig nem is volt saját játékterük, nem álltak le, „vándorszínházként” működtek:

16 településen, 35 játszóhelyen és színpadon 160 előadáson játszottak.

Összesen több mint 15 ezer néző látta az előadásaikat. A fesztiválmeghívások mellett az ország több nagyvárosában, valamint a Gyergyói-medence településein is megfordult a csapat a Színházon kívül program részeként.

Hirdetés

Az évad során két színésszel bővült a társulat Barti Lehel András és Pascu Tamara személyében, valamint Bartis Ernő műszaki munkatársként csatlakozott a munkaközösséghez. Távozójuk is van: Sosovicza Annát a június 30-án sorra kerülő Behívó színházi late-night show keretén belül láthatja a közönség utoljára gyergyói színészként.

Már a jövőre készülnek

Júliustól elvileg jön a szünet, de ez alatt sem áll le a munka. Amellett, hogy július 31-én a Gyulai Várszínház nyári évadában látható a Portugál című előadás, és az augusztus 3–6. közötti Egyfeszt összművészeti fesztiválon is több előadást játszanak, már elkezdődött a jövő évad első premierjének próbafolyamata is. A Nézőművészeti Kft. munkatársaival közösen szeptember elején mutatják be a Figura újabb tantermi előadását.

Október 18–31. között pedig a XIV. Nemzetiségi Színházi Kollokviumot szervezik meg három városban. Gyergyószentmiklóson lesz a központ, de a fesztivál keretében Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen is számos produkció lesz látható.

A Kollokvium két hete alatt több mint húsz előadás, valamint koncertek és kísérőrendezvények jelentik majd az eseménysort.

Amint Albu István elmondta, a négy év szünet után újra sorra kerülő színházi seregszemlét mostantól igyekeznek szélesebbé nyitni. A romániai kisebbségi színházak mellett Újvidék és Szabadka (Szerbia) társulatát is meghívták, de más európai kisebbségi, vagy nemzetiségi (baszk, katalán, dél-tiroli) színházakat is várnak. A cél a Kollokvium nemzetközivé tétele.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 26., vasárnap

Öt nap élménye sűrűsödött az idei utolsó tusványosi nagykoncertekbe

Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.

Öt nap élménye sűrűsödött az idei utolsó tusványosi nagykoncertekbe
Hirdetés
2026. július 25., szombat

A megemelkedett árak mellett dilemmákkal is járt a büdzsé beosztása a fiatalok számára Tusványoson

A fesztiválélmény megmarad, csak közben folyamatos matekozás zajlik: mire menjen el a napi keret? Egy nap Tusványoson könnyen elvisz 60–100 lejt, de tapasztalataink szerint a legtöbb fiatal igyekezett okosan beosztani a pénzét.

A megemelkedett árak mellett dilemmákkal is járt a büdzsé beosztása a fiatalok számára Tusványoson
2026. július 25., szombat

Szombat délután is rengett a föld

A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szombaton 15 óra 13 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Szombat délután is rengett a föld
Szombat délután is rengett a föld
2026. július 25., szombat

Szombat délután is rengett a föld

2026. július 25., szombat

Volt egészségügyi miniszter: kormány az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti

Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszter szerint a kormány az állások befagyasztásával és az egészségügyi dolgozók jövedelmének csökkentésével az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti.

Volt egészségügyi miniszter: kormány az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Ilyen volt Orbán Viktor tusványosi előadása – fotókon mutatjuk

A volt miniszterelnök tusványosi beszéde iránt nem lankadt az érdeklődés az előző évekhez képest. A Fidesz elnökét rengetegen hallgatták a nagyszínpad előtti téren, kormánykritikus molinókat, üzeneteket is emelve a magasba.

Ilyen volt Orbán Viktor tusványosi előadása – fotókon mutatjuk
2026. július 25., szombat

Szovátán lép fel a Bekecs Táncszínház vasárnap

A szovátai szabadtéri színpadon adja elő a Bekecs Táncszínház vasárnap a Táncolva öröklődik című előadását.

Szovátán lép fel a Bekecs Táncszínház vasárnap
2026. július 25., szombat

Svájcból kaptak új bevetési járművet az erdőszentgyörgyi önkéntes tűzoltók

A svájci Plan-les-Ouates településtől kapott adományba egy tűzoltóautót Erdőszentgyörgy.

Svájcból kaptak új bevetési járművet az erdőszentgyörgyi önkéntes tűzoltók
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Röviden reagált Magyar Péter Orbán Viktor tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

Röviden reagált Magyar Péter Orbán Viktor tusványosi beszédére
2026. július 25., szombat

Orbán Viktor: ellenzéki politika helyett ellenállási politika következik

Tusnádfürdő nem változott, ez továbbra is az a hely, ahol a magyarok nem csak beszélnek a jövőről, de próbálják azt megérteni – jelentette ki tusványosi beszédében Orbán Viktor, aki pártja jövőbeni szerepéről beszélt.

Orbán Viktor: ellenzéki politika helyett ellenállási politika következik
2026. július 25., szombat

Tőkés László a fogyatkozó erdélyi magyarságról, autonómiáról és Márton Áron örökségéről beszélt Tusványoson

A 35. Tusványos szombati napján Tőkés László a romániai magyarság fogyatkozásáról, az autonómia ügyéről, Márton Áron örökségéről és Orbán Viktor nemzetpolitikájáról beszélt, történelmi és aktuálpolitikai párhuzamokat is felvonultatva.

Tőkés László a fogyatkozó erdélyi magyarságról, autonómiáról és Márton Áron örökségéről beszélt Tusványoson
Hirdetés