250 000 lejt gyűjtött össze a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány a Maros Megyei Sürgősségi Kórháznak. Az intézmény az összegből gyerek-hemato-onkológiai részleget hoz létre.
2011. december 06., 14:142011. december 06., 14:14
2011. december 06., 17:112011. december 06., 17:11
Minden eladott Happy Meal menü árából egy lejt a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány számlájára utalt a Mcdonald\'s gyorsétterem november 14–20. között, így azok, akik betértek a gyorsétkezdébe egyben adakoztak is. Egy hét alatt 250 000 lej gyűlt össze, amelyből létrehozhatják az egészségügyi intézményben a gyerek-hemato-onkológiai részleget. „Ez egy olyan projekt, amihez együtt láttunk hozzá, és egészen addig mellette leszünk, amíg befejezzük, sőt a jövőben is segítünk, ha szükség lesz rá” – nyilatkozta kedden az akcióval kapcsolatban a gyorsétterem-lánc romániai részlegének igazgatója, Daniel Boaje.
Konrád Judith kórházigazgató szerint az összegből négy kórtermet alakítanak ki. „Nyolc ággyal működik majd a részleg. A kórtermeket szépen rendezzük be, hogy barátságos környezetben gyógyulhassanak a gyerekek. Egy kezelőt is kialakítunk, amelyet a legmodernebb felszerelésekkel látunk majd el, illetve egy másik termet, ahol a gyerekek citosztatikus kezelését készíthetjük elő” – mondta az egészségügyi intézmény gyerek-hemato-onkológiai osztályának vezetője, Horváth Adrienn. Hozzátette, a daganatos megbetegedések ritkábbak a gyerekeknél, mint a felnőtteknél, évente 8-10 kiskorút diagnosztizálnak leukémiával, és ugyanennyit más rákos megbetegedéssel. „Esetükben a kezelés hosszabb időt, akár három évet is igénybe vesz. Jelenleg 35 daganatos betegségben szenvedő gyerek van a nyilvántartásunkban, az életkoruk 3 hónapostól 18 évesig terjed. A gyorsabb gyógyulás érdekében kellemes környezetet kell biztosítanunk számukra, a kicsiknek játszótermet, a nagyobbaknak pedig osztálytermet, ahol a tanítóink segítségével elkészíthetik a házi feladataikat” – tette hozzá a szakember.
Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdtelepen történt.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
A Mihály-fivérek története a kitartásról és az álmaikért vívott mindennapi harcról szól. A három marosvásárhelyi testvér versenysportszerűen taekwandozik, miközben édesanyjuk minden erejével támogatja őket ezen az úton, amely rengeteg áldozattal is jár.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
Beleesett a Turbina-csatornába egy személy Marosvásárhelyen szombat délelőtt, a tűzoltóknak sikerült kimenteniük őt.
szóljon hozzá!