
Fotó: Tamás Attila
A nyomozó hatóságokhoz készül fordulni a védelmi minisztérium a katonai mozgósításra vonatkozó újabb hamis információk miatt.
2025. június 05., 19:552025. június 05., 19:55
A szaktárca csütörtöki közleménye szerint az újabb dezinformációs kampány a külföldön élő román állampolgárokat célozza. Közülük többen is
A minisztérium tájékoztatásában hangsúlyozzák, hogy ez a dokumentum hamis, a tárca nem küldött ilyen értesítést egyetlen román állampolgárnak sem.
A levél fejlécében megjelölt szerv, a „sorozási igazgatóság” nem létezik,
a dokumentumon levő pecsét hamis,
és nincs olyan tiszt a minisztérium alkalmazásában, akinek a neve és a beosztása megegyezne a levelet aláíró személyével
– tették hozzá.
A szaktárca azt is közölte, hogy az illetékes szervekhez fordul a félretájékoztatási kampány elindítóinak azonosítása és felelősségre vonása érdekében.
Újraválasztották George Simiont a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökévé a párt vasárnapi gyulafehérvári kongresszusán. Simion egyedüli jelöltként indult a párt elnöki pozíciójáért.
Idén január elejétől október végéig 46.917 vállalkozás szűnt meg Romániában, 32,4 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) által közzétett adatokból.
A belügyminisztérium azt ajánlja az állampolgároknak, hogy a december 1-jei hosszú hétvégén lehetőleg ne reptessék a drónjaikat, mert az engedély nélküli drónhasználat veszélyeztetheti az emberek biztonságát.
Akár 10 centiméteres hóréteg is lerakódhat a hegyekben vasárnap estére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzése szerint.
Az adventi koszorú több egyszerű ünnepi dekorációnál: a várakozást és az elcsendesülést hirdeti. Csíkszentkirályon jártunk, ahol péntek este közösségi adventikoszorú-készítést szerveztek, szülők és gyerekek együtt alkottak.
A 3000 éves múlttal büszkélkedő város már akkor a szívem csücskébe került, amikor tavaly áprilisban, az albániai bortúráról való hazatértünkben oda is tettünk egy napos kitérőt. Bár valamelyest más arcát mutatta, Bari most sem okozott csalódást.
Advent első vasárnapján kis és nagy közösségekben, a városok és falvak közterein is meggyújtják a koszorú első gyertyáját, jelezve, hogy elkezdődött a karácsony fele vezető út.
Egy mezősályi halastóba esett, és az iszapba ragadt egy férfi szombaton este.
Leszakította a villanyvezetéket és egy autóra esett egy fa szombaton este Marosvásárhelyen.
Szombaton egy LPG-t (autógázat) szállító tartálykocsi borult árokba a 26-os országúton, Vaslui megyében.
szóljon hozzá!