
Fotó: Barabás Ákos
Elkészült és már használható az Udvarhely MA elnevezésű telefonos alkalmazás: a program kiszolgálja úgy a turistákat, mint a városlakókat, célja, hogy közvetlen kapcsolat jöhessen létre a városvezetés és a lakosság között. Az applikációt letöltőknek többszörösen is megéri majd, hisz a felhasználók között toszkánai nyaralást sorsolnak ki.
2018. április 03., 18:552018. április 03., 18:55
2018. április 03., 18:582018. április 03., 18:58
Udvarhely számára fontosak a testvérvárosi kapcsolatok, hisz „elhelyeznek bennünket egy társadalmi, kulturális, gazdasági térben, összekapcsolnak minket nemzettestvéreinkkel, itt a Kárpát-medencében” – mondta el Gálfi Árpád polgármester, majd hozzátette: mindazonáltal, az érzelmi kapcsolatok mellett valódi, gyakorlatias együttműködések kell kialakuljanak a gazdaság, a kultúra, a sport vagy épp a közigazgatás területén. Ennek egyik első látható eredménye volt a karácsonyi díszkivilágítás, hisz akkor Budapesttől kapta a város díszeket, tudtuk meg. Illetve a most elkészített applikáció is a testvérvárosi kapcsolatok révén valósult meg,
A városfejlesztési koncepció elkészítése során vált világossá, hogy ma már nem érdemes olyan városfejlesztési stratégiákat készíteni, amelyben nem jelennek meg a smart city gondolatok, magyarázta Jakab Attila városmenedzser.
– sorolta.
Az Udvarhely MA tehát többrétű program,
Fotó: Barabás Ákos
Emellett a helyi kulturális intézmények, friss hírek és eseménynaptár is elérhető itt. „De az app hasznos a városlakóknak is, hisz nagyon sok információt találnak benne elsősorban az önkormányzatról, a közszolgáltatókról, az oktatási és egészségügyi intézményekről, például a gyógyszertári nyitva tartások, ügyeletek, a háziorvosok elérhetőségeit is” – fejtette ki Bíró Csaba kabinetvezető. Fontos, hogy ezek
Fotó: Barabás Ákos
Hibabejelentő: kapcsolat a lakosság és a városvezetés között
Talán a legfontosabb része az Udvarhely MA-nak a bejelentőfelület: a menüpont alatt a lakosság töltheti fel észrevételeit fotókkal együtt, amelyhez a rendszer automatikusan GPS-koordinátákat rendel. De az észrevételek utólag is feltölthetők egyazon felületen. A bejelentés elküldése után a felhasználó folyamatos tájékoztatást kap majd, hogy észrevételét jóvá hagyták-e, illetve, hogy a megoldás milyen stádiumában van. Továbbá, az app révén lehetőség van ún. push-üzenetek küldésére is: olyan gyors és a telefonon azonnal megjelenő kiértesítések, melyek révén valós időben nyújthat tájékoztatást a városvezetés.
Az alkalmazás ingyenesen letölthető a Google Play vagy az Apple App Store áruházakból. Fontos, hogy a letöltők között a Gabrini Hotel és a Z-CO Media Kft. jóvoltából toszkánai nyaralást sorolnak majd ki: az elkövetkező időszakban a polgármesteri hivatal részletes tájékoztatást nyújt a nyereményakcióról, illetve a részletek az Udvarhely MA applikációban is különálló menüpontként jelennek meg.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
1 hozzászólás