
Három megkésett támogatás folyósítása már elkezdődött, de van még néhány olyan juttatás, amely kifizetésre vár. Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Elkezdődik pénteken az idei egységes mezőgazdasági támogatások igénylési időszaka az agrárszektorban, a tavalyi támogatások közül azonban néhányat még mindig nem folyósított a gazdáknak az APIA. Az elmaradt támogatások közül hármat a héten elkezdett folyósítani a mezőgazdasági intervenciós és kifizetési ügynökség.
2024. február 29., 11:492024. február 29., 11:49
Március elsején kezdődik az év egyik legfontosabb időszaka a gazdák számára, vagyis az egységes mezőgazdasági támogatások igénylése. Ezúttal viszont úgy kezdődik el a kérelmezési időszak, hogy a múlt évre járó támogatások kifizetése még nem ért véget.
– közölte Haschi András, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) vezetője. Megjegyezte azonban, hogy a támogatások mintegy 99 százalékát már megkapták a gazdák, csak néhány juttatást nem fizettek még ki.
Ezek közül azonban három hamarosan megérkezik a jogosultak bankszámlájára, ugyanis a héten elkezdte folyósítani azokat az APIA:
egyik a PD-04 zöldítési programban nyújtott támogatás, ami a környezetkímélő mezőgazdálkodást folytató, nagy szántóterülettel rendelkező gazdáknak jár. A juttatás értéke eredetileg 56 euró volt hektáronként, de megnövelték 73 euróra – tudtuk meg Haschi Andrástól. Azok a gazdák jogosultak rá, akik 10–50 hektáros területtel rendelkeznek, amiből legalább 10 hektár szántóföld. A mezőgazdasági intervenciós és kifizetési ügynökség adatai szerint Hargita megyében 150 jogosultja van a juttatásnak;
az ANT 1-ként ismert, szántóföldi növénytermesztésre nyújtott átmeneti országos támogatás egy másik megkésett juttatás, amelynek megkezdődött a folyósítása. Ennek az értéke 11,49 euró hektáronként;
folyamatban van ugyanakkor a juh- és kecsketartóknak járó, ANT 9 támogatás folyósítása is.
Van ugyanakkor még hat olyan támogatás, amelyet nem kaptak még meg a gazdák. A PD-05-ként ismert, kisgazdaságokat működtetők által igényelhető támogatás az egyik ezek közül. Hargita megyében 955-en igényelték ezt. A juttatás értéke eredetileg 73 euró volt hektáronként, de időközben 98,8 euróra növelték. Ezt a 10 hektárnál kevesebb mezőgazdasági területtel rendelkező, hagyományos gazdálkodást folytató, állatokkal is rendelkező gazdák kaphatják meg.
– magyarázta Haschi András.
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Várják még a jogosultak a tejelő tehenek jólétének növelésére biztosított, úgynevezett PD-07 juttatást is. Erre 22 gazda jogosult a megyében. A tejtermelőknek járó, az értékesített tej mennyisége alapján kiszámított ANT 7-es juttatás is a megkésett támogatások közt van, továbbá a húsmarhatartók által igénylehető ANT 8-as is. Nem kapták még meg ugyanakkor az igényelt juttatást a lucernatermesztők – Hargita megyében 1200 gazda –, a burgonya-, illetve cukorrépa-termesztők sem – tudtuk meg a megyei mezőgazdasági intervenciós és kifizetési ügynökség vezetőjétől.
– fogalmazott Haschi András.
Pénteken, március 1-jén elkezdődik és május 15-ig tart az idei egységes mezőgazdasági támogatások igénylési időszaka, ám, mint megtudtuk, az ezzel kapcsolatos előkészületek is megkéstek, ugyanis az APIA alkalmazottainak a felkészítése csak a napokban kezdődik el.
Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
Egyébként az idei késések az Országos Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) vezérigazgatójának az állásába kerültek egy hete: február 20-án Florin Barbu mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter menesztette az APIA vezérigazgatóját, Ionuţ Luput, a gazdáknak járó támogatások kifizetésének késlekedése miatt. Az APIA két hét haladékot kapott az átmeneti országos támogatások és a PD-04 zöldítési program keretében nyújtott támogatások kifizetésére.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
Minden magyar felelős a nemzet egészéért – hangsúlyozza Kövér László házelnök, aki szerint nincs külön határon inneni és túli magyarság.
Megszavazta a parlament pénteki ülésén a 2026-os állami költségvetést és a társadalombiztosítási költségvetést.
Nem volt túl nehéz a nyolcadikosok román próbavizsgája, a diákokhoz közel álló témát dolgozott fel. De a tapasztalat azt mutatja, nehezebb a valódi vizsgán kapott tétel. Éppen ezért a diákok tévesen mérhetik fel majd a júniusi vizsga nehézségét.
A 2026-os állami költségvetés parlamenti elfogadása után a kormánynak az üzemanyag-drágulás hatásait enyhítő intézkedésekkel kell foglalkoznia – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu.
Perrel fenyegeti a kormányt a legfelsőbb bíróság az igazságszolgáltatásban dolgozók bírósági döntéssel megítélt bérkiegészítései kifizetésének halasztása miatt.
Átlépte a lélektani, literenkénti kilenc lejt a benzin ára az egyik csíkszeredai töltőállomásnál. A csíkszeredai OMV-nél péntek reggel 9 lej 02 baniért tankolható a 95-ös oktánszámú benzin.
szóljon hozzá!