
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Fotovoltaikus rendszereket telepítene a közeljövőben a Kovászna megyei Közüzemek Rt. A cég közleménye szerint ezzel a villamosenergia árrobbanását próbálják ellensúlyozni.
2022. október 12., 18:272022. október 12., 18:27
2022. október 12., 18:302022. október 12., 18:30
Arról tájékoztatnak, hogy országszerte, így Kovászna megyében is növekedett a vízszolgáltatás költsége. Az energiaválság súlyosan érinti a nagy villamosenergia-fogyasztókat, hiszen a víz- és szennyvízhálózatot összetett pumparendszer működteti. A tervek szerint
Kozsokár Attila igazgató szerint novemberig összeállítják a pályázati iratcsomót, hiszen a környezetvédelmi alapnál, a helyreállítási tervben és más uniós alapokból is hívható le erre a célra támogatás,
Abban bíznak, hogy ez a négy rendszer már jövőben működhet, majd Kovászna és Bodzaforduló egységeit is átállítanák napenergiára.
Arra számítanak, hogy a beruházás 3–4 év alatt megtérül, hiszen tavaly ötmillió lej volt az éves villanyszámlájuk, idén pedig ennek a háromszorosára számítanak.
Két esetkocsival szálltak ki a tűzoltók pénteken este Szászrégenben egy kigyúlt faanyag-szárítóhoz.
Hiányos tollazattal került a marosvásárhelyi Milvus Csoport rehabilitációs központjába egy kis tengelic, két hónapra van szüksége, amíg felépül. A madarat ragasztócsapdával fogták be.
Székelykeresztúri cégeknél vizsgálódtak a rendőrök és erdészek, jelentős pénzbírságot róttak ki és faanyagot is elkoboztak.
Marosvásárhelyen vasárnap 832-en fognak vizsgázni az egészségügyi minisztérium által kiírt rezidens orvosi helyekre.
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
A Román Nemzeti Bank (BNR) a korábbi 8,8 százalékról 9,6 százalékra módosította a 2025 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2026 végére pedig a korábbi 3 százalék helyett 3,7 százalékos inflációra számít – nyilatkozta pénteken Mugur Isărescu.
Ismét Csíkszeredában mérték az ország leghidegebb hajnali értékét, de fagypont alá kúszott a hőmérő mutatója Székelyföld más településein is.
A bukaresti rendőrség tájékoztatása szerint egy mélyaltatásos beavatkozás közben a gyermeknek leállt a szívműködése és a légzése és nem tudták újraéleszteni.
Nem sikerült közös nevezőre jutni a bírói és ügyészi különnyugdíjak reformjáról a Cotroceni-palotában zajlott szerdai tárgyalásokon – közölte csütörtök este Ilie Bolojan.
A kormány jövő héten közvitára bocsátja a közigazgatási reform tervezetét – jelentette ki csütörtök este a miniszterelnök.
szóljon hozzá!