
Fotó: Soós Zoltán/Facebook
Napelempark létesülhet azon a harminc hektáros marosvásárhelyi területen, amelyen 1978-1992 között a műtrágyagyártásból visszamaradt szennyező anyagokat tárolták, majd az elmúlt évtizedben biztonságossá tették. A ma zöld mezőként kinéző meddőhányó további rendeltetéséről beszélt pénteken Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestere és Borbély László, államtanácsos, a Fenntartható Fejlődés Főosztály koordinátora.
2021. augusztus 27., 18:372021. augusztus 27., 18:37
Az Azomureș vegyipari kombinát a 70-es évek végétől a 90-es évek elejéig a műtrágyagyártás során keletkezett szennyvizet és szennyező anyagot a nagyüzem mellett kialakított meddőhányóban tárolta. Itt volt egy nyitott medence, ahol a savas meleg vizet hűtötték le, és egy tározó, ahol a fennmaradó oldatlan sókat és más, szennyező anyagokat tároltak. A meddőhányótól 50 méterre folyik a Maros, így a legnagyobb veszélyt az jelentette, hogy az esővíz bemossa a Marosba a szennyező anyagokat.
A zagytározó semlegesítése előtt végzett talajvizsgálatok alapján Csongvay Attila, a munkálatot végző Geiger cég vezetője elmondta:
A zagytározót biztonságossá tevő munkálatok során a létesítményt lecsapolták és befedték. A savas vizet kiszivattyúzták, a talajon kavicsréteget helyeztek el, leszigetelték az egész területet, esővíz-elvezető csatornákat hoztak létre, és végül tiszta talajréteggel borították be az egész zagytározót.
A területen hagytak ellenőrző részeket, ahol meg tudják vizsgálni, hogy milyen a Marosba bekerülő esővíz, és mérni tudják, hogy van-e esetleg szivárgás a szennyezett részből. Eddig a mutatók jó eredményekről tanúskodtak. A munkálatokat tavaly adták át, három éves jótállással.
Borbély László pénteken elmondta, hogy környezetvédelmi minisztersége alatt sikerült a vegyipari kombináttal és a várossal közösen olyan megoldást találni, hogy biztonságossá tegyék a zagytározót. A város átvette a meddőhányót, uniós pályázatot nyújtott be semlegesítésére és a vegyipari kombinát vállalta, hogy a város önrészét kifizeti. A munkálatok összesen 37 millió euróba kerültek. Az államtanácsos kiemelte: ittléte biztosíték arra, hogy
Marosvásárhely polgármestere, Soós Zoltán köszönetet mondott az államtanácsosnak, de a kivitelezőnek és a városháza pályázatíró irodája vezetőjének is, hogy meg tudták valósítani, és egyedülálló módszerrel biztonságossá tették a veszélyes területet. Mint elmondta
Várják a szakhatóságok véleményét, hogy ez mikor és hogyan lehetséges, és keresni fognak egy vállalkozót, akinek bérbe adják a területet, napelempark létesítése céljából. A termelt villanyáramot pedig előreláthatóan a vegyipari kombinát fogja hasznosítani.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi-Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
szóljon hozzá!