
A Csíki Mozi ad otthont a rövidfilm-fesztiválnak
Fotó: Gecse Noémi
Több mint száz rövid filmet vetítenek le a Csíki Moziban június 8-án és 9-én a Très Court Nagyon Rövid Filmek Nemzetközi Fesztiválján. A legtöbb négy perces alkotásokat a világ 20 országában, Romániában pedig 17 városban láthatja a közönség.
2018. június 04., 17:282018. június 04., 17:28
„A fesztivál műsorában négy válogatás szerepel. A nemzetközi válogatás a filmalkotások legújabb trendjeit tükrözi öt kontinensről:
A családi válogatás kicsiknek és nagyoknak egyaránt szól. A női válogatás az erős és ellentmondásos női karaktereket állítja reflektorfénybe.
– osztották meg Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának közleményében. A helyi szervezők hozzátették, hogy a nagyon rövid filmek fesztiválján
A nemzetközi, valamint a romániai válogatás fődíjait a zsűri szavazata alapján döntik el, és a fesztivál lejártakor hirdetik ki, ugyanakkor országszerte a legtöbb nézői szavazatot elért filmek közönségdíjban részesülnek.
A program szerint pénteken 19 órától vetítik a nemzetközi válogatás első részét, 20.30-tól pedig a második részét. Szombaton 17 órától a családi válogatásba került rövidfilmek lesznek láthatóak, 19 órától a női válogatást vetítik, 20.30-tól pedig a romániai válogatást tekinthetik meg az érdeklődők.
„Az idei év megjelenített témái szorosan kapcsolódnak a társadalmi-politikai valósághoz, úgy mint a család, hagyományok, technológia és különösképpen a korrupció – a Francia Intézet és a Romániai Kezdeményezés Szövetsége (Asociația Inițiativa România) között létrejött partnerség révén »Once upon a time in Romania« projektcímmel” – olvasható a közleményben.
Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a fehéregyházi látogatás után beszélt a Székelyhonnak az erdélyi fogadtatásról, valamint arról, hogyan alakul át átláthatóbbá a határon túli magyar támogatások rendszere.
Tavaly a kiadásaikat jövedelmükből fedező romániai háztartások alig 29,4 százaléka engedhetett meg magának egy egyhetes üdülést az otthonától távol, szemben a 2024-ben jegyzett 26,6 százalékkal.
Megnyitották vasárnap a fehéregyházi Petőfi Sándor Emlékhely új állandó kiállítását. Ekkor jártak először hivatalos látogatáson Erdélyben az új magyar kormány képviselői: Tarr Zoltán miniszter, valamint Kalla Zsuzsa államtitkár-helyettes.
Egy tucat halálos baleset volt tavaly a Maros és Hargita megyén is áthaladó 15-ös országúton, így a közlekedésügyi rendőrök vasárnap is razziáznak ezen az útszakaszon.
Két személygépkocsi ütközött össze vasárnap délután a Kovászna megyei Hídvég településen, a helyszín közelében fogalomkorlátozásra kell számítani.
Alkoholos befolyásoltság alatt vezetett több sofőrt a hétvégén Hargita megyében, a rendőrség bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárás ellenük.
Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét – közölte vasárnap a védelmi minisztérium.
Záporokra, zivatarokra, viharos szélre és jégesőre figyelmeztető sárga jelzésű előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország több térségére.
Újabb drónt lőtt le vasárnap reggel 10:13-kor a román légierő egyik F-16-os vadászgépe Románia területi vizei fölött, a Sulina-Chilia térségben – jelentette be a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Az ilyenkor megszokotthoz képest „csípősebb” volt a reggel országszerte az elmúlt napok lehűlése és csapadékos időjárása miatt.
1 hozzászólás