Nagy István: „HÁRIT-os fiatalok jelentkezését várom”

Nagy István baróti polgármester meghallgatna három HÁRIT-os fiatalembert, akik közül egy betölthetné Dan Suciu tanácsos helyét. A HÁRIT vezetősége szerint, amennyiben hivatalosan is meghirdeti az állást, lesz rá erdővidéki, felkészült jelentkező.

Bús Ildikó

2011. június 08., 20:142011. június 08., 20:14

2011. június 08., 20:302011. június 08., 20:30

Mint arról már beszámoltunk, a baróti polgármester tanácsadója nem más, mint a magyargyűlöletéről elhíresült Dan Suciu, akit Nagy István (fotón jobbra) saját bevallása szerint azért alkalmazott, mert szakmailag kompetens. A Háromszéki Ifjúsági Tanács vezetősége, kedden nyílt levélben kérte fel a polgári párt helyi és megyei vezetőségét, hogy határolódjanak el a baróti elöljárótól, és azt is hozzátették, hogy több magyar fiatal is betölthetné a tanácsadói állást.

Nagy István, Barót város vezetője kifejtette álláspontját az ügyben a Székelyhon.ro-nak, szerda délután pedig megismételte azt és ki is egészítette. A polgármester felkéri a HÁRIT-os fiatalokat, hogy nevesítsenek maguk közül három testületi tagot, akik a jövő hét folyamán meghallgatásra jelentkeznének az RMDSZ-es fizetésrend szerint javadalmazott baróti polgármesteri tanácsadóállásra. Az állás betöltésében előnyt jelent a román és a magyar közigazgatási nyelvezet ismerete, illetve a vezetői tapasztalat. Nagy István a Székelyhon.ro-nak küldött levelében megjegyzésként azt is beleírta, kéri, hogy kalandorok kíméljék.

A levelet eljuttatta a HÁRIT vezetőségéhez is, Grüman Róbert (fotón balra) pedig a Székelyhon.ro-nak kifejtette: a törvény értelmében ezt az állást meg kell hirdetni, nem lehet a levegőbe beszélni.

„Hirdesse meg Nagy István az állást a helyi médiában, és bizonyítsa be, hogy valóban meg akar válni Dan Suciutól. Az erdővidéki fiatalok számára egy pofon volt az, hogy egy magyarellenes románt nevezett ki tanácsadójának, holott találhatott volna tanult, képzett magyart is.”

Grüman azt is elmondta, valószínű, Nagy István érzi, hogy tévedett, és ha ez így van, a HÁRIT elvárja, hogy megtegye a megfelelő lépéseket: távolítsa el Dan Suciut, hirdesse meg hivatalosan az állást, és vegyen fel erre alkalmas, magyar fiatalt. Amíg ez nem történik meg, minden szava csak mentegetőzés – jelentette ki Grüman.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön

Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
2026. augusztus 11., kedd

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását

Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását
Hirdetés