Hirdetés
Hirdetés

Nagy az érdeklődés Fuss NEKI! Gyergyó iránt

•  Fotó: Fuss neki Gyergyó

Fotó: Fuss neki Gyergyó

Gyergyószentmiklóson először rendezik meg a Fuss NEKI! adománygyűjtő akciót, amit máris nagy érdeklődés övez.

Barabás Orsolya

2022. augusztus 24., 20:452022. augusztus 24., 20:45

„Nagyon örülünk, hogy ilyen nagy az érdeklődés. 24 civil szervezet jelentkezett a Gyergyói-medencéből, akik vállalták, hogy nagyköveteket toboroznak. Ennek a fázisnak az utolsó szakaszához érkeztünk, eddig 160 nagykövet regisztrált már az oldalunkon. Augusztus 29-én éjfélig várjuk még a nagykövetek jelentkezését, hogy álljanak egy jó ügy mellé” – részletezte Elekes István programfelelős.  

A huszonnégy civil szervezet között van ifjúsági, illetve szociális szervezet, sportklub, színház, egyházközség, tánccsoport is, és nemcsak gyergyószentmiklósiak, hanem a környező településekről is jelentkeztek egyesületek.

Hirdetés
Idézet
Nagyon színes a paletta, de mivel különböző projekteket álmodtak meg, nincs átfedés, így verseny sem a civil szervezetek között. Nagyon jó hangulatú találkozókon beszéltük meg, hogy ki minek fut az idén neki.

Például Orotván egy tanösvény és egy gyógyfüves kert létrehozását szeretné a Halasági Csibi Egyesület, Baktán fognak szaladni a gyergyói waldorfos anyukák és azok a nagykövetek, akik szeretnék ezt a pedagógiát itt is meghonosítani, a Pro Múzeum Alapítvány nagykövetei az egyetlen megmaradt 19. század eleji székelykapuért a Tarisznyás Márton Múzeum és a Tinka malom közötti útszakaszon szaladnak, bicikliznek majd. Gyergyószentmiklóson lesz egy központi helyszín, a futballpálya körül futnak majd sokan” – ismertette Elekes István.

Augusztus 24-ig 160 nagykövet regisztrált. A Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő akció csúcspontja a szeptember 25-ei futás és kerékpározás lesz. További információk az esemény honlapján találhatók.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

142 millió lejt ad az ügyvivő kormány a romániai kultúrára

A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.

142 millió lejt ad az ügyvivő kormány a romániai kultúrára
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Elbocsátások lesznek az Orange telekommunikációs vállalatnál

Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.

Elbocsátások lesznek az Orange telekommunikációs vállalatnál
2026. szeptember 24., csütörtök

Zárlat alá helyezte a DIICOT Călin Georgescu mogoșoaiai házát

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.

Zárlat alá helyezte a DIICOT Călin Georgescu mogoșoaiai házát
2026. szeptember 24., csütörtök

Ötven kilométerrel közelebb kerül Székelyföldhöz az egyik autópálya

A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.

Ötven kilométerrel közelebb kerül Székelyföldhöz az egyik autópálya
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Megvannak az egyik megyében átvizsgált nyugdíjak adatai, a pénztár vezetője szerint ebből születhetett a becslés a tévedésre

A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.

Megvannak az egyik megyében átvizsgált nyugdíjak adatai, a pénztár vezetője szerint ebből születhetett a becslés a tévedésre
2026. szeptember 24., csütörtök

XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadta Magyar Pétert

Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.

XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadta Magyar Pétert
2026. szeptember 24., csütörtök

Közel másfélszer jelentkeztek többen a VIBE Epic Class Battle idei kiadására

Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.

Közel másfélszer jelentkeztek többen a VIBE Epic Class Battle idei kiadására
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Kétszer annyi medveriasztás Hargita megyében, mint tavaly ilyenkor – íme a „legforgalmasabb” helyszínek

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.

Kétszer annyi medveriasztás Hargita megyében, mint tavaly ilyenkor – íme a „legforgalmasabb” helyszínek
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyilvánosságra hozott adatok: az egyik állami cég igazgatójának fizetése meghaladja a 100 ezer lejt

A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.

Nyilvánosságra hozott adatok: az egyik állami cég igazgatójának fizetése meghaladja a 100 ezer lejt
2026. szeptember 24., csütörtök

Fontos tárcákat „adna” az RMDSZ-nek a központi sajtó – nyilvánosságra hoztak egy tervezetet minisztériumok elosztásáról

Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.

Fontos tárcákat „adna” az RMDSZ-nek a központi sajtó – nyilvánosságra hoztak egy tervezetet minisztériumok elosztásáról
Hirdetés