
Fotó: Gyermekek Háza
Gyermekközpontú foglalkozásokat ígér a diákoknak a csíkszeredai Gyermekek Háza, amelynek oktatóinál az új tanévben is számos szabadidős tevékenységre lehet jelentkezni. Folytatódnak Ádám Katalin népszerű kézműves foglalkozásai és népi játékai, lehet társas táncot vagy tájfutást tanulni, lesz aerobic, de többfajta alkotóműhelyben vagy éppen repülőmodellek építésében is kibontakoztathatják tehetségüket a tanulók.
2017. szeptember 27., 12:142017. szeptember 27., 12:14
Elkezdődött a tanév a csíkszeredai Gyermekek Házánál is, az intézmény oktatói az óvodákban, iskolákban is ismertetik a napokban a foglalkozásokat, amelyekre beiratkozhatnak óvodáskortól 19 éves korig a diákok.
– újságolta érdeklődésünkre Szabó Nándor, az intézmény igazgatója.
A Gyermekek Háza 2000-től viseli ezt az elnevezést, a korábbi pionírház utódja az évek során megélt már néhány átszervezést. Az intézményben hozzáértő, szakképzett tanárok saját elképzelésük, de a gyermekközpontúság jegyében szervezik foglalkozásaikat – írják a Gyermekek Háza szórólapján. Szabó Nándor szerint épp ez a legszebb tevékenységükben:
– írják még az intézmény bemutatkozójában. Tavaly mintegy 1300 gyermek vett részt rendszeresen a balánbányai, gyergyószentmiklósi és maroshévízi alegységekkel is rendelkező Gyermekek Háza foglalkozásain.
A Gyermekek Házánál ebben a tanévben is jelentkezhetnek a gyermekek Ádám Katalin kézműves foglalkozás és népi játékok tevékenységére (telefon: 0749-579 768), Pálffy Ágnessel társasági táncot lehet tanulni (telefon: 0742-027 765), Birta Melánia oktatóval (telefon: 0721-182 522) pedig a tájfutást próbálhatják ki a természetet és szaladást kedvelő diákok. Gergely Eleonóránál (telefon: 0745-503 344) a logikai játékok és informatika iránt érdeklődők jelentkezhetnek, Kelemen Levente (telefon: 0744-548 585) a repülőmodellezést kedvelőket várja, Karácsony Kálmán (telefon: 0740-390 340) az elektronika rejtelmeibe vezeti be a gyermekeket. Van autómodellezés (Kis János, telefon: 0744-174 047), zene Nagy István oktatóval, aerobic Ene Melánia oktatóval (telefon: 0746-530 551), asztalitenisz (Salamon Gabriella, telefon: 0740-169 155), alpesi sí (Szabó Nándor, telefon: 0745-495 536) és néptánc (Szalay Zoltán, telefon: 0744-306 806). Két alkotóműhelybe is várják a gyermekeket, Kristó Róberttel (telefon: 0744-696 448) rajzot és fotózást, Váncsa Mónikával pedig többek között rajzot és festészetet próbálhatnak ki a kisebb és nagyobb diákok.
Ingyenes az oktatás
A Gyermekek Házánál ingyenes az oktatás. A tanszerek, sportfelszerelés biztosítása azonban már nehézségekbe ütközik. Amint Szabó Nándor ismertette, idén a körök anyagi szükségleteire nem jutott pénz, remélik, hogy kapnak némi költségvetés-kiegészítést erre a célra. Az intézménynek van egy 19 személyes mikrobusza, ezzel szállítják a gyermekeket versenyekre, fellépésekre, ezt maximálisan ki is használják – közölte az igazgató. A foglalkozások 100 percesek és rendszerint heti egy alkalmat jelentenek, ha azonban versenyek vannak, akkor várhatóan heti kétszer is találkoznak a gyermekek és az oktatók. A versenyek egyébként fontos részét képezik a tevékenységnek, az intézmény falain sok a dicsőségtábla a tanulók eredményeivel. Országos bajnokaik is vannak és nemzetközi versenyeken is megfordultak. Amint Szabó Nándor mondja, szabadidős tevékenységként zajlanak a foglalkozásaik, de azért a teljesítményt is szem előtt tartják.
A románok közel fele (47 százalék) úgy véli, előre hozott választásokra van szükség, a másik fele (szintén 47 százalék) viszont ellenzi ezt – derül ki a CURS felmérésének szerdán ismertetett eredményeiből.
A kormányprogramról és a kabinet beiktatáshoz szükséges parlamenti többség kialakításáról egyeztetett a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szerdán Siegfried Mureșan miniszterelnök-jelölt.
Szerda reggel tovább csökkent a kőolaj ára azokra a reményekre, hogy nő az olajkínálat a Perzsa-öböl térségéből. Csíkszeredában ehhez képest megjelent a literenkénti tíz lejt meghaladó standard benzin.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Sűrű havazással indult a nap a Transzfogarason – hívta fel a figyelmet a brassói regionális útügy.
Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, ujjlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
szóljon hozzá!