
Erőszakmentesen biztatták teljesítésre lovaikat a gazdák
Fotó: Beliczay László
Első alkalommal rendeztek rönkhúzó versenyt a munkalovak számára Betfalván, amelyre több mint harminc gazda nevezett be jószágaival. A nagy népszerűségnek örvendő, több mint ezer részvevőt számláló szombati esemény lényege egyebek mellett a hagyományőrzés és a szórakozás.
2022. június 18., 20:412022. június 18., 20:41
Mintegy ezer ember gyűlt össze Betfalva határában, ahol első alkalommal rendezték meg a munkalovak versenyét. Rátz István, az egyik szervező, a helyi ifjúsági szervezet vezetője lapunknak elmondta,
akik négy kategóriában bizonyíthattak jószágaikkal. Ez azt jelenti, hogy a reggeli méretkezés után a hatszáz kilogrammnál kisebb, illetve az ennél nagyobb lovaknak külön szerveztek páros, illetve egyéni rönkhúzó versenyt.
Fotó: Beliczay László
A nyertes jószágok azok voltak, amelyek gazdájuk vezényletében – a megszabott idő alatt – a legmesszebb tudták elhúzni a több tonnás súlyokat.
– jegyezte meg Rátz. Hangsúlyozta, helyi szinten egy nagyon fontos közösségi rendezvényről van szó, amely során a lóállományt is sikerül szemügyre venni.
Fotó: Beliczay László
Erdős Rómeó, aki versenyzőként és szervezőként is részt vett az eseményen rámutatott, a székelyek és magyarok mindig is lovas nemzet voltak, őseink is a lovak segítségével művelték meg a földet, illetve termelték ki a fát, így a megmérettetés – a szórakozás mellett – a hagyományok továbbvitelét is jelenti.
A jelenlévők lényegében egy baráti társaság tagjai, akiket a lovak szeretete köt össze, az állattartással kapcsolatos tudásukat pedig a szülőktől örökölték.
Fotó: Beliczay László
Külön felhívta a figyelmet arra, hogy
„A jó ló egy jó gazdának erőszak nélkül is teljesít” – szögezte le erdős. Szerinte az utóbbi években szervezett hasonló versenyeknek köszönhetően lényegesen javult a munkalovak ápoltsága és génállománya, illetve a mindennapi munka során használt eszközök minősége is.
Fotó: Beliczay László
A nyertesek
A hatszáz kilogrammnál súlyosabb lovak kettes fogat kategóriáját Erdős Rómeó (Gyergyóditró) nyerte meg, míg az egyest Ivácson Attila (Gyergyóremete). A kisebb jószágok esetében Szakács Sándor (Betfalva) kettes fogata teljesített a legjobban, az egyes fogatú megmérettetésen pedig Manolache Mihai (Nagykapus) érte el az első díjat.
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) megkezdte az áprilisi országgyűlési választásra keddig regisztrált mintegy 489 ezer levélben szavazó választópolgár számára a szavazási levélcsomagok postázását.
Nem áll fenn annak a veszélye, hogy a pedagógusok bojkottja miatt idén elmaradjanak az országos vizsgák – jelentette ki kedden Mihai Dimian oktatási és kutatási miniszter.
Több mint 144 300 nyolcadikos vett részt kedden a matematika próba-képességvizsgán – tájékoztatott az oktatási minisztérium.
Újra meghirdeti a nemzetpolitikai államtitkárság a Szülőföldön Magyarul Programot, amelyre keddtől lehet jelentkezni – mondta Nacsa Lőrinc a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Románia képes kivédeni egy esetleges iráni rakétatámadást – jelentette ki kedden Radu Miruță védelmi miniszter.
Székelyföldre érkezik a Székely menyasszony című kiállítás, amely március 20-tól lesz látogatható Sepsiszentgyörgyön, majd április 29-től Csíkszeredában.
Közvitára bocsátotta kedden az oktatási minisztérium a 2026-2027-es tanévre vonatkozó bölcsődei és óvodai beiratkozások rendjét.
A pénzügyminisztérium elkészítette az üzemanyagárakkal kapcsolatos elemzését, és a kormány „a következő napokban” várhatóan dönteni fog a következő lépésekről – nyilatkozta egy keddi sajtóeseményen Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Sok százezer határon túli magyar állampolgár levélben adhatja le szavazatát az április 12-i magyar országgyűlési választásokra. „Éljenek a lehetőséggel” – erre biztat minden érintettet Szijjártó Péter.
Bár az elmúlt hetekben egyre inkább tavasziasra fordult az időjárás, a fagyok még nem értek véget. Kedden hajnalban Székelyföld teljes területén fagypont alá süllyedt a hőmérők higanyszála.
szóljon hozzá!