
Fotó: Román parlament/Facebook
A koalíció keddi tanácskozásán abban állapodtak meg a kormánypártok, hogy megbíznak egy munkacsoportot a parlament létszámának csökkentéséről szóló törvénymódosító tervezet kidolgozására – számolt be szerdán a sajtónak Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
2025. november 12., 14:402025. november 12., 14:40
2025. november 12., 14:452025. november 12., 14:45
A politikus elmondta, hogy a 2021-es népszámlálási adatokat és Románia állandó lakosságát figyelembe véve
A törvénytervezetet a munkacsoport év végéig, jövő év elejéig dolgozza ki – tette hozzá az Agerpres beszámolója szerint.
A készülő gazdaságélénkítő csomaggal kapcsolatban az RMDSZ elnöke elmondta, hogy meg kell határozni az állami beavatkozással fejleszthető ágazatokat. Példaként említette az élelmiszeripart, a petrolkémiai ipart, az informatikát, kutatást, fejlesztést és az építőipart.
Megjegyezte, hogy a gazdaságélénkítő intézkedések nyilvánvalóan növelni fogják a költségvetési kiadásokat, de középtávon a bevételek növekedését eredményezik.
A kormánykoalíció három hónapos tárgyalások után kompromisszumra jutott a helyi és központi közigazgatás reformjáról, de ennek már augusztusban meg kellett volna történnie – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
A parlamentben nyilatkozó politikus a sajtónak elmondta, hogy a központi közigazgatás átszervezése 4,5-5 milliárd lejjel, a helyi közigazgatásé 1,5 milliárd lejjel javít a költségvetési egyenlegen. Emlékeztetett, hogy
Elmagyarázta, hogy a 2026-os átmeneti évben a polgármesterek és megyei tanácselnökök választhatnak az elbocsátások és a fizetéscsökkentés között, de
Hozzátette, hogy a központi közigazgatásban átlagban szintén nagyjából 10 százalékos leépítések lesznek, de ezt az arányt nem egységesen alkalmazzák, mert a minisztériumok között hatalmas különbségek vannak.
Az RMDSZ elnöke beszélt arról is, hogy 2026 nehéz év lesz, mert a költségvetési hiányból csupán a kamatköltségek 3 százalékpontot jelentenek, és nagyon szűk lesz a kormány mozgástere. Ám
„Az áfaemelésnek korlátozott időtartamúnak kell lennie” – jelentette ki.
Az egyedül élő idősek mellett egyre több „jóakaró” jelenik meg, aki kihasználja, kifosztja őket – figyelmeztet Csata Éva, a HIFA Egyesület elnöke, aki nyílt levélben fordult a külföldön élőkhöz, kérve, figyeljenek jobban oda itthon lévő szeretteikre.
Fagypont alá esett a hőmérséklet péntekre virradóan az Omu-csúcson, ahol csütörtökön fehérbe is borult a táj. Pedig még napokkal ezelőtt az elviselhetetlen kánikulára panaszkodtunk...
Halálra gázolt a vonat pénteken a medgyesi állomáson egy 70 éves férfit.
Súlyos incidens történt péntek reggel a Ryanair Thesszalonikiből a németországi Memmingenbe tartó járatán: a felszállást követően betört a repülőgép egyik ablaka, a kialakult helyzet miatt pedig megsérült egy utas.
Románia az év első felében már biztosította az idei állami hiteligény 49 százalékát – közölte pénteken Facebook-bejegyzésében Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter.
Románia lakónépessége 2080-ra 15,633 millió főre csökkenhet a 2025. január 1-jén nyilvántartott 19,043 millióról – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) legfrissebb népesség-előreszámításából.
Az utcán maradhat a szemét Marosvásárhelyen, miután a prefektúra megtámadta a közigazgatási bíróságon az önkormányzat szemétszolgáltatásra vonatkozó határozatát. A városmenedzser szerint egyelőre nincs gond.
Idén májusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,8-szorosa volt az élve születésekének – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
szóljon hozzá!