Néhány napja immár Hargita megyében is működnek az úgynevezett „láthatatlan” radarok. Láthatatlanok, mert ha be is jelzi a radarérzékelő, azt későre teszi, a gyorshajtót már régen regisztrálta a sebességmérő berendezés.
2010. március 23., 15:392010. március 23., 15:39
2010. március 23., 16:022010. március 23., 16:02
Fotó: Kristo Robert
Hargita megyébe nyolc újfajta, korszerű radarkészülék érkezett, ezeket a megye nagyobb városainak rendőrőrsei vehették át – tudtuk meg Gheorghe Filiptől. A Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség sajtószóvivője szerint ezáltal a megye teljesen le van födve, a forgalmasabb útszakaszokon már számítani lehet az új készülékek jelenlétére. Ezek egyébként ezer méterről is képesek mérni az autók sebességét, nappal és éjszaka egyaránt, és a nap bármely időszakában éles felvételt készítenek. Ugyanakkor egyazon időben több gyorshajtót is regisztrálni, rögzíteni tudnak.
Az új radarkészülékeknek köszönhetően immár nem lesz lehetőség arra, hogy kis csúszópénz ellenében a rend őre esetleg szemet hunyjon a kihágás fölött, ugyanis az új készülékkel készített felvételekhez nem lehet egykönnyen hozzájutni, így törülni sem. Sőt a stand by üzemmódban lévő sebességmérő műszer azonnal működésbe lépik, ha a sebességkorlátokat túllépő gépkocsit észlel.
Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.
Történelmi jelentőségű ünnepen vett részt vasárnap a gyimesbükki katolikus közösség: dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek felszentelte az újjáépített Szent Péter és Pál templomot. A szertartás a hálaadás és a közösség erejének ünnepe volt.
Egy év alatt újjáépült a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templom, amelyet vasárnap, augusztus 17-én szentel fel dr. Kovács Gergely érsek. A felújítás közösségi összefogással, ingyenesen átadott területekkel és sok önkéntes munkával valósult meg.
A Nagy István Művészeti Középiskola Ifjúsági Vegyeskara először vesz részt nemzetközi versenyen: az Ohridi Nemzetközi Kórusfesztiválon képviselik Romániát. A felkészülésről Fábián Attila, Mosoly Dániel Tibor és Darabos Andrea Tünde beszélt.
Fontos, hogy a mai világban, amikor számos veszély leselkedik a fiatalokra fel lehessen kínálni egy másik utat nekik, mint a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) – hangoztatta az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.
A szociális segélyezettek közül 155 érintettnek van hátraléka a csíkszeredai önkormányzat felé, köztük akad olyan is, akinek 40 ezer lejt meghaladó tartozása van. Amennyiben nem törlesztenek, elvágják a szociális juttatásukat.
Patthelyzetbe került a csíkcsicsói önkormányzat a közösségi szolgáltató központ építésével, amelynek befejezése már sokat késett, de a pénzhiány miatt sem tavaly, sem idén nem tudtak előrelépni. Most az államkincstári hitelre várnak.
Az Üveggyöngyvarázs elsősorban tudományos, de nyomokban összművészeti és közösségi fesztiválnak ad otthont augusztus 15–17. között a Mikó-vár. A rendezvény a tudomány emberközeli bemutatását tűzte ki célul.
Érdemes feljegyeznünk a naptárunkba augusztus utolsó szombatját: Magyarország legsikeresebb rockoperájának egyedülálló koncertváltozata érkezik a csíksomlyói hegynyeregbe. A koncerten a részvétel ingyenes.
A csíkszeredai fizetős parkolási övezetek több lakóövezetre történő kiterjesztéséről hirdetnek majd közvitát, amely megelőzi az önkormányzati képviselő-testület erre vonatkozó döntését. A változtatások lakossági igények alapján történnek.
szóljon hozzá!