
Fotó: Erdély Bálint Előd
Gyerekeknek szánt multifunkcionális sportterem alapkövét helyezték el pénteken Székelyszentkirályon. A megvalósítást 130 millió forinttal támogatja a magyar kormány a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja részeként, közösen dolgozva a helyiekkel.
2022. július 01., 17:282022. július 01., 17:28
2022. július 01., 18:542022. július 01., 18:54
Büszkeséggel töltötte el a jelenlévőket köszöntő Bálint Szilárd oroszhegyi alpolgármestert, hogy az újonnan megépült, de még átadásra váró napköziotthon, valamint a felújított helyi iskola közelében most egy multifunkcionális sportpálya alapkőletételénél ünnepelhet.
„Amikor 2010-ben úgy döntött a magyar kormány, hogy gyökeres irányváltást hajt végre a nemzetpolitikában, akkor ez azt is jelentette, hogy ennek a külhoni magyarság partneri részvételével kell megvalósulnia. Kezdettől tisztában volt vele, hogy
– jelentette ki az ünnepségen Percze László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja, megjegyezve, hogy a partneri viszony kölcsönösen gazdagította, segítette az anyaországiakat és a külhoni magyarságot egyaránt.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Hangsúlyozta,
Kijelentette, a Kárpát-medencei magyar jövő szempontjából az a legfontosabb cél, hogy minél többen tanulhassanak anyanyelvükön, boldogulást szerezve a szülőföldjükön.
Fotó: Erdély Bálint Előd
„A szakemberek el szokták mondani, hogy az óvodás és kisiskolás gyerekek számára a legfontosabb az érzelmi biztonság, aminek alapja az erős, az otthon biztonságát jelentő család. Legfőképpen ennek kell megteremteni a feltételeit az óvodákban is” – szögezte le.
Bálint Elemér Imre oroszhegyi polgármester rámutatott, a középület megépítésének egyértelmű üzenete az, hogy közösségi életet teremtenek a megmaradásunkat szolgálva.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Közölte, a multifunkcionális sportterem, amelynek alapkövét az eseményen elhelyezték, több célt is szolgál majd. Elsősorban az óvodások csoportos tevékenységeinek, valamint az iskolások sporttevékenységeinek és egyéb események helyszíne lesz. Mindemellett a helybéliek közösségi tereként, épületeként is fog szolgálni.
A polgármester kiemelte, némi bátorság is kellett ahhoz, hogy az „ingadozó” gazdasági helyzetben elvállalják a feladatot, de ebben megerősítette a tudat, hogy számíthat a partnereikre.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke úgy fogalmazott, hogy az anyaország nemzetépítési felelőssége nagyon világosan és konkrét programokban nyilvánul meg. Az RMPSZ a magyar kormány programjához stratégiai partnerként csatlakozva az építkezés mellett egy szakmai fejlesztési projektet is megvalósított, amelynek lényege az óvodában dolgozók képzése volt.
„Egy alapkőletétel igazi elköteleződést jelent annak irányába, hogy itt egy épület fogja szolgálni a jövőt, a közösséget. Innen már nincs visszaút, hiszen ha mi székelyek valamibe belevágjuk a fejszénket, azt meg fogjuk valósítani” – mondta Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Hangsúlyozta, minden egyén – mind a családban, mind a közösségben, mind a nemzetben – azon dolgozik, hogy kicsit szebb, kicsit jobb állapotban tudjuk átadni a megörökölt környezetünket a gyerekeknek. Ez a kulcsa ugyanis nemzetünk megmaradásának. Ezek után megköszönte a magyar kormány és partnerei támogatását.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Baróti Csaba helyi plébános arról beszélt, hogy igenis kapcsolatban van egymással az egyház és a sport, amit a Bibliát olvasva is megtapasztalhatunk. Az ember ugyanis a test és a lélek egységét alkotja.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Áldást követően az ünnepi esemény a székely és magyar himnuszok eléneklésével, valamint egy időkapszula elhelyezésével zárult.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
szóljon hozzá!