Hirdetés
Hirdetés

Műholdfelvételekről szól a megyei tanács és a védelmi minisztérium egyezsége

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

A Maros megyei tanács egyezséget között a védelmi misztériummal a megye területe fölött végzett műholdfelvételek használata érdekében.

Antal Erika

2021. november 26., 19:342021. november 26., 19:34

Ahogy Kovács Mihály Levente, a Maros megyei tanács alelnöke a Székelyhonnak elmondta, a felvételek a területrendezési, urbanisztikai tervek kidolgozásához, azok engedélyeztetéséhez szükségesek. „Ez egy nagy, átfogó projekt fontos része, amely az urbanisztikai tervek digitalizálását célozza, az engedélyek, jóváhagyások elektronikus formában történő kibocsátását” – magyarázta érdeklődésünkre az alelnök.

Hirdetés

Az egyezség értelmében a minisztérium ingyen a megye rendelkezésére bocsátja a Maros megyéről készült felvételeket, illetve a frissítéseket is. A Maros megyei tanács pedig vállalja, hogy a térképeket eljuttatja a városok és községek polgármesteri hivatalainak, hogy a mezőgazdasági területek, belterületek felmérésére, az építkezési engedélyek kibocsátására, a településrendezési tervek elkészítéséhez használja.

A térképeket csak törvényes keretek között, a rendeltetésüknek megfelelően lehet használni, nem alkalmazhatók például gazdasági vagy kereskedelmi jellegű előnyök megszerzésére. A védelmi minisztérium és a megyei tanács közötti megállapodás értelmében, amennyiben nézeteltérés történik a felvételek használatával kapcsolatosan, békés úton, tárgyalással kell megoldani. Ha ez nem járna sikerrel, akkor az igazságszolgáltatáshoz fordulhatnak a felek.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Pályázhatnak a diákok: meghirdették a Szent György ösztöndíjakat

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.

Pályázhatnak a diákok: meghirdették a Szent György ösztöndíjakat
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Csatolunk síléceket idén a Madarasi Hargitán?

Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.

Csatolunk síléceket idén a Madarasi Hargitán?
2026. november 03., kedd

Luca Niculescu: várhatóan január elsejétől indexáljuk a nyugdíjakat

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.

Luca Niculescu: várhatóan január elsejétől indexáljuk a nyugdíjakat
2026. november 03., kedd

Visszatért a Fitódban járó medve, Parajdon is láttak egyet

Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.

Visszatért a Fitódban járó medve, Parajdon is láttak egyet
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Fejes Pétert választották legfőbb ügyésznek Magyarországon

Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.

Fejes Pétert választották legfőbb ügyésznek Magyarországon
2026. november 03., kedd

Bevásárlóközpontok hűtőit hekkelték meg, romániai üzletek is érintettek

Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Bevásárlóközpontok hűtőit hekkelték meg, romániai üzletek is érintettek
2026. november 03., kedd

Nem vész el az 1500 lejes szakmai támogatás: az eddig kimaradt pedagógusok is megkaphatják

Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.

Nem vész el az 1500 lejes szakmai támogatás: az eddig kimaradt pedagógusok is megkaphatják
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Megújult a ditrói községháza, a magyar felirat is visszakerült a homlokzatra

Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.

Megújult a ditrói községháza, a magyar felirat is visszakerült a homlokzatra
2026. november 03., kedd

A bruttó minimálbér szinten tartását kéri a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő egyesület

A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.

A bruttó minimálbér szinten tartását kéri a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő egyesület
2026. november 03., kedd

Biztosítási kötvényeket hamisított, hogy bankhitelt szerezzen egy férfi Hargita megyében

Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.

Biztosítási kötvényeket hamisított, hogy bankhitelt szerezzen egy férfi Hargita megyében
Hirdetés