Hirdetés
Hirdetés

MPP: egy érvénytelen népszavazás nem kérdőjelezheti meg a család intézményét

•  Fotó: Gálna Zoltán

Fotó: Gálna Zoltán

A család az élet legtermészetesebb közössége, a társadalom legősibb eleme, amely önmagában hordja célját és igazolását, alapját pedig egy férfi és egy nő házassága képezi. A család nem minősíthető vissza sem valamilyen szerződéses érdektársulásra, sem magasabb rendűnek nevezett társadalmi célt szolgáló, annak alávetett egységgé – reagált az érvénytelen népszavazásra közleményben az MPP.

Székelyhon

2018. október 08., 13:432018. október 08., 13:43

Mint írják, megítélésük szerint egy érvénytelen népszavazás nem kérdőjelezheti meg a család intézményét és annak szerepét a társadalom szövetének megőrzésében.

Idézet
A Magyar Polgári Párt nevében köszönetet mondunk mindenkinek, aki részt vett a népszavazáson, egy ilyen alkalom a közvetlen demokrácia érvényesítéséről is szól. Külön köszönjük az igen szavazatokat és fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a hagyományos családra voksolók rendkívül magas aránya megerősíti, társadalmunk elkötelezettségét a keresztény családmodell, illetve a keresztény értékek mentén szerveződő Európa mellett

– olvasható a szerkesztőségünknek elküldött állásfoglalásban.

Hirdetés

Sajnálattal veszik ugyanakkor tudomásul, hogy a 90 százalék feletti eredmény önmagában nem elegendő, hiszen a részvételi arány nem érte el az érvényességi küszöböt. Szerintük a voksolást megelőző rendkívül erőszakos és negatív kampány következtében

a jogosultak többsége nem tudott elvonatkoztatni a jelenlegi politikai konjunktúrától.

A Magyar Polgári Párt a jövőben is mindent elkövet, hogy felhívja a figyelmet a nyílt társadalmat hirdető, közösségünk valós érdekeivel ellentétes, értéktelen világrendet szorgalmazó ál-liberális eszmék térhódításának veszélyére – zárul a közlemény.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Országszerte több mint ezer házkutatást tartottak és 535 személyt állítottak elő, mindössze öt nap alatt

Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.

Országszerte több mint ezer házkutatást tartottak és 535 személyt állítottak elő, mindössze öt nap alatt
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz élére

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz élére
2026. június 13., szombat

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország

A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország
2026. június 13., szombat

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma

A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért

Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért
2026. június 13., szombat

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból

Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból
2026. június 12., péntek

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára

Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát

Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát
2026. június 12., péntek

Jelentős árcsökkenés: ismét 9 lej alatt a benzin ára

Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.

Jelentős árcsökkenés: ismét 9 lej alatt a benzin ára
2026. június 12., péntek

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából

Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából
Hirdetés