
Marosvásárhelyen rendszeresen szerveznek zarándoklatot a családokért
Fotó: Boda L. Gergely
Kampányt indít a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpásztorációs Központja, amelynek célja, hogy arra biztassa a lakosságot, álljanak ki a házasság szentségére épülő keresztény család mellett, és minél többen vegyenek részt az ősszel esedékes alkotmánymódosító népszavazáson.
2017. szeptember 13., 16:382017. szeptember 13., 16:38
2017. szeptember 13., 16:512017. szeptember 13., 16:51
A kampányról Szénégető István családreferens, a marosvásárhelyi Szentcsalád Templom plébánosa számolt be, kiemelve:
Mindenkit mozgósítani szeretnének, hogy minél többen vegyenek részt az ősszel esedékes alkotmánymódosító népszavazáson, amelynek kezdeményezői azt kérik, hogy Románia Alkotmányába foglalják bele, hogy házasságot csak egy férfi és egy nő köthet.
„Számunkra, keresztények, magyarok és románok számára a család nem csupán egy életstílus vagy egy sajátos életforma, hanem az egyetlen, amelyhez alapvetően hozzá van rendelve a felelős szülői, férfi és nő, férj és feleség, édesanya és édesapai szerep” – fogalmazott Szénégető István.
A plébános hozzátette, hogy
a gyermekek védelmére vonatkozó cikkelyek nem változnak. Ez a módosítás az alkotmányban szeretné a férfi és nő közötti házasságot, a hagyományos családot megvédeni.
A sajtótájékoztatón részt vevő Sófalvi Szabolcs marosszentgyörgyi polgármester arról beszélt, hogy kilenc éve vezeti a Marosvásárhely melletti nagyközséget, s azt tapasztalta, hogy fontos falakat felhúzni, utakat javítani, de nagyon fontos a közösségeket megerősíteni, eggyé formálni.
A magyarországi ERGO (Európai Regionális Egyesület) elnöke, Ékes Ilona elmondta: egyesületük is nagyon fontosnak tartja a család védelmét, s örvend, hogy az anyaországban már belefoglalták az alkotmányba, hogy a házasság egy férfi és egy nő szövetségén alapul. Hangsúlyozta, hogy fontosnak tartja, hogy a helyi közösségek tagjai tájékozottak legyenek, s minden fontos információ birtokában döntsenek a népszavazáson.
Mint ismert, a Koalíció a családért nevű ernyőszervezet több mint hárommillió támogató aláírást gyűjtött össze polgári kezdeményezéséhez, amelyben azt javasolja, hogy az alkotmány „egy férfi és egy nő” önkéntes házasságaként határozza meg a családot, a hatályos alaptörvényben szereplő „házastársak" kifejezés helyett. Az alkotmánymódosító törvénytervezet jelenleg a szenátus elfogadására vár, de hatályba lépéséhez érvényes és eredményes népszavazásra is szükség van. Liviu Dragnea, a PSD elnöke nemrég arról beszélt, hogy a népszavazást még idén ősszel kiírják.
Közben hét elején közleményt adott ki a magát az erdélyi magyar leszbikus, meleg, biszexuális, transzszexuális és queer közösség tagjainak képviseleteként meghatározó LMBTQ Erdélyben nevű csoport, amelyben a család fogalmának meghatározásáról szóló alkotmánymódosítás elutasítását kéri az RMDSZ honatyáitól.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
szóljon hozzá!