Hirdetés
Hirdetés

Mozgalmas szombat elé néznek Nagybaconban

A Bacon községhez tartozó Magyarhermányon is készülnek az ünnepre •  Fotó: Bacon Község Önkormányzata

A Bacon községhez tartozó Magyarhermányon is készülnek az ünnepre

Fotó: Bacon Község Önkormányzata

A háromszéki Nagybacon község önkormányzata és partnerei érdekes programot kínálnak szombatra, augusztus 12-re a kikapcsolódni, szórakozni vágyó helybelieknek és vendégeknek. A falunap fő attrakcióját a lovas gazdák vetélkedője képezi, miközben csütörtökön a Waha fesztivál is elkezdődött.

Székelyhon

2023. augusztus 11., 15:312023. augusztus 11., 15:31

A lovasok, lovas gazdák megméretése 10 órától kezdődik a futballpályán, lesznek a ló és ember összhangját igénylő ügyességi próbák, emellett a lovak húzóerejét bemutató erőtesztek is. A déli órákban rajtol a főzőverseny, melynek végén kiderül, ki tudja elkészíteni a legfinomabb gulyást.

A zsűrizés után a részt vevő csapatok a főztjükből megvendégelik a lovas vetélkedő versenyzőit, valamint a focimérkőzés játékosait, stábjait, a zenészeket stb.

Hirdetés

Délután három óra körül a nagybaconi rezesbanda ütemes ritmusaira vonul fel a csinos lányok alkotta mazsorett-csapat.

A Waha fesztivál helyszíne. Idén egybeesik a falunappal •  Fotó: Waha-fesztivál/facebook Galéria

A Waha fesztivál helyszíne. Idén egybeesik a falunappal

Fotó: Waha-fesztivál/facebook

A rendezvény valószínűleg a Nagybacon községbe hároméves szünet után visszatérő Waha tánc- és zeneművészeti fesztiválnak (augusztus 10-14) is egyik vonzó színfoltját képezi, amelynek telephelyét Wahaland néven emlegeti a nemzetközi sajtó.

A Waha fesztivál egyik elindítója és szervezője Tudor Chiliman bukaresti illetőségű műépítész, aki egy interjújában elmondta: azért választották helyszínnek Nagybacon községet, mert a táj, a környezet, az előadások, gyalogtúrák, művészeti és baráti eszmecserék övezete nagyon megnyerő a számukra, a természeti adottságok tökéletesen illenek a Waha mozgalom eszmeiségéhez.

Idézet
Ez a hely, ahol a zene és a természet együtt táncol”

– olvasható a Nagybaconba visszatérő fesztivál egyik ismertetőjében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Két embert találtak holtan a hegyen

Az elmúlt 24 órában huszonhárom riasztás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai harmincegy embernek nyújtottak segítséget – tájékoztatott pénteken a Facebook-oldalán a Salvamont.

Két embert találtak holtan a hegyen
Két embert találtak holtan a hegyen
2026. augusztus 14., péntek

Két embert találtak holtan a hegyen

Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Didergős reggel: az előrejelzettnél is jobban lehűlt az idő Csík- és Gyergyószéken

Jócskán lehűlt az idő péntekre virradóan Csíkszeredában, a hivatalos mérőállomáson hat fok alá, 5,7 Celsius-fokig esett vissza a hőmérséklet.

Didergős reggel: az előrejelzettnél is jobban lehűlt az idő Csík- és Gyergyószéken
2026. augusztus 14., péntek

Székelyföldi és erdélyi születésűek a magyarországi körözési toplistán

Nyilvánosan elérhető a magyar rendőrség internetes oldalán a körözési toplista, amelyre ötven keresett személy került fel.

Székelyföldi és erdélyi születésűek a magyarországi körözési toplistán
2026. augusztus 13., csütörtök

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből

A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák
2026. augusztus 13., csütörtök

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
2026. augusztus 13., csütörtök

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok

Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét

Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy
2026. augusztus 13., csütörtök

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek

Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek
Hirdetés