
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Közzétették a magyar kisebbség számára készült román érettségi vizsga tételmodelljeit. A magyar kisebbségnek 2025-ben először lesz a többségtől eltérő román nyelv és irodalom írásbeli vizsgája. Most valóban a nyelvtudást mérnék fel.
2024. november 06., 12:402024. november 06., 12:40
Az érettségi vizsga most valóban felméri, hogy az a diák, aki nem román anyanyelvű, milyen szinten tudja használni a román nyelvet – véli Crăciun Melinda marosvásárhelyi román szakos tanárnő, aki ugyan nem tanít magyar tannyelvű osztályokban, de különböző nyelviskolákban és a Mathias Corvinus Collegium Egyesületben (MCC) is oktat román nyelvet magyar diákoknak.
A szaktanár úgy véli, óriási változást jelent az új tételmodell a magyar diákok előnyére, hiszen
amitől „irtózik a gyerekek többsége” – fogalmazott Crăciun Melinda.
Ha a gyerek nem tudja jól kifejezni magát románul, de megértette a szöveget, azt már pontozzák, hiszen karikáznia kell, ami nagy előny. „Nem úgy mutatja meg a gyerek, hogy tud románul, hogy szinonimát kérnek tőle egy 1800-as években írt, [mára archaikusnak hangzó] szövegből, de az sokat elmond róla, ha el tud olvasni egy aktuális szöveget, megérti a lényegét, akár anélkül is, hogy el tudná mondani a saját szavaival, hogy miről szól” – fejtette ki a román szakos tanárnő.
A második résznél egy szöveget kapnak, ami alapján egy témát körül kell írniuk. Az irodalmi résznél a fogalmazás sokkal rövidebb, hiszen eddig legkevesebb 400 szót kellett írniuk, most 250-et kell, ráadásul egy adott témáról, nem pedig íróról vagy bizonyos műfajról. Ez
– összegezte a tanárnő, aki elárulta, már rég vágyott egy ilyen érettségire.
Ez az első olyan nemzedék, amely nulladiktól negyedikig tankönyvek nélkül tanulta differenciáltan a román nyelvet, nevezhetjük „áldozati generációnak” is őket, de ezután már csak jobb lesz, mert a tanárok legnagyobb része elvégezte azt a képzést, amelyen elsajátították, hogy miként kell a román nyelvet idegen nyelvként tanítani – emelte ki Crăciun Melinda.
„Megértik, hogy egy idegen nyelv tanulása nem abból áll, hogy bemagolnak szövegeket, hanem abból áll, hogy a mindennapi életben is fel tudják használni. Tehát
hanem attól, hogy a gyerek milyen ügyesen mondja el például, hogy mit jelent a pénz az életében” – osztotta meg velünk a marosvásárhelyi tanárnő.
Hozzátette, a szaklíceumoknál nincs megszabva, hogy milyen írók műveit használják fel a diákok a fogalmazásnál, de a humán osztályoknál már megszabják, hogy tantervben lévő írókat használjanak. Viszont itt sincs az megszabva, hogy csak román írók lehetnek ezek, tehát
ez is óriási lehetőség egy magyar diáknak, akinek megvannak már az ismeretei magyar irodalomból.
Fotó: Haáz Vince
A diákokat megosztja az új érettségi tétel, mert
azoknak, akiknek megy a nyelv, de nem szeretik a magolást, azok nagyon boldogok.
De van egy másik része a diákoknak és szülőknek, akik nem tudják, hogy most miből készüljenek, hiszen nem lehet magolni, és ez ijesztő sokak számára.
Crăciun Melinda szerint sokat segít már az, ha egy sorozatfilmet románul néznek meg a diákok, vagy akár a feliratot román nyelvre állítják, de
Fontos, hogy ne tizenegyedikben kezdődjön mindez, hanem már egész kiskorban kezdjünk el románul mondókázni velük. „Igyekezzünk megteremteni nekik azokat a helyzeteket, ahol megtapasztalják, hogy
Aki akarja segíteni a gyerekét abban, hogy könnyebben menjen a román érettségi, állítsa át a gyereke telefonját román menüre, nézzenek meg egy héten egy román filmet, menjenek olyan helyre, ahol beszélnek románul, a sportklubot ne úgy válasszák ki, hogy a tanár feltétlenül beszéljen magyarul” – javasolja a román szakos tanárnő.
A mostani érettséginek nagy előnye lesz az is, hogy ugyanazért a típusú hibáért csak egyszer vonja le a tanár pontot, például a ragozást hiába hibázza el ötvenszer, csak egyszer vonják le a pontot ezért.
– magyarázta a szaktanár, aki egy Beszterce megyei szórványfaluból költözött Marosvásárhelyre, ahol anyanyelvi szinten megtanult magyarul, majd a gyerekeit is megtanította rá. Mint mondja, fordított helyzetben még több lehetősége van egy magyar gyereknek a román kultúrával, román társaságokkal találkozni Romániában, de tenni kell azért, hogy egy nyelvet elsajátítsunk.
A tételmodelleket itt lehet letölteni.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
szóljon hozzá!