Minőségi turkálók terjeszkedése

Használtruha-kereskedés Csíkszeredában – nyugatról importált divat

Csíkszeredában legalább egy tucat olyan turkáló működik, amely minőségi, külföldről – leginkább Angliából és Németországból – behozott márkás ruhákkal, és akár naponta változó árakkal próbál túladni áruján.

A helyi viszonyok között nagyoknak mondható turkálók havonta több tonnányi ruhát válogatnak át, illetve adnak el, az üzlet tehát kívülről nézve működik. Mégis a legtöbb tulajdonos úgy látja, a mostani állapotok nem tarthatók fenn a végtelenségig: a piac ugyanis telítődött, egyre igényesebbek a vásárlók, továbbá jelentősen beszűkült a pénzes vásárlók köre is.

„Hétfőnként járok turkálóba. Eddig alkalmanként legalább ötven lejt költöttem, mostanában viszont legtöbb húsz lejre vásárolok. A turkálásról mégsem mondok le” – árulja el egy kétgyermekes felcsíki családanya, aki, ha teheti, minden hét első napján ellátogat a Gál Sándor-szobor melletti turkálóba.

A Blauenstein és a többiek

„Minőség nagykereskedelmi szinten” – ezt tartja a cég jelmondatának az országszinten ismert, a térség legnagyobbjának tartott, Csíkszeredában hamarosan már a negyedik üzletét nyító Blauenstein turkálólánc társtulajdonosa. Dembroszki Róbert mégsem rejti véka alá meglátását: mostanság már egyre nehezebb a tőlük megszokott minőséget tartani, mert – mint mondja – Angliában is válság van, szezonváltáskor már az angolok sem dobják el olyan könnyen a használt cuccaikat. „Sőt, az utóbbi időszakban megérkezett a szlovák, ukrán és litván konkurencia is, ezek a cégek különösebb áruátvizsgálás nélkül, nagy tételben vásárolják fel a bálákat az angliai lerakatokból. Eddig hitelben lehetett elhozni az árut, most viszont már két hónnappal előre kell fizetni. Ez sok céget eltüntet a piacról” – avat be a piacág rejtelmeibe Dembroszki, aki egy, számunkra nem teljesen logikusan hangzó piaci szabályra is felhívja a figyelmet: minél nagyobb tételben vásárolnak, annál többször drágít az angol eladó. „Ez valahol logikus is, hiszen az ő árujára azért van kereslet, mert az jó, a használt ruha pedig véges termék, ezért meg tudja kérni annak az árát.”

A cég az áru nagy részét saját autóival Angliából hozza: egy teherautóra tizennyolc tonnányit pakolnak fel, annak három és fél százaléka úgynevezett krémáru, további 3,5 százalék pedig csúcsminőség. Egy-egy rakomány megközelítőleg hetven százalékát üzleteiben értékesíti. Ami nem fogy el, azt Magyarországra, onnan pedig Afrikába küldik. A szakadt, hulladéknak minősített darabokat a nagyszebeni hulladéksemmisítőbe szállítják. „Egy időben segélyszervezeteknek adtunk használható ruhákat, de Romániában valahogy nem haraptak rá erre a lehetőségre. Érdekes, Magyarországon más a helyzet, ott mindig szívesen fogadják az ingyen felajánlott ruhaneműket. Itthon inkább arra lenne kereslet, ha egyenesen pénzt utalnánk a szervezeteknek” – élcelődik.

Talán sokan gondolnák azt, hogy egy turkáló a gazdasági válságot pozitív értelemben érzi meg, ám, mint kiderült, ez koránt sincs így.

A teljes cikk elolvasható a Csíki Hírlap április 7-ei, csütörtöki számában.