Hirdetés
Hirdetés

Miniszteri meghallgatáson a katolikus iskola diákjainak szülei

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Időpontot kaptak Pavel Năstase tanügyminiszterhez a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumban tanuló diákok szüleinek képviselői. A szószólók kedd hajnalban indultak el Bukarestbe, azzal a céllal, hogy megoldást találjanak gyerekeik iskolájának önálló jogi tanintézményként való megtartására.

Hajnal Csilla (R)

2017. március 28., 12:442017. március 28., 12:44

2017. március 29., 16:572017. március 29., 16:57

A katolikus iskola ügyében tartott múlt keddi tárgyaláson a diákok szüleinek azt ígérték, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal iskolákért felelős igazgatósága érvényesnek tekinti a 2015-ben elfogadott 33-as számú tanácsi határozatot, amely belefoglalta a város iskolahálózatába a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot is, az erről szóló átiratot pedig eljuttatják a tanfelügyelőséghez, amely ezt követően engedélyezi a felekezeti iskolába való beiratkozást.

A tanfelügyelőség vezetői azonban azt állítják,

Hirdetés

nem azt az átiratot kapták meg, amire vártak, sehol nem utalnak benne a 33-as határozatra.

A törvény értelmében ugyanakkor még erre az átiratra sem lenne szüksége a tanfelügyelőségnek ahhoz, hogy érvényesíthesse az előző évi iskolahálózatot. Éppen ezért a katolikus iskola diákjainak szülei csütörtökön spontán tüntetést szerveztek a Maros Megyei Tanfelügyelőségen, bírálva a főtanfelügyelőt, Ioan Macariét, amiért nem tartja be azt a 2016 novemberében született 5777/31/7 miniszteri rendelet, amely szerint ha a városi tanács nem küld egyéb dokumentumot, a tanfelügyelőségnek automatikusan érvényesnek kell tekintenie az előző évi iskolahálózatot.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Filmekkel, színházi előadásokkal, lemezbemutató koncertekkel indul az év a gyergyóalfalvi művelődési központnál

Változatos programkínálattal várja a közönséget a gyergyóalfalvi Petőfi Művelődési Központ a következő hetekben.

Filmekkel, színházi előadásokkal, lemezbemutató koncertekkel indul az év a gyergyóalfalvi művelődési központnál
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Közgyűlésre hívják a gyergyószentmiklósi földtulajdonosokat

Gyergyószentmiklós önkormányzata értesíti a város mezőgazdasági földtulajdonosait, hogy január 15-én, 9 órától közgyűlést tartanak a képviselő-testület üléstermében. Bizottsági tagokat választanak.

Közgyűlésre hívják a gyergyószentmiklósi földtulajdonosokat
2026. január 14., szerda

Sokan kijátsszák a gépjárműadó kifizetését

Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy Romániában létezik egy olyan réteg, amelyik a szabályokat tudatosan kijátszva nem fizet helyi adót, miközben a többség becsületesen eleget tesz kötelezettségeinek.

Sokan kijátsszák a gépjárműadó kifizetését
2026. január 14., szerda

Nem sikerült egységesíteni a hulladékgazdálkodást Csíkszeredában, több területen is kihívások elé néz a városvezetés

Az adóemelés, közlekedés és parkolás mellett többek között a tervezett Drakula Park, az okoskukák, és a Harvíz Rt. óriáspályázata kerültek terítékre témaként a csíkszeredai városvezetés által megszervezett szerdai sajtóbeszélgetésen.

Nem sikerült egységesíteni a hulladékgazdálkodást Csíkszeredában, több területen is kihívások elé néz a városvezetés
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Mit kezdjek az életemmel? – fiatalokat érintő aktuális témák

A fiatalokat érintő kérdésekről tartanak előadásokat és panelbeszélgetéseket szakemberek január 20-án, a Szakszervezetek Művelődési Házában. A rendezvény érdemi válaszokkal szolgál a fiatalok dilemmáira.

Mit kezdjek az életemmel? – fiatalokat érintő aktuális témák
2026. január 14., szerda

Cseke Attila: nem igaz, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésbe irányítják át

Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.

Cseke Attila: nem igaz, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésbe irányítják át
2026. január 14., szerda

Hatalmas robbanás történt a lugosi rendőrségen – videóval

Három Temes megyei rendőr megsérült szerda reggel a lugosi rendőrség egyik melléképületében történt robbanásban, ahol az erkölcsi bizonyítványokat kiállító iroda működik.

Hatalmas robbanás történt a lugosi rendőrségen – videóval
Hirdetés
2026. január 14., szerda

A mindennapok legjobb dolga drágult meg leginkább a villanyáram után

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a villamos energia, a kávé és kakaó ára, valamint a vasúti szállítás díja nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben.

A mindennapok legjobb dolga drágult meg leginkább a villanyáram után
2026. január 14., szerda

Maros megyéből indult, és most Európa legkeresettebb bűnözői közül is kiemelkedik: jutalmat adnak érte

Két román állampolgár is szerepel Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján. Egyikük a mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője – szúrta ki a Digi24 hírportál.

Maros megyéből indult, és most Európa legkeresettebb bűnözői közül is kiemelkedik: jutalmat adnak érte
2026. január 14., szerda

Közvitán a közigazgatási reform: több milliárd lejjel csökkenhetnek az állami kiadások

A helyi és a központi közigazgatás reformjáról szóló törvénytervezet indoklása szerint az intézkedéscsomag alkalmazásával 2026-ban 3,367 milliárd lejjel csökkennek a költségvetési kiadások.

Közvitán a közigazgatási reform: több milliárd lejjel csökkenhetnek az állami kiadások
Hirdetés