
Anyamedve bocsaival a tusnádfürdői mentőállomáson. Mindennapos látvány
Fotó: András Alíz
Több medvét is láttak Tusnádfürdő utcáin járkálni az elmúlt időszakban. A településen a medvék látványa már mindennapos, azonban kellemetlen a helybéli lakosok számára.
2017. június 06., 12:572017. június 06., 12:57
2017. június 06., 14:372017. június 06., 14:37
Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere kedden azt nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek, hogy már nem tudják számon tartani az erdőből érkező medvéket, amelyek az utcákon keresnek élelmet maguknak.
– mondta a polgármester.
Albert Tibor szerint a környezetvédelmi ügynökség sem tehet sok mindent a probléma megoldására hiszen „a törvényeket úgy alkották, hogy a medvét jobban védik, mint az embereket”.
A polgármester szerint az egyetlen megoldást a folyamatos megfigyelés jelentené, az vadőröknek etetniük kellene a medvéket, ezzel megakadályozva, hogy bejussanak a város területére.
– mondta Tusnádfürdő polgármestere, aki szerint a minisztérium megoldása nem jó, ugyanis az elköltöztetett medvék helyére más medvék költöznek be a környékbeli erdőkből.
Tusnádfürdő lakosai gyakran találkoznak medvékkel a település utcáin, szinte minden évben befognak egy medvét, amelyet máshová költöztetnek.
A medvék Hargita megye más településein is gondot okoznak. Csak ebben az idényben három személy került kórházba medvetámadás miatt, és több állatot is megöltek az elszaporodott nagyvadak.
A harmadfokú hőségriasztás következtében az év eddigi legforróbb napján vagyunk túl. Bár a délutáni órákban úgy tűnt, hogy viharok váltják a kánikulát, ez végül nem következett be.
Lakóháznál keletkezett tűz vasárnap este Sóvárad főutcáján, ahol javak váltak a lángok martalékává, ugyanakkor az épület tulajdonosa enyhébb füstmérgezést szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közzétett adatai szerint az idei első negyedévben a romániai kereskedelmi szálláshelyek 390 900 külföldi turistát fogadtak, akik összesen 1,488 milliárd lejt költöttek el.
A rendkívüli hőség miatt 35 megyében korlátozzák hétfőn és kedden a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A kormányzati megszorítások lecsapódásaként az eddiginél sokkal szerényebb körülmények között és a megszokott nyári időponttól eltérően ősszel szervezik meg a Székely Vágta idei, 15. kiadását.
Autó balesetezett a Kincsesfő és Görgényszentimre közötti 10-es jelzésű községi úton vasárnap délután; a hatóságok két áldozatról számoltak be, egyikük életét vesztette – közli a Maros megyei katasztrófavédelem.
Tizenhat megyében vörös, az ország többi részén narancssárga és sárga jelzésű hőségriasztás van érvényben hétfő reggel 10 óráig.
A Bethlenfalvi úton felfüggesztett jogosítvánnyal rendelkező, míg a Bethlen Gábor utcában ittasan vezető sofőrt állítottak meg a rendőrök a hétvégén Székelyudvarhelyen.
Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.
szóljon hozzá!