Mindennapok a vályogfal másik oldalán

Segélyosztás. Ha egy család kap, akkor mindenkinek adni kell a veszekedések elkerüléséért •  Fotó: Barabás Ákos

Segélyosztás. Ha egy család kap, akkor mindenkinek adni kell a veszekedések elkerüléséért

Fotó: Barabás Ákos

Tizennyolc roma család él néhány száz méterre Homoródkarácsonyfalvától. Megdöbbentő körülmények között, az általuk épített vályogházakban laknak, szociális segélyekből, napszámos keresetükből és kosarak, illetve seprűk eladásából teremtik elő mindennapi betevőjüket.

Fülöp-Székely Botond

2017. október 17., 14:002017. október 17., 14:00

2017. október 17., 14:082017. október 17., 14:08

Rajtuk próbál segíteni a Tegyünk Egymásért Egyesület, valamint Barabás Erika önkéntes. Elsősorban a gyerekek sorsát tartják szem előtt, kötelességtudatra nevelnék őket.

Sár, szemét, összetákolt kerítések és házak fogadtak, amint Karácsonyfalvát elhagyva néhány perc múlva elértük a Rókavár elnevezésű helyet, ahol tizennyolc roma család él.

A szülőket a szegénység kényszerítette a település határába, ahol 7–9 négyzetméteres, vályogból – ritkább esetben téglából – épített házakban nevelnek átlagosan négy-öt gyermeket.

Barabás Erika önkéntes és a Tegyünk Egymásért Egyesület képviselői ruhákból összeállított segélycsomagokat vittek a családoknak, őket kísértük el mi is.

Kilenc gyermeke és huszonnyolc unokája van Farkas Ferencnek, aki csak úgy fogalmaz, hogy a Rókaváron kicsit mindenkinek ő az „apukája”. Összeszedett, értelmes ember, aki szívesen beszél a helyi problémákról, és saját lakásával szemlélteti a helyzetet. Házához, amely a telep közepén található, sáros, csúszós, meredek domboldalon haladva lehet eljutni. A körülményekhez képest rendezett udvar fogad: láncra kötött kutya várt a kapuban, távolabb tyúkok a ketrecekben, valamint egy régi főzőkályha is található a ház előtt, amit láthatóan most is használnak.

Farkas Ferenc szerint a helyiek fizetnének a szolgáltatásokért. Aki nem, annak nem kell bekötni •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Farkas Ferenc szerint a helyiek fizetnének a szolgáltatásokért. Aki nem, annak nem kell bekötni

Fotó: Barabás Ákos

A tulajdonos egyébként nagy hangsúlyt fektetett háza állapotára is, lefestette, sőt tornácot is épített hozzá. A külcsín azonban egy maximum kilenc négyzetméteres belteret takar, élénk színű falakkal, színes terítőkkel és egy régi, masszív szekrénnyel, vitrinjében porcelándíszekkel, tetején tisztálkodási szerekkel.

Farkas szerint

a közösség legnagyobb problémája az, hogy sem áram, sem vezetékes víz nincs a házakban.

Az ivóvizet jelenleg a patak magasabb részeiről hordják pillepalackokban, szekéren szállítják. Ezt a több száz méteres utat nap mint nap meg kell tenni, a patak alsóbb részei ugyanis szennyezettek a közelbe kihordott trágya, a szétszórt hulladék és az állattetemek miatt.

Idézet
A mosást még megoldják a közelben az asszonyok, de inni már nem lehet ott a patakból

– magyarázta.

Nem egyszerűek a mindennapok a Rókaváron. Se a víz, se az áram nincs bekötve a házakhoz •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Nem egyszerűek a mindennapok a Rókaváron. Se a víz, se az áram nincs bekötve a házakhoz

Fotó: Barabás Ákos

Volt ugyan egy kút a vályogházak közelében, de ott elzárta a vizet a polgármesteri hivatal, mert a gyerekek folyton pancsoltak, és nem volt, aki fizesse a fogyasztást. Farkas szerint nem volt helyes, amit a kicsik tettek, de el lehetett volna keríteni a kutat, hogy csak a felnőttek jussanak oda, és akkor megszűnt volna a probléma.

Az áram hiánya is sok kellemetlenséget okoz, hiszen nem tudnak se televíziót, se hűtőt vásárolni, pedig utóbbira nagy szükség lenne az élelmiszerek tárolása miatt.

Idézet
Cigizni nem cigizünk, sem én, sem az asszony, ha egy kicsi áramot hoznának, akkor biztosan kifizetnénk. Inkább kiehezzük. Abba kell járjunk, hogy legyen egy kicsi világságunk. Csak annak kössék be úgy az áramot, mint a vizet, aki fizet is érte

– mondta Farkas Ferenc. Jelenleg egyébként gyertyákkal világítanak esténként. Egy-egy viskóból némi zene is kiszűrődött, a „módosabb” családoknak ugyanis van akkumulátoruk, erre kötik rá a rádiókat.

Áram híján akkumulátorokra kötött rádiókból szól a zene •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Áram híján akkumulátorokra kötött rádiókból szól a zene

Fotó: Barabás Ákos

Kirívónak számít a többi viskó között Farkas háza, amely viszonylag rendezett, de máshol többnyire szedett-vedett kerítéseket, omladozó vályogházakat látni. Olyan családnál is jártunk, ahol kilencen élnek, nagyjából ugyanennyi négyzetméteren. A vályogházban két ágyból és egy asztalból áll a berendezés:

a hat lánygyermek az édesanyával, a fiú az édesapával alszik.

A gondok csak szaporodtak, amikor más családok is bemutatták házaikat.

A család, ahol kilencen laknak ugyanennyi négyzetméteren. Nehéz előteremteni a mindennapi betevőt •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

A család, ahol kilencen laknak ugyanennyi négyzetméteren. Nehéz előteremteni a mindennapi betevőt

Fotó: Barabás Ákos

Egy asszony a kisbabájáról beszélt, aki szívbeteg, ezért folyamatosan kontrollra kell járniuk a marosvásárhelyi kórházba. Azt mondta, nincs pénze, ezért bármilyen segítség jól jön. Családja stabil jövedelme csak a különböző szociális segélyekből – főleg gyermekpénzből – áll, de ha lehetőség van rá, férje szívesen elszegődik napszámosnak, általában 50 lejt adnak neki egy napra.

Ő is igyekszik pénzt hozni a családi kasszába: vesszőkosarakat és seprűket készít, amit más településeken próbál eladni. Elmondta, házuk is csak úgy épülhetett fel, hogy a mindennapi betevőn spóroltak.

Idézet
Arra gondoltunk, hogy ha egy kicsit nélkülözniük is kell a gyerekeknek, legalább hosszú távon jó lesz nekik egy rendezettebb élettérben

– fogalmazott.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Beszélgetésünkhöz hamarosan Farkas Ibolya is csatlakozott, akitől megtudtuk, hogy a helyiek csak egymásra számíthatnak: nem ritka például, hogy többen tartanak egy lovat. Némi kiegészítésként pedig néhányan disznót is nevelnek, akik „megengedhetik ezt maguknak”. Őt például az is zavarja, hogy nincs egy normális kukájuk, ahová betehetnék a szemetet, a régi ugyanis összetörött. Farkas Ferenc azt fájlalja, hogy

házszám nincs a telepen, de adót fizetni kell.

Ezt a télire kiosztott tűzifa mennyiségéből vonja le a polgármesteri hivatal.

Arra a kérdésre, hogy a közösség vajon nem felelős-e ezért a helyzetért, csak azt a választ kaptuk, hogy mint másoknál, a „romáknál is vannak ilyenek és olyanok is”. Azzal a felvetésünkkel viszont egyetértett a megkérdezettek többsége, hogy egy felelőst kell kinevezni a közösségből, aki vigyáz a rendre Rókaváron. Ez főleg akkor fontos, ha megoldódik az ivóvíz és az áram kérdése. A megvalósításokra ugyanis vigyázni kell.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Idézet
Rend lesz itt, ha kicsit sikerül kiemelkedni ebből a helyzetből, mert vigyázni fogunk mindenre

– mondta egyikük.

Elsősorban nem segélyosztással, hanem megfelelő neveléssel lehet segíteni a Rókaváron élő roma közösség tagjainak – jelentette ki Barabás Erika karácsonyfalvi lakos, aki civilként segíti az ott élőket. Ő úgy látja, hogy

a szülőket már nem lehet megváltoztatni, ezért a gyerekekre koncentrál.

El szeretné érni, hogy inkább tanuljanak ahelyett, hogy bűnözői életmódot választanak. „Sok esetben nem jó példa az, amit otthon látnak, ezért fontos, hogy más környezetben is legyenek, amire a rendszeres délutáni foglalkozások, illetve a különböző közösségi programok jelentenének megoldást. Egyszerűen egy hasznosabb, kötelességtudatosabb életformára kell nevelni őket, hogy érezzék, ők is tehetségesek, ők is képesek arra, amire más” – magyarázta.

Éppen ezért vállalta, hogy a tanórák után néha eljöhetnek házához a gyerekek, ahol nemcsak az alapvető higiéniai szabályokról beszél nekik, de tanulásra is ösztönzi őket: rajzolhatnak, valamint házi feladatukhoz is kapnak segítséget.

Idézet
Sok tehetséges gyerek van, akiket nem szabad hagyni elkallódni

– fogalmazott. Hosszú távon rendszeressé tenné a délutáni foglalkozásokat, csak a pénz jelenti az akadályt, ugyanis egy megfelelően felszerelt termet is ki kellene alakítani. Ugyanakkor az is célja, hogy legalább napi egy meleg ebédet biztosíthasson a gyerekeknek. „Nagyjából ugyanannyi roma él Karácsonyfalván, mint ahány magyar, ezért fontos felzárkóztatni őket, hiszen így az etnikumközi viszonyok is javulnak” – jelentette ki.

Tehetséges gyerekek is élnek a Rókaváron. Ezt tanúsítják a Barabás Erikánál készített rajzaik •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Tehetséges gyerekek is élnek a Rókaváron. Ezt tanúsítják a Barabás Erikánál készített rajzaik

Fotó: Barabás Ákos

A programok szervezésén kívül egyébként külföldi és más adományozók felajánlásait is szívesen továbbítja a Rókaváron élőknek, főleg, ha a gyerekek támogatásáról van szó. Összességében azonban attól tart, hogy a kicsiknek szánt ruhákat pénzre, majd italra és cigarettára váltják egyes szülők, és rendbontás lesz a vége.

Nézeteit osztja a Tegyünk Egymásért Egyesület is, amely ottjártunkkor a megyei tanácstól kapott tanszereket vitt a roma közösségnek. A szervezet elnöke, Csányi Attila szerint is a gyerekeket kell jó útra terelni. Ők például rajz- és egyéb versenyeket rendeznek azoknak, akik részt vesznek a Barabás Erika által szervezett foglalkozásokon.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Mit lehet tenni?

Huszonegy éve még csak egy ház volt a Rókaváron, azóta jócskán megnőtt az ott élők száma – tudtuk meg Cseke Miklós polgármestertől. Mint mondta, a házakat illegálisan építették fel, a mai napig nem szerepelnek sem a térképeken, sem a település 2001-ben készült általános rendezési (PUG) tervében. A polgármesteri hivatal viszont azon dolgozik, hogy legalitásba kerüljenek az épületek, ezért a készülő PUG-ban már beltelekként fog szerepelni a Rókavár. Ezenkívül igyekeznek megadóztatni az ott élőket.

„Amíg a házak papírjai nincsenek rendben, addig nem lehet bevezetni az elektromos áramot” – magyarázta. Az ivóvízvezeték egyébként a házak előtt húzódik, erre bárki rácsatlakozhat, ha a hivatalnak befizet 16 lej illetéket, valamint megvásárolja a vízórát és a szükséges csöveket. A patakvíz bevezetésére is volt lehetősége a roma közösségnek, a polgármesteri hivatal ugyanis néhány éve több száz méter vezetéket vásárolt erre a célra. A lakóknak csak annyi dolguk lett volna, hogy gátat építsenek a patakon és a csöveket lefektessék a földbe. „Ha egyébre nem, legalább mosakodni jó lett volna a víz, de soha nem jött senki a csövekért az elmúlt hét évben” – így Cseke.

Új kuka megvásárlását is tervezik a közösség számára, amit a lakóknak kell kifizetniük, mivel a régit is ők tették tönkre. A polgármester elmondta, sok baj van egyes lakók viselkedésével, ugyanis részegesek, ittasan pedig rendbontásokat követnek el. A büntetéseket persze senki sem fizeti ki. „Olyan tanácsülés is volt, amelyen arról döntöttünk, hogy az érintettek 50 ezer lejnyi összértékű büntetésüket inkább dolgozzák le, mert abból legalább látunk valamit” – tette hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

A vigasztalhatatlan medvebocs ma már legalább hároméves medve

Egy aktuális tragédiát lovagolt meg egy újrahasznosított videóval a Medveles Erdélyben-Gyergyószentmiklóson Facebook-oldal, amelyről mi is hírt adtunk.

A vigasztalhatatlan medvebocs ma már legalább hároméves medve
2025. július 09., szerda

Lesodródott épületelemek, kidőlt fák, megrongálódott autók – ekkora károkat okozott a vihar

Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.

Lesodródott épületelemek, kidőlt fák, megrongálódott autók – ekkora károkat okozott a vihar
2025. július 09., szerda

Megrengett a föld szerda reggel

A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szerda reggel 7 óra 38 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Megrengett a föld szerda reggel
Megrengett a föld szerda reggel
2025. július 09., szerda

Megrengett a föld szerda reggel

2025. július 09., szerda

Bolojan: különnyugdíjakkal kapcsolatos intézkedés is szerepelni fog a második deficitcsökkentő csomagban

Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.

Bolojan: különnyugdíjakkal kapcsolatos intézkedés is szerepelni fog a második deficitcsökkentő csomagban
2025. július 09., szerda

Drágulnak az ingatlanok az áfaemelés miatt

Jelentős, legalább 12 százalékos áremelkedés várható az új építésű ingatlanok piacán, mivel az eddigi 9 százalékos áfa helyett 21 százalékot kell fizetniük a vásárlóknak augusztustól a 120 ezer eurós értékhatár alatti lakásokért is.

Drágulnak az ingatlanok az áfaemelés miatt
2025. július 08., kedd

Lesodródott az útról autójával, súlyosan megsérült

Lesodródott az úttestről egy autó a Maros megyei Nyárádkarácson községhez tartozó Folyfalván kedden este. Az autóban utazó személy súlyosan sérüléseket szenvedett, kórházba szállították.

Lesodródott az útról autójával, súlyosan megsérült
2025. július 08., kedd

További deficitcsökkentő intézkedésekre készül a kormány, újabb tiltakozó akciókkal készülnek a szakszervezetisek

Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.

További deficitcsökkentő intézkedésekre készül a kormány, újabb tiltakozó akciókkal készülnek a szakszervezetisek
2025. július 08., kedd

Vihar utáni fennakadások: lezárt utak és áramszünet Gyergyószentmiklóson és Tusnádfürdőn

Kidőlt fa miatt lezárták a 12C jelű országutat Gyergyószentmiklós és a Gyilkos-tó között kedden este. Áramszünet is van a térségben a vihar okozta károk miatt.

Vihar utáni fennakadások: lezárt utak és áramszünet Gyergyószentmiklóson és Tusnádfürdőn
2025. július 08., kedd

Vigasztalhatatlan a medvebocs, amelynek az anyját kilőtték a motoros megölése miatt

Megtalálták annak a medvének a bocsát, amelynek az anyja a napokban egy motorost ölt meg a Transzfogarason. A tragédiát követően a nagyvadat kilőtték, a bocs pedig anya nélkül maradt.

Vigasztalhatatlan a medvebocs, amelynek az anyját kilőtték a motoros megölése miatt
2025. július 08., kedd

Kidőlt fa torlaszolta el az országutat a Bucsin-tetőnél

Lezárták az utat a Bucsin-tető térségében egy kidőlt fa miatt kedden este. A hatóságok este kilenckor még dolgoztak az útszaszakasz felszabadításán.

Kidőlt fa torlaszolta el az országutat a Bucsin-tetőnél