
Fotó: Barabás Orsolya
A tizenöt éves Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete első alkalommal szervezte meg szombaton a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskolában a Zsonglőrműhelyek tanulási zavarral rendelkező gyermekeknek és családjaiknak elnevezésű programsorozatát. A rendezvényen több mint negyven pedagógus és szülő, valamint tizenhat gyermek vett részt.
2020. március 07., 19:012020. március 07., 19:01
2020. március 07., 19:082020. március 07., 19:08
Az elemi osztályos gyermekek olyan mozgáson alapuló játékokat próbálhattak ki, amelyek az egyensúlyérzéket fejlesztik, és rendszeres gyakorlásukkal az észlelés és ezáltal a kognitív működésük hatékonyságát növelik. A gyermekek zsonglőrgyakorlatokat sajátíthattak el, majd közösen a pedagógusokkal, szülőkkel zsonglőrlabdát készítettek. A felnőttek Vincze Tünde gyógypedagógus-pszichológus előadását hallgathatták meg, aki a diszlexiás gyermekek fejlesztéséről, erősítéséről beszélt. Kiemelte,
Ezért lenne fontos, hogy a szülők bölcsőben ringassák, hordozzák a babákat, majd megtanítsák őket biciklizni, hintázni, és minél több környezeti inger érje a gyerekeket.
A programsorozat következő állomásai Sepsiszentgyörgyön és Kolozsváron lesznek.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték szombaton a câmpinai Vasile Lascăr Rendőrképző Iskola egyik alkalmazottját, akit egy diák ellen elkövetett nemi erőszak kísérletével gyanúsítanak.
A szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagyrészére, köztük a székelyföldi megyékre is.
Ugyan korlátozottak a lehetőségek azok számára, akik hétvégén már szeretnének sízni Székelyföldön, de érdemes figyelni a sípályák honlapjait, mert az éjszakák egyre hidegebbek és a hóágyúk éjjel-nappal dolgoznak.
Tizenegy autó ütközött össze péntek délután a Craiovát Pitești-tel összekötő, 12-es gyorsforgalmi úton, Olt megyében. A járművekben több mint harminc ember utazott, a hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet.
Oroszország a csütörtökről péntekre virradó éjszaka újabb dróntámadásokat intézett a román határ közelében lévő ukrán kikötői infrastruktúra ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea megye lakosságát.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
December 31-ig hosszabbították meg a jelentkezési határidőt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) – Erdély középiskolás programjába.
Az idei tél eddigi legfagyosabb reggelére ébredtünk karácsony másodnapján, a hőmérséklet Székelyföld-szerte megközelítette, helyenként meg is haladta a mínusz 10 fokot. A leghidegebb ezúttal is Csíkszeredában volt.
Mit nézzünk idén karácsonykor, ha nem a tévécsatornák műsorai közül válogatnánk? A rövid válasz: a Stranger Things ötödik évadának új epizódjait. A hosszú pedig az alábbi film- és sorozatajánlónk.
Súlyos baleset történt karácsony napján a predeali üdülőhely egyik szánkópályáján, ahol egy szánkózó nő orvosi ellátásra szorult, miután egy másik szánkózó hátulról elütötte. Az ütközés következtében a sérült elvesztette az eszméletét.
2 hozzászólás