
Fotó: Boda L. Gergely
A Maros Megyei Tanács elnökének kérésére július 19-én délelőtt tárgyalóasztalhoz ültek a politikai pártok Maros megyei szervezeteinek elnökei és a megyei önkormányzat frakcióvezetői, a Transilvania repülőtér igazgatósága, az önkormányzat végrehajtói és megyei tanácsosok, hogy eldöntsék: hogyan értékelik a Kolozs megyei tanács megkeresését, miszerint átvenné – teljesen vagy részben – a vidrátszegi légikikötőt. Az együttműködés mellett tették le a voksukat, tárgyalásra augusztusban kerülhet sor.
2010. július 19., 16:382010. július 19., 16:38
2010. július 19., 17:052010. július 19., 17:05
Fotó: Boda L. Gergely
A gazdasági érvek korábban is azt támasztották alá, hogy megérné, ha a marosvásárhelyi és a kolozsvári repülőtér együttműködne annak érdekében, hogy versenyképes, a teljes régiót kiszolgáló utas- és teherszállítást biztosítana. Eddig azonban többször felmerült a politikai felelősség és akarat kérdése, előbb a Maros Megyei Tanács elnöke fogalmazott úgy, hogy Bukarest Kolozsvárt részesíti előnyben, majd a kincsesvárosi elöljárók reagáltak, miszerint nincs szükségük a fővárosi politikai hátszélre. Tehát úgy tűnt, a politikumnak is fel kell sorakoznia a gazdaság érvek mögé, hogy legyen az elképzelésből valami.
A Maros megyei politikai erők képviselői tárgyalóasztalhoz ültek, hogy eldöntsék: miként reagálnak a Kolozs megyei tanács elnökének múlt heti levelére, miszerint felajánlotta, hogy teljesen vagy részben (de többségi tulajdonosként) megvásárolná a vidrátszegi repülőtér részvénycsomagját.
Fotó: Boda L. Gergely
Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.
Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.
Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.
„Közvetíteni kívánunk a Maros megyei vállalkozók és a magyarországi cégek között, ezért is látogattam meg a megye több régióját és találkoztam az üzletemberekkel” – mondta szerdán Marosvásárhelyen Gabriel Șopandă, Románia magyarországi nagykövete.
Tavaly közel 25 ezer beavatkozáshoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat és a SMURD-rohammentőket. A legtöbb munkát a Kis-Küküllő megnövekedett sótartalma adta júniusban.
Szűk hónapja indultak el a peremtelepülési járatok, összeköttetést biztosítva Marosvásárhely és a környező települések között. A lakosság számos panaszt, javaslatot fogalmazott meg. Az eddigi tapasztalatokról Gáspár Botond illetékessel beszélgettünk.
Hatalmas lángok csaptak fel egy lakóháznál kedden este az Ákosfalvához tartozó Kisgörgényben. A helyi önkéntes tűzoltók és a marosvásárhelyi hivatásos tűzoltók küzdenek a tűz megfékezéséért.
Összefogott hatodikos diákjuk gyógyulásáért a Marosvásárhelyhez közeli Gernyeszegen az iskola és a helyi közösség. Puczi Attilánál tavaly ősszel előrehaladott állapotú rosszindulatú csontrákot állapítottak meg, és jelenleg is kórházban van.
Őrizetbe vette kedden a Maros megyei rendőrség azt a marosvásárhelyi férfit, akit lakószövetségek pénzügyeinek szabálytalan kezelésével és sikkasztással gyanúsítanak. A vagyonát zárolták.
A marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát tulajdonosa, az Ameropa Grains Románia küldöttségét fogadta kedden hivatalában Ilie Bolojan miniszterelnök.
szóljon hozzá!