
Fotó: Boda L. Gergely
Újból benépesül a mikházi Csűrszínház. Pénteken 14 órától kezdődik a Fölszállott a páva című népdal- és néptáncverseny erdélyi válogatója, amelyre a szervezők szólisták, énekegyüttesek, zenekarok és táncegyüttesek jelentkezését várják.
2017. július 04., 13:252017. július 04., 13:25
Nem marad kihasználatlanul idén nyáron a Mikházi Széllyes Sándor Csűrszínház, hiszen a Csűrszínházi Napokat követően nem sokkal elkezdődött a Soproni Petőfi Sándor Színház, a Mikházi Csűrszínházi Egyesület és a Forrás Színház közös színpadi produkciójának a próbája.
Szélyes Ferenc, a Csűrszínház Egyesület elnöke a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, Kovács Frigyes rendezésében július 22-én mutatják be Michael Ende A pokoli puncspancs című mesedarabját.
A színházi előadás bemutatóját megelőzi a népszerű népdal- és néptáncverseny, a Fölszállott a páva erdélyi válogatója, amelyet idén a Mikházi Széllyes Sándor Csűrszínházban tartanak. A budapesti Hagyományok Háza szervezésében július 7-én,
A területi válogató zárórendezvényének meghívott vendége a 2013-as Fölszállott a páva tehetségkutató verseny közönségdíjas együttese, a nyárádszeredai Bekecs Néptáncszínház. A belépés ingyenes.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
szóljon hozzá!