
A fák egy része már kiszáradt a park területén
Fotó: Borbély Fanni
Bezárja kapuit Hargitafürdőn a Balu kalandpark, mert lejárt a bérlő szerződése a terület tulajdonosával, és ezt nem hosszabbították meg. A működtetésnek nemcsak a törvényes feltételei hiányoznak, de a park területén sok fa ki is száradt.
2025. október 09., 07:572025. október 09., 07:57
Értetlenség, felháborodás fogadta a közvélemény részéről a Balu Park bezárásának hírét, mivel a téli idényen kívül a hargitafürdői turizmus egyik húzóereje volt, amiért sokan kilátogattak a hegyi üdülőtelepülésre. A terület tulajdonosa, a csíkcsicsói közbirtokosság vezetői szerint viszont
Kósa Imre, a csíkcsicsói közbirtokosság elnöke beszélgetésünk elején emlékeztetett arra, hogy ők nem a hargitafürdői turizmust akarják gátolni, mert a területeiken számos lehetőséget biztosítanak erre a célra, és rendezvényeket is támogatnak.
Mint elmondta, az első, 10 évre szóló bérleti szerződés aláírását, amely 2010-ben történt a parkot létrehozó vállalkozó és a közbirtokosság között, egyes vezetőtanácsi tagok ellenezték, és ez a jegyzőkönyvben is szerepel, mert
A 10 éves időszakra megkötött szerződés rögzítette azt is, hogy a bérlő feladata mindennemű engedély kiváltása, vagy annak a pénzbeli vonatkozása is, de az is benne volt, hogy az Országos Erdőalapból való kivétel is az ő feladata – mutatta a szerződést Kósa Imre.
– tette hozzá.
Tíz év után a szerződést meghosszabbították, újabb öt évre – ezt több hónapig tartó egyezkedés előzte meg, mert, mint az elnök megjegyezte, „láttuk, hogy a fák már dőlnek ki”. Ez idén május elsején lejárt, tudtuk meg, a szerződés szerint pedig ennek lejárta után hat hónappal a területet fel kell szabadítani.
Nemsokára végleg bezárják a parkot
Fotó: Borbély Fanni
Térjünk rá a történet legkényesebb részére, a terület helyzetére, amely a szerződés aláírásának pillanatától mostanig az erdőalap része volt, holott a szerződés szerint ki kellett volna ebből venni, mert rendeltetése megváltozott. A hatályos Erdészeti Törvénykönyv, amelynek legutóbbi változatát 2024-ben fogadták el, ennek két módját engedélyezi,
a végleges kivételt,
és az ideiglenes területfoglalást, utóbbi az 1 hektárnál kisebb területek esetében, mint ez a kalandpark is, a területi erdészeti felügyelőségek hatáskörébe tartozik.
A törvény előírja meghatározott összegek kifizetését is az ideiglenes területfoglalás miatt, amelyeket az erdő helyreállítására használnak majd fel, és részletezi az eljáráshoz szükséges dokumentációt is. Az eljárást a haszonélvezőnek kell kezdeményeznie, a terület tulajdonosának beleegyezésével – ezt kérdésünkre Cătălin Mutică, a Hargita Megyei Erdészeti Igazgatóság igazgatója is megerősítette. Ugyanakkor
Ehhez viszonyítva Kristály Péter vállalkozó, a kalandpark üzemeltetője azt állítja, hogy az erdőalapból történő kivételt csak a tulajdonos tudja megtenni. Hozzátette, az erdészettől engedélyt kértek a működtetésre, ők jóvá is hagyták, de a közbirtokosság feszítette a húrt, hogy ez nem jó nekik, ezért jött az erdészet, és azt mondták, hogy ki kell venni az erdőalapból a területet, holott ezt csak a tulajdonos tudja megtenni, más nem.
– vázolta. Ez 2021-ben történt.
Nem teljesülnek a működtetés feltételei
Fotó: Borbély Fanni
Kósa Imre szerint az erdészetnél több alkalommal is elkészítették az ideiglenes területfoglalásra vonatkozó dokumentációt, de a szükséges összeget a bérlő nem fizette ki.
– emlékeztetett Kósa Imre. Mivel az időközben történt törvénymódosítások lehetővé teszik egy erdőterület átminősítését is, például parkerdővé, szabadidőparkká, 2021-ben a közbirtokosság ezt kezdeményezte. „Mi kellett kérjük ezt, de előtte viszont a szükséges dokumentációt a bérlőnek kell összeállítania, és az ügyintézést is neki kell folytatni” – vázolta az elnök. Egyúttal megjegyezte azt is, hogy ők minden állításukat dokumentumokkal tudják igazolni.
A Brassói Erdőőrség viszont a helyszíni ellenőrzésen megállapította, hogy
– ez abban az átiratban szerepel, amelyet a közbirtokosságnak küldött 2021 novemberében a Környezetvédelmi Víz- és Erdőügyi Minisztérium.
Kristály Péter fenntartja, nem volt engedély nélküli a kalandpark működtetése, mert a szerződés aláírása után az erdészet képviselői ráírták és lebélyegzőzték, hogy részükről rendben van, és kezdődhet az építkezés. A további építményekről, amelyeket az említett átirat kifogásol, azt mondta, hogy Hargitafürdőnek legalább 50 százaléka erdőalapban van, sípályák, házak, de még szálloda is. Ezt azonban az elnök cáfolta, emlékeztetve, az 1968. évi közigazgatási átszervezés óta a belterületek nincsenek az erdőalapban.
– húzta alá az elnök. Emlékeztetett, több jogi személlyel van szerződésük Hargitafürdő környékén különböző területek ideiglenes elfoglalására, például mobilhálózati antennák számára, és mindenki betartja a törvényeket, elkészítik a dokumentációkat, kifizetik az illetéket. A nyári turizmus lehetőségeit illetően Kósa azt mondta, hogy több elképzelésük van, és minden bizonnyal a következő nyári idényre ezek meg is fognak valósulni. Konkrétumokat nem említett ezzel kapcsolatban.
Fotó: Borbély Fanni
És elérkeztünk a történet másik lényeges pontjához, a kalandparkban levő fák állapotához. Nem kell ahhoz szakértőnek lenni, hogy a helyszínen járva feltűnjön, a fák helyzete, amelyeken a kifeszített kötelek vannak, korántsem biztató,
A közbirtokossági elnök szerint nemcsak a rájuk erősített kötelek és a csonkítás okozta ezt, hanem az is, hogy
Kristály Péter, a kalandparkot üzemeltető vállalkozó szerint a pusztulás elsősorban a bogártámadás miatt történik, amely nemcsak a parkot, hanem a környező területeket is érinti, és jelentős mennyiségű fát kellett emiatt kivágni.
Azt elismerte, hogy a területen végzett munkálatok és a nagy forgalom hozzájárult a fák gyökereinek megsértéséhez, de szerinte
Kósa Imre több felvételt is mutatott, amelyeken felülnézetből látszik a park területe, a működtetés kezdetén, illetve később, és most.
Fotó: Borbély Fanni
A közbirtokossági elnök szerint ha a bogártámadás olyan erőteljes lenne, ahogy a bérlő állítja, a környékbeli területeken is kellene látszania ennek, de azok zöldek.
– közölte az elnök. Hozzátette, az ügyet ezzel lezártnak tekintik, és félrevezető, nem valós állítások megjelenése esetén jogi úton fognak fellépni.
Szerettük volna megkérdezni az ügyben az illetékes Csíki Magánerdészet vezetőjét is, hogy
milyen módon történt a bérlő által említett első engedélyezés, és hogy látják az erdőalapból történő kivétel kérdését,
akárcsak azt, hogy mennyire érinti a bogártámadás a jelzett és a környező területeket, és mitől száradtak ki a kalandpark fái.
Megkeresésünket viszont Okos Lóránt, az erdészeti hivatal vezetője azzal hárította el, hogy nem szeretne nyilatkozni, mert már korábban megtette más sajtóorgánumoknak.
Kristály Péter szerint lezárult egy korszak. Mint mondta, a 15 év alatt rengeteg gyerek nőtt fel a Balu Parkban járva, sajnálatosnak tartja, hogy így alakult.
Októberben még működtetik, de utána már csak a felszerelések eltávolítása történik meg.
Izgalmas időszak előtt áll a videójáték-ipar, aminek a jövőjébe kaphattunk betekintést a nyári bemutató-események révén. Összeállításunkban a legnagyobb bejelentéseket szedtük össze.
A fokozódó elégedetlenségek miatt japánsztrájkot indít az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben a Sanitas szakszervezet kedden. Az érdekvédelem főként a véglegesítés előtt álló egységes bértörvény-tervezet módosítását szeretné elérni.
A Hunyad megyei törvényszék elrendelte hétfőn annak a férfinek az előzetes letartóztatását, aki egy pisztollyal rálőtt négy emberre Lupényben. A törvényszék döntése nem jogerős, 48 órán belül megfellebbezhető.
A hét elején az átlagosnál melegebb idő várható, majd átmeneti lehűlés érkezik. A hónap közepétől ismét melegszik az idő, ugyanakkor záporokra és zivatarokra szinte minden nap számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Rendkívüli ülésen fogadta el a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület azt a határozatot, amellyel a Monturist Kft. közgyűlésének összehívását kezdeményezik, ahol a cégvezető menesztését szeretnék elérni és kineveznék az utódját is.
A népzene, a könnyűzene és a gasztronómia találkozására épül a Folk & Roll Víkend, egy minifesztivál, amelyre július 31. és augusztus 2. között kerül sor Gyergyószentmiklóson. A város nem marad fesztiválhangulat nélkül idén sem.
Összesen 9,76 millió hektár területre nyújtottak be 671.334 egységes agrártámogatási kérelmet a június 5-i határidőig.
Idén májusban 4 679 826 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2812-vel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2784 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) hétfőn közzétett adataiból.
Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság.
Eugen Tomac kijelölt kormányfő hétfőn közölte, hogy legkésőbb szerdára véglegesíti miniszterjelöltjeinek listáját, és ismét hangsúlyozta, hogy technokrata kormánynak szeretne bizalmi szavazást kérni a parlamentben.
3 hozzászólás