
Megjelent a 2026-os Székely Kalendárium. Idén nem árat, hanem színvonalat emeltek
Fotó: Pro Press Egyesület
A megszokotthoz képest is igényesebb kivitelezésben, gazdagabb tartalommal rukkolt elő a Székely Kalendárium. A 2026. évre szóló kiadásból többek között az is kiderül, mire készül a székely Bonnie Tyler, és miben rejlik a székelyvarsági sajt titka.
2025. november 18., 16:382025. november 18., 16:38
Az olvasók által a székelység bibliájának tartott évkönyv 2007 óta folyamatosan megjelenik, és mivel volt olyan év, amikor két kiadása is napvilágot látott, jelenleg a 23. köteténél tart. Szerkesztője munkatársunk, Kocsis Károly, aki a többi szerzővel egyetemben a székelység gyöngyszemeinek számbavételét, népszerűsítését, ezáltal a székely-magyar tudat erősítését tartotta vezérelvének összeállításakor. Ráadásul –
A 336 oldalas, színes kiadvány a szokványos kalendáriumokra jellemző, változatos tematika mellett kiemelt figyelmet fordít borvizeinkre, népi gyógymódokra, természeti látnivalókra, történelmi nevezetességekre és személyiségekre, műemlékekre, gasztronómiára, hagyományokra, humorra – egyszóval mindazon értékekre, amelyek Székelyföld kincsestárát képezik.
Interjút olvashatunk benne a Hunyadi-sorozat zabolai születésű sztárjával, a gyergyóremetei, egykor Románia Bonnye Tyler-eként emlegetett – most a visszatérését fontolgató – Nagy Máriával, a falumonográfiát is író, Székelyföld-díjas nyugalmazott rétyi körorvossal, dr. Nagy Lajossal. Úgyszintén a csángók „külügyminiszterével”, Tankó Fülöp Gyugyuval, a Kovászna város egyik leghíresebb mofettáját működtető Luka Katalinnal vagy az Udvarhely környéki erdők szerelmesével, Gothárd Ferenc-Alpárral folytatott beszélgetés is fölöttébb tanulságos és lebilincselő. A székely sportcsillagok alakításainak felidézése pedig munkára, kitartásra ösztökélő.
A kalendáriumot böngészve megtudjuk, ki volt a Magyar Szent Korona elrejtésének csekefalvi szemtanúja, hol fordult meg keleti kalandozásai során Orbán Balázs, miből állt a radina a régi csíkiaknál, miként úszhatjuk meg a medvetámadást gombászás közben. És ha már itt tartunk: dr. Zsigmond Győző ezúttal a nagy őzlábgombáról oszt meg érdekességeket.
no meg arról a szerelmi háromszögről, amelybe Jenei Imre belekeveredett. Kiderül, milyen örökséget hagyott ránk Huszka József székely kőhordója, mikor törik a fazekat Csíkszentdomokoson, milyen ereklyéket őriz a pottyondi néprajzi gyűjtemény, miként főzik a babgulyást sokác módra, és miért nem szabad disznót vágni újholdkor.
Az Ozsdolán élő Bimbi, azaz Szabó Erzsébet a csuhészobrászat, a székelyvarsági Nagy Attila a sajtkészítés titkaiba avat be bennünket, és olyan kihalófélben lévő mesterséggel is megismerkedhetünk, mint a bádogosság. A nyárádszeredai Kádár Katalin Imola almás finomságokkal örvendeztet meg bennünket, a gyergyószentmiklósi Berszán Árus-Csilla, valamint Bogos Zsuzsanna nagyanyáink menüjét értelmezi újra –
Egyik erőssége, a humor most népmese, viccek, nóták, lakodalmi mondások, góbéságok, tréfás sírfeliratok, rejtvények és falucsúfolók formájában tárul elénk, de Cs. Lukács Lajos csíkszéki tájszótárát sem tudjuk mosolygás nélkül ízelgetni. Kapható a lapárusoknál és az ismertebb könyvesboltokban, de online is megrendelhető, ára 32 lej.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki légköri instabilitás és jelentős mennyiségű csapadékkal járó záporok miatt, amelyek a székelyföldi megyéket is érintik.
Nicușor Dan államfő csütörtök este kijelentette, hogy egy meghatározott időszakra kinevezett technokrata kormány jobb helyzetbe hozta volna az országot, mint amiben jelenleg van.
Teljesen megbénult a forgalom az 1-es országúton, a Prahova-völgyi Bușteni-ben csütörtök este, miután egy kamion nekiütközött egy rendőrautónak, vezetője pedig elbarikádozta magát a fülkében, és nem volt hajlandó kiszállni.
Javultak a hazai magyar diákok románérettségi-eredményei: míg 2024-ben országosan 68,1 százalékuk szerzett átmenőjegyet, tavaly 79,42, idén pedig már 88,15 százalékuk teljesítette sikeresen a vizsgát.
A Duna vízhozama csütörtökön elérte az elmúlt 23 év legalacsonyabb szintjét Románia határánál.
Családja, pályatársai, barátai és tisztelői vettek végső búcsút csütörtökön Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésztől a Farkasréti temetőben Budapesten.
A legfőbb ügyészség vádat emelt csütörtökön Diana Șoșoacă EP-képviselő ellen négy rendbéli jogellenes fogvatartás miatt, miután 2021 decemberében bezárt az irodájába egy olasz újságírónőt és televíziós stábját, akik interjút akartak készíteni vele.
Megrongálódott egy ingatlan kerítése, két közlekedési tábla, valamint egy gázvezeték a csütörtök reggel Lemhénynél történt balesetben – közölte a rendőrség.
Jóváhagyta Gyergyószentmiklós önkormányzata a Csíky-kert rendbetétléről szóló finanszírozási szerződést, és döntött a Virág negyed északi részének rendezéséhez szükséges telekkönyvi módosításról is.
szóljon hozzá!